2016. augusztus 21., vasárnap

Végső visszaszámlálás

Szűz jegyébe lép a Nap: 2016.08.22 (18h38p)

"Nem számít, hányszor hibáztál, vagy milyen lassan haladsz,
mert így is fejhosszal vezetsz azok előtt, akik nem is próbálkoznak."
(Tony Robbins)

Talán kissé drámaian hangzik a bejegyzés címe, de most a nyugtalanító fordulatok helyett a feszült időszak végéhez közeledünk.

Az idei év egyik legmeghatározóbb fényszöge a változó jegyek közti kapcsolódás, most pedig ismét egy változó jegybe fogunk belépni. A változó, vagy átmeneti jegyek jellemzője az, hogy a régi struktúrák feloldódnak, és átvezetnek bennünket valami újba. Nyárból az őszbe, egyéniből a "másokkal együtt"-be, (ezek a Szűz jellemzői), nemlétből a létbe (Halak), mélységből a magasságba (Nyilas), fizikai élményekből a szellemi megtapasztalásba (Ikrek). Még nem vagyunk ott, a jövőben, de már nem vagyunk a múltban sem...

Ráadásul most ezekben a jegyekben lassú mozgású planétákat is találunk, így az ő karakterükön keresztül szűrődnek át ezek a tartalmak. A Szaturnusz a merev korlátok képviselője, ami most a Nyilas jegyből hitrendszeri és világlátásbeli próbatételeket állít elénk. Bizonyos elképzelések, gondolkodásmódok ideje lejárt - legyen szó akár személyes, akár az egész emberiséget érintő kérdésről. Minél merevebben ragaszkodunk az általunk eddig elfogadott, valóságnak vélt gondolkodáshoz, annál jobban fennakadunk a Szaturnusz tanító leckéin.

Ehhez kapcsolódva a Halak Neptunusz az illúzióinkon és élethazugságainkon keresztül elvezet bennünket a tiszta megérzésekig, a létezésbe és az álmainkba vetett hitünkig.
Itt a blogon már sokszor és különböző formákban beszéltem erről, de most nem árt az ismétlés, ugyanis ennek a folyamatnak a fináléját élhetjük át.

Hétköznapi szinten ezek az elmúlt hónapok "hozománya" összezavarodottság, irányvesztés, bizonytalanná váló élethelyzetek, megmagyarázhatatlan fizikai tünetek (diszkomfort-érzetek, meggyengült immunrendszer, emésztési panaszok), régi, biztosnak vélt kapcsolatok felbomlása, titkok, hazugságok, félreértések lelepleződése. Akár úgy, hogy mi lepleződünk le, vagy épp bennünk gyullad fel a megértés kis villanykörtéje, és onnantól kezdve teljesen idegenné válik a korábbi elképzelés, amit a másikról vagy egy helyzetről alkottunk.
Ursus Wehrli “The Art of Tidying Up“
A Szűz hónap a rendrakás ideje. Vége a nyári szünetnek, vissza kell rázódnunk a dolgos mindennapokba, a munkába, az iskolába. Az élet megszokott rendjébe. A napi rutinokba.
Ha nem szeretnénk ugyanazokat a köröket futni tovább, a lehető legjobb alkalom a változtatásra. És most elsősorban nem életmód, hanem életszemlélet-átalakítás zajlik.

Ez vár ránk a Szűz havában:


3...

A Nap belép a Szűz jegyébe (2016.08.22, 18h38p), így négy planéta, plusz a felszálló-holdcsomópont is ezen a területen tartózkodik.
Már a jegybe lépés képletnél meglehetősen feszült lesz a helyzet: a Mars és a Szaturnusz együtt áll a Skorpió szívével, az Antaresszel (egzakt: 08.24. 13h27p).
Ez egy meglehetősen erőteljes konstelláció, növekedhet a belső nyomás vagy akár a külső feszültség - felfokozva a bevezetőben írt folyamatokat. Ennek lesz még egy nagyobb hulláma, mikor a Nap és a Neptunusz szembe kerülnek egymással.

A Vénusz átlép uralmi pozíciójába a Mérlegbe (08.30. 04h07p), egy szintén uralmi Szűz Merkúr, illetve egy Jupiter együttállás kíséretében. A józan ész és a harmóniára való törekvés enyhíti a bennünk és a körülöttünk dúló csatározásokat, de a hirtelen döntéseknek nem kedvez.

Ennek fő oka a másnap retrográdba forduló Merkúr (08.31. kora délután). A hátráló mozgás egész hónapban megmarad, és épp a Szaturnusz kvadráton "fordul" ismét előre! Ez azt jelzi, hogy mielőtt bármit kimondanánk, előbb magunkban bizonyosodjunk meg az elhatározás véglegességéről. Alaposan szedjük szét az érveket és az ellenérveket, és csak akkor lépjünk, ha biztosak vagyunk a dolgunkban. Legyen szó akár pozitív döntésről - mint egy új vállalkozás elindítása, vagy negatívról - mint egy kapcsolat felszámolása.

2...

A Szűz újhold (09.01 11h03p) egy újabb állomás a visszaszámlálásban. Ráadásul egy gyűrűs napfogyatkozás is kapcsolódik hozzá, ami Magyarországról sajnos nem lesz látható. Afrika középső sávját érinti, a térképe itt található. Nagyon tiszta rálátásunk lehet a fent említett témákra, a kérdés "csupán" annyi, mennyire bízunk a megérzéseinkben?

Két csillagászati esemény lesz a következő napokban: 09.03-án a Hold éjféltájt elfedi a Jupitert (a jelenség hazánkból nem látható), majd 13 óra környékén a nappali égen elfedi a Vénuszt. Ez a jelenség csak nagyobb távcsővel látható.

Következő meghatározó esemény a Jupiter jegyváltása, 09.09-én (13h19p) átlép a Mérlegbe, és a kapcsolatainkba igyekszik átemelni az elmúlt időszak felismeréseit.

Erre építjük az idei szezon első előadását (09.11. 16h00p) Nándival és velem a Lieblingben.

1...

A "végső állomás" (kivételesen nem Las Vegas - bocs, filmes szóvicc), hanem a Halak telihold lesz. Időpontja: 09.16. (21h05p). Hozzá egy félárnyékos holdfogyatkozás kapcsolódik, ami látható hazánkból is! Térkép itt. Innentől egy kicsit csendesebb, elmélyültebb, befelé figyelősebb időszak következik, lassan, lassan oldódni fognak a feszültségek és az ellentmondások. Főként, ha tettünk is azért, hogy harmóniába hozzuk önmagunkat és az életünket.


Ha tetszett a bejegyzés, és megosztod, megköszönöm. Ha még nem lájkoltad a Padparadsa facebook oldalát, itt megteheted.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts with Thumbnails