Ugrás a fő tartalomra

Hívd magadhoz önmagad

Telehold a Bika havában

"Aki a célt ismeri, az tud dönteni,
aki döntött, nyugalmat talál,
aki megtalálta a nyugalmát, bizonyosságban él.
Aki bizonyosságban él, az birtokolja önmagát,
aki birtokolja önmagát, az jobbá teheti életét."

(Konfuciusz)


2014. augusztusától fél éven keresztül a jegybe lépéseket újholdak kísérték. Az újhold mindig a megtisztulás és az újrakezdés energiáját jelenti. Azok, akik együttműködtek ezekkel a változási folyamatokkal, meglehetősen "kemény" önismereti időszakot tudhatnak maguk mögött.

Létezik egy fekete-fehér japán film, a címe Onibaba. A történetet egy buddhista tanmeséből adaptálták, amiben a hit és a szkepticizmus méri össze erejét egymással.
A hitetlen öregasszony démonmaszkot ölt, hogy elriassza fiatal menyét a templomba járástól, de annak olyan mély az elkötelezettsége istene mellett, hogy nem ijed meg a szörnyű kinézetű lénytől és kikerülve azt, folytatja útját az imahely irányába.
Az öregasszony csalódottan hazatér, s mikor otthon meg akar szabadulni álarctól, sehogy sem boldogul. Hiába tépi-húzza, csak fájdalmat okoz magának: a maszk a bőrévé vált.
Kizárólag úgy szabadulhat tőle, ha szíve mélyén megleli a bocsánatot és az igaz hitet.

Gyakran jut eszembe ez a mese, mikor az átalakulások lassú és fájdalmas folyamatát látom. Hiszen bármennyire is "démoniak" azok a dolgok, amiktől szabadulni akarunk (fojtogató kapcsolatok, reménytelenség, csalódottság, önbizalomhiány, félelem a változástól), mégiscsak a részünkké váltak.

A mai rapid világban mindent gyorsan akarunk: enni, fogyni, pihenni, sportolni, szeretni, beszélgeti. Elfelejtjük, hogy az egyetlen valódi érték az ÉLET-IDŐ, amit rohanva pillanatok alatt ki-és elégetünk. Lassulás szükséges ahhoz, hogy megtöltsük tartalommal, hogy kiélvezhessük, átélhessük minden percét.

Az önismeretet és az ezzel járó változásokat is azonnal akarjuk. Pedig minél régebb óta gyakorlunk bizonyos viselkedési mintákat, minél hosszabb ideje dédelgetjük fájdalmas emlékeinket, annál szorosabban tapadnak hozzánk.

Az elmúlt másfél évben hiába próbálkoztunk azzal, hogy határozott és gyors mozdulattal elválasszuk magunkat ezektől, a kapkodással nem jártunk sikerrel.
A változást nem fejben kell meghozni, nem elég tudni, hogy akarjuk: szívben is meg kell érkezni hozzá. Akkor maguktól hullanak le azok az álarcok, amik valójában nem tartoznak hozzánk.

A most következő néhány hónap jegyváltása teliholddal jár kéz a kézben, a csúcspont az Ikrek jegybe lépése lesz.

Az újhold az elengedés, szemben a telihold a befogadás, a beérés, az aratás ideje. Sokan "nagytakarítottak" önmagukban, elengedtek, leválasztottak olyan részeket (tulajdonságokat, elképzeléseket), amiket már nem éreztek magukénak. De eddig ezekkel együtt voltunk teljesek. Az űrt pótolni kell.

Önismeretünk újabb próbatétel él néz. (Fel)Ismerjük-e a célt, amiért itt vagyunk? Tudjuk-e elköteleződni önmagunk mellett? Merjük-e integrálni értékeinket, képességeinket, tehetségünket? Ki tudunk-e teljesedni abban, amire eddig vágyakoztunk?

A választ a tükörbe nézve találod. Tudsz-e szeretettel nézni magadra?

A telihold pontos ideje: 2016. április 22., péntek 7 óra 23 perc

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Birtok és biztonság - 2-es ház

"Az életben a valódi biztonság nem más, mint az élet bizonytalanságának élvezete." - Morgan Scott Peck - Az I-es ház volt a "bejárati ajtó", a kettes ház pedig lelkünk "konyhája és éléskamrája", ahol felhalmozzuk javainak és "főzünk", vagyis gazdálkodunk velük. Ez a ház elsősorban az anyagi dolgokhoz való viszonyulásunkat mutatja. Ide tartoznak az értékek; a tehetséget éppúgy, mint a tehetősség. Ez a pénz megszerzése, a vele való bánásmód, a nyereségek és a veszteségek házterülete. Itt keressük a biztonságot a fizikai javakban, a kapcsolatokban, a tudásban, vagy mélyen önmagunkban. A test megtapasztalása, a test-tudatosság szintén kettes házas jellegű. Az aszcendens a születés pillanata, ez pedig a csecsemőkor, amikor minden érzéki élményeken alapul: az evés, a simogatás, az ölelés jelentik az alapot felnőttkori biztonságérzetünkhöz. Hangsúlyos kettes ház esetén (ide esik a Nap, a születési uralkodó vagy több bolygó is tartózkodik benn...

Csillagnevek

"A név névhez vezet, amelyek további nevekhez vezetnek, amik elvezetnek a névtelenig." - Frank Herbert - A nevekkel nap mint nap azonosulunk bemutatkozunk, egy ismerős után kiabálunk, aláírjuk a hivatalos dokumentumokat, a szerelmes leveleket. Magyarországon a név napjáról is megemlékezünk. Számmisztikai szempontból írtam már a beszédes nevekről , most azonban az asztrológiai vonatkozásról lesz szó. A nevet az őt uraló istenséggel vagy a csillagjegy energiájával is azonosíthatjuk. Kos nevek : ezt a jegyet a tüzes, energikus, erőteljes, harcias Mars bolygó uralja. A Márton, Marcell, Márkusz, Martin, Márk férfinevek és a női párjuk: Marcella, Martina bírnak ezzel a jelentéssel. " Férfias " jelentésű férfinevek: Andor, András, Andrea, Endre. " Harcos " férfi és női nevek: Alex, Alexa, Aliz, Borisz, Gedeon, Hilda, Ildikó, Klotild, Lotár, Vulfia. " Vad , féktelen " nevek:  Taksony. Bika nevek : ezt a jegyet a szerelem kifinomult, m...

Katica vagyok! Óvodai jelek üzenetei

"A jelek - néha észrevétlenül, néha egészen jól láthatóan - körülöttünk vannak. Körültekintő értelmezést kívánnak azonban, ha irányadó térképpé akarjuk alakítani őket." (Paulo Coelho) Mai napig emlékszem, milyen meghatározó volt az óvodai jelem. Anyu ráhímezte a tornazsákra és a törülközőre is, sőt ott díszelgett az öltözőpolcom felett. Attól a perctől kezdve három évigén voltam a napocska a csoportban. Felnőttként gyakran meg is feledkezünk róla, milyen jó dolog is a "pöttyöslabdaság" vagy mennyire elkeserítő, ha valaki elorrozza előlünk a cica-jelet és kénytelenek vagyunk beérni a létrával. Hiszen ez lesz az, ami megkülönböztet minket másoktól. Ami különlegessé tesz... A szimbólumok meghatározó részei az életünknek, pláne, ha ilyen mértékű önazonosságról van szó. Ezért gondoltam, a holnapi gyereknap alkalmából nézzük végig a leggyakoribb óvodai jelek üzeneteit...* Köszönöm a rengeteg érdeklődést, kérdést, visszaigazolást! Ez csak egy játékos elgondolásn...