Ugrás a fő tartalomra

Hatodik állomás: ideje útnak indulni!

Tavaszi gondolatébresztő beszélgetés

"A mese olyan történet, amelyben mindenért meg kell dolgozni, semmi sem magától szép és jó, semmi sem magától működik rendben. A hős épp azért jár be egy utat, hogy széppé, jóvá, működővé tegye maga körül mindazt, ami rút, rossz vagy működésképtelen."
(Boldizsár Ildikó)

Ám ahhoz, hogy szépséget, jóságot vagy működő dolgokat találjunk az életben, neki kell indulni. A mesei alapokra épülő ciklusunk a végéhez közeledik, a Kos az utolsó előtti állomás, de más szempontból ő az első is.

A Skorpiótól kezdve sokféle belső utat bejártunk: szembenéztünk félelmekkel, megfogalmaztunk vágyak, új terveket, sőt, még a varázserőnket is megpróbáltuk (játékos formában) visszahívni.
Így vagy úgy, de bennünk a hős készen áll arra, hogy elinduljon a megvalósítás felé. A tavasz amúgy is tettekre és valódi aktivitásra ösztönöz bennünket, keljünk hát útra ezzel a lendülettel!

Beszélgetünk majd az előttünk álló negyedéves időszakról, illetve folytatjuk a meseszimbolikák idevonatkozó tartalmának a megfejtését.

Részvételi szándékodat kérlek, jelezd!

Az előadás részletei

Időpontja:
2017. április 9, vasárnap
16-tól 18 óráig

Helyszín:
Park Teniszklub
1114 Budapest, Bartók Béla út 63-65. (bejárat a Fadrusz-Bartók B sarokról)

Az előadásra Nándival várunk szeretettel!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Püthagorasz és a számok misztikája

Püthagorasz neve a matematikaórákról mindenkinek ismerősen cseng. Azt azonban már kevesebben tudják, hogy e jeles tudós számmisztikával is foglalkozott. Még azon kor embere volt, mikor a tudomány szorosan összefonódott a művészetekkel és a filozófiával, így a materiális és az ezoterikus megközelítés szoros egységet alkotott. Néhány évszázaddal később, ahogy az asztrológia és az asztronómia vagy az alkímia és a kémia, úgy a matematika és a numerológia is két külön ágra szakadt. Püthagorasz és tanítványai a világ jelenségeit a számok szimbolikáján keresztül szemlélték és  foglalták rendszerbe. A planétákat vagy éppen a betűket egy-egy számmal azonosították, így maga szám, illetve a betű egymás energiáinak a megtestesítői lettek. A pütharoaszi számmisztika alapjai A latin ábécé huszonhat betűjét a kilenc számhoz a fenti táblázat alapján rendelték. A névszámot úgy kapjuk meg, hogy a nevünk betűit a számokkal helyettesítjük, majd a kapott szám számjegyeit addig adjuk össze, míg eg...

Csillagnevek

"A név névhez vezet, amelyek további nevekhez vezetnek, amik elvezetnek a névtelenig." - Frank Herbert - A nevekkel nap mint nap azonosulunk bemutatkozunk, egy ismerős után kiabálunk, aláírjuk a hivatalos dokumentumokat, a szerelmes leveleket. Magyarországon a név napjáról is megemlékezünk. Számmisztikai szempontból írtam már a beszédes nevekről , most azonban az asztrológiai vonatkozásról lesz szó. A nevet az őt uraló istenséggel vagy a csillagjegy energiájával is azonosíthatjuk. Kos nevek : ezt a jegyet a tüzes, energikus, erőteljes, harcias Mars bolygó uralja. A Márton, Marcell, Márkusz, Martin, Márk férfinevek és a női párjuk: Marcella, Martina bírnak ezzel a jelentéssel. " Férfias " jelentésű férfinevek: Andor, András, Andrea, Endre. " Harcos " férfi és női nevek: Alex, Alexa, Aliz, Borisz, Gedeon, Hilda, Ildikó, Klotild, Lotár, Vulfia. " Vad , féktelen " nevek:  Taksony. Bika nevek : ezt a jegyet a szerelem kifinomult, m...

Maja holdhónapok

„Mi, akik a hagyományaikat őrző indiánok közé tartozunk, igyekszünk a hagyományaink szerint élni, ez a szertartásaink lényege. A legtöbb ember soha nem kerül kapcsolatba a szellemmel, mert nem jutnak túl a testen. Ez bizony nagy kár. Mások nem jutnak túl az észen, a dolgok logikáján. A szellemi túl kevés táplálékot kap, de ettől még létezik." - idős indián asszony - A maja havi horoszkóp időben és szimbolikájában is kissé eltér a nyugati asztrológiától. Az évet tizenhárom, 28 napos holdhónapra osztották fel. Az újév július 26-án kezdődött, amikor a Nap együtt lépett az égre az égbolt legfényesebb csillagával, a Szíriusszal. A maják, a többi indián néphez hasonlóan, az állatoknak különleges erőt tulajdonítottak, ami tükröződött az adott holdhónapban született ember személyiségében is, és összekapcsolódott annak az állatnak a szellemével, akinek a jele alatt meglátta a napvilágot. a Cél Mágneses Denevér hava időszaka: július 26 - augusztus 21 maja neve: Tzootz A denevér...