Ugrás a fő tartalomra

Lélekébresztő

Indul a Tűz Kakas holdújéve: 2017.01.28 (01h08p)

"Az emberek mindig a körülményeket okolják azért, amit az életben elérnek. Én nem hiszek a körülményekben. Azok az emberek, akik boldogulnak ebben a világban, olyanok, hogy reggel felkelnek és megkeresik azokat a körülményeket, amelyekre szükségük van. Ha nem találnak ilyet, megteremtik őket."
(G. B. Shaw)

A mai nap a világ egynegyed ünnepel. Új év kezdődik, a Tűz Majmot a Tűz Kakas váltja fel.
Ahhoz, hogy teljes legyen az új évről alkotott kép, a numerológia (Csillagsorsok) és a nyugati asztrológia (A fordulatok éve) mellett a kínaiak jelképrendszerét is vizsgálni szoktam. Mivel nem vagyok kínai asztrológus, így kizárólag az archetipikus szimbólumoknál maradok, mégis mindig felfedezhető a párhuzam a különböző jelképrendszerek között.

Szóval: kukurikúúúú! Ébresztőőő! Új hajnalra hív bennünket ez a vörös kakas.

A hím baromfi éles hangjával köszönti a napfelkeltét (kivéve a japán kakasok, azoknak elég sajátos idő szerint ketyeg a belső órájuk és az éjszaka közepén is képesek hangoskodni), ezért a legtöbb nép kultúrájában a napistenségnek szentelt madár volt.

Viaskodó természete miatt Marshoz is rendelték, sőt lélekvezetőnek is gondolták, aki hangjával elűzi az éjszaka démonjait, így Merkúr egyik attribútuma is ő volt. Távol-keleten a bátorságot és a harcot testesíti meg, a buddhizmusban a gyönyört jelképezi.

Szélkakasként a tornyok, házak tetején forogva mutatja, honnan is fúj a szél.
Párja a tyúk termékenységet, bőséget és gyarapodást szimbolizál, közös "produktumuk" a tojás pedig a végtelen lehetőségeket, az újjászületést jelenti.

Ha a fenti tipológiát "összeolvassuk", akkor az előttünk álló Kakas évben rengeteg potenciál rejlik. Ám ahhoz, hogy ezeket kibontakoztassuk fel kell ébrednünk, újjá kell születnünk. A kakas, a tyúk és a tojás hármassága azt jelzi, hogy a bennünk lévő aktív, férfias, akaratos, öntudatos ént össze kell hangolni a "tyúkanyós" feminitással, a lágysággal, a gondoskodással, az ötletek türelmes kiköltésével.

A kukorékolás arra utal, hogy merjük bátran hallatni a hangunkat, álljunk ki a saját igazunkért. Legyünk őszinték. Legyünk pontosak. Legyünk érzékenyek.

A negatív aspektusa az, hogy sok lesz az információ, sok a különböző hang, elveszhetünk ebben a zajban. Figyeljük, hogy merről fúj a szél, de ne mások, hanem a saját széljárásunk szerint forogjunk. A kakas a szemétdomb királya, ügyeljünk hát arra is, hogy valódi értékeket birtokoljunk, ne adjuk meg magunkat kizárólag a külsőségeknek.
Ha az újhold-képletre pillantunk hasonló energiákat láthatunk. Megújulás, előre mozdulás, változás. Érdekes, hogy a fent említett kakas-szimbólumhoz kapcsolódó istenségek - a Nap, a Mars és a Merkúr is - együttállásban van egy-egy másik planétával.

A Vízöntő Nap-Hold lázadás az unalmas, sablonos, berögzült dolgok ellen. Itt a Kakas arra szólít fel, hogy ha régóta a megszokások álmába süppedtünk, ébredjünk fel végre. Változtassunk itt és most, mert sosem lesz jobb időpont erre.

A Bak Merkúr-Plútó a szavakban rejlő erőre hívja fel a figyelmet. Bánjunk óvatosan, figyelmesen, felelősségteljesen, de határozottan a hangunkkal. A "megmondóemberek" lehet, hogy gyarapodni fognak, de az igaztalanság, a butaság könnyen lelepleződik.

Végül a Halak Vénusz és Mars a férfi-női oldal összhangja, kiegyenlítettsége. Pár órával később a Mars már átlépett a Kosba, ennek üzenetét korábban megírtam az Óvatos haladás című bejegyzésben.

A kakas korán felkel és teszi a dolgát. Nem lustálkodik, nem halogat, nem vár. Gondoljunk csak a Kiskakas gyémánt félkrajcára című mesére: ott is lehetőségek után kutat, ahol más nem gondolná. És amikor a török császár megpróbálja ellopni a tulajdonát, a saját eszközeit és hangját használva megvédelmezi az értékeit.

Boldog új Kakas-évet!


Ha tetszett a bejegyzés, és megosztod, megköszönöm. Ha még nem lájkoltad a Padparadsa facebook oldalát, itt megteheted.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Birtok és biztonság - 2-es ház

"Az életben a valódi biztonság nem más, mint az élet bizonytalanságának élvezete." - Morgan Scott Peck - Az I-es ház volt a "bejárati ajtó", a kettes ház pedig lelkünk "konyhája és éléskamrája", ahol felhalmozzuk javainak és "főzünk", vagyis gazdálkodunk velük. Ez a ház elsősorban az anyagi dolgokhoz való viszonyulásunkat mutatja. Ide tartoznak az értékek; a tehetséget éppúgy, mint a tehetősség. Ez a pénz megszerzése, a vele való bánásmód, a nyereségek és a veszteségek házterülete. Itt keressük a biztonságot a fizikai javakban, a kapcsolatokban, a tudásban, vagy mélyen önmagunkban. A test megtapasztalása, a test-tudatosság szintén kettes házas jellegű. Az aszcendens a születés pillanata, ez pedig a csecsemőkor, amikor minden érzéki élményeken alapul: az evés, a simogatás, az ölelés jelentik az alapot felnőttkori biztonságérzetünkhöz. Hangsúlyos kettes ház esetén (ide esik a Nap, a születési uralkodó vagy több bolygó is tartózkodik benn...

Csillagnevek

"A név névhez vezet, amelyek további nevekhez vezetnek, amik elvezetnek a névtelenig." - Frank Herbert - A nevekkel nap mint nap azonosulunk bemutatkozunk, egy ismerős után kiabálunk, aláírjuk a hivatalos dokumentumokat, a szerelmes leveleket. Magyarországon a név napjáról is megemlékezünk. Számmisztikai szempontból írtam már a beszédes nevekről , most azonban az asztrológiai vonatkozásról lesz szó. A nevet az őt uraló istenséggel vagy a csillagjegy energiájával is azonosíthatjuk. Kos nevek : ezt a jegyet a tüzes, energikus, erőteljes, harcias Mars bolygó uralja. A Márton, Marcell, Márkusz, Martin, Márk férfinevek és a női párjuk: Marcella, Martina bírnak ezzel a jelentéssel. " Férfias " jelentésű férfinevek: Andor, András, Andrea, Endre. " Harcos " férfi és női nevek: Alex, Alexa, Aliz, Borisz, Gedeon, Hilda, Ildikó, Klotild, Lotár, Vulfia. " Vad , féktelen " nevek:  Taksony. Bika nevek : ezt a jegyet a szerelem kifinomult, m...

Katica vagyok! Óvodai jelek üzenetei

"A jelek - néha észrevétlenül, néha egészen jól láthatóan - körülöttünk vannak. Körültekintő értelmezést kívánnak azonban, ha irányadó térképpé akarjuk alakítani őket." (Paulo Coelho) Mai napig emlékszem, milyen meghatározó volt az óvodai jelem. Anyu ráhímezte a tornazsákra és a törülközőre is, sőt ott díszelgett az öltözőpolcom felett. Attól a perctől kezdve három évigén voltam a napocska a csoportban. Felnőttként gyakran meg is feledkezünk róla, milyen jó dolog is a "pöttyöslabdaság" vagy mennyire elkeserítő, ha valaki elorrozza előlünk a cica-jelet és kénytelenek vagyunk beérni a létrával. Hiszen ez lesz az, ami megkülönböztet minket másoktól. Ami különlegessé tesz... A szimbólumok meghatározó részei az életünknek, pláne, ha ilyen mértékű önazonosságról van szó. Ezért gondoltam, a holnapi gyereknap alkalmából nézzük végig a leggyakoribb óvodai jelek üzeneteit...* Köszönöm a rengeteg érdeklődést, kérdést, visszaigazolást! Ez csak egy játékos elgondolásn...