Ugrás a fő tartalomra

Paprikás hangulat

Skorpió jegyébe lép a Mars: 2019.11.19 (08h41p)

Bevezető gondolat: "Ha világunk fizikai törvényei autonómak, nem vagyunk szabadok; ha viszont szabadok vagyunk, a fizikai törvények nem autonómak." (Karl Popper)


"Szegény Marsnak" az elmúlt egy hónapban nem volt könnyű dolga. Nem elég, hogy kissé elnyomva érezte magát a Mérlegben, ráadásul előbb a Szaturnusszal, majd a Plútóval keveredett kvadrátba. Sőt az újhold idején mindkettő egyszerre hatott rá!
Ahogy kilépett ezekből a hatókörökből, megkönnyebbülni sem volt ideje: rögtön az Uránusz oppozíciójával találta szemben magát. Viszont mától már a saját uralmi jegyéből, a Skorpióból néznek farkasszemet - vagyis visszaszerezte az irányítást.

Az előző hónap (főleg izmot és csontot érő) balesetei mellett rengeteg belső feszültség is felgyülemlett - most pedig robbanni készül.

A belső ösztönzés, amit ezen keresztül érezhetünk, az akaratunk felszabadítására irányul.

Nézzük először az idei Skorpió Marsban rejlő nehézségeket, majd pedig rátérünk a lehetőségekre is!

Viselkedések, amiknek passzív elszenvedői vagy aktív elkövetői lehetünk, illetve azok a magatartási minták, amikre rápillanthatunk, amiket most a legkönnyebben felismerhetünk:


A Skorpió kulcsszavai a hatalom, a manipuláció és az ezzel járó tehetetlenség, kiszolgáltatottság érzése. Felfedezhetjük, hogy hogyan használnak ki minket mások, hogyan szívják el az energiáinkat azok az élethelyzetek, ahol a cselekvésünk ilyen vagy olyan oknál fogva blokkolva van.

De egy ki éberséggel azt is észre vehetjük, hogy mi hogyan befolyásoljuk a környezetünket a saját javunkra: milyen módon igyekszünk figyelmet, elismerést, netán az igazunknak visszaigazolást nyerni.

Ráláthatunk saját vagy mások kényszeres ragaszkodására egy-egy elképzeléshez, eszméhez. Olyan szituációkban találhatjuk magunkat, ahol úgy tűnik, mások megjegyzései, sértései mélyen az elevenünkre tapint, már-már a húsunkba vág.

No, de pont ebből fakadnak a lehetőségek is!


Ha felismerjük a szurkapiszkákat, a manipulatív játszmákat, máris tudunk rajtuk változtatni. Mivel az idei évnek az egyik fontos üzenete a transzgenerációs mintákra való rálátás, így akár azt is felfedezhetjük, hogy gyerekkori érzések, blokkok, lefagyások kapcsolnak be nálunk, ha valaki megsemmisítően akar uralkodni a véleményünk vagy a tetteink felett.

Az Uránusznak köszönhetően vagy így, vagy úgy, ki tudunk törni ezekből az ördögi körökből. Az így lehet akár hangos és agresszív is, az úgy pedig akár megbékéléssel és elfogadással teli.

Hiszen a szabad akaratunkra ismerhetünk rá, ha a belső hozzáállásunkon képesek vagyunk változtatni.

Az idegrendszerre nyomást gyakorló planétaállások mellett nem árt egy kis fizikai rásegítés amivel könnyebben oldhatjuk a fizikai és lelki csomókat - Kim Eng "lerázó gyakorlata". Az állatok is pont így szabadulnak meg a stressztől, érdemes a természettől ellesni ezeket a jó dolgokat!



Tetszett a bejegyzés? Kérlek, oszd meg, hogy másokhoz is eljusson!
Ha érdekelnek az asztrológiai aktualitások, kövesd a Padparadsa facebook oldalát.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Birtok és biztonság - 2-es ház

"Az életben a valódi biztonság nem más, mint az élet bizonytalanságának élvezete." - Morgan Scott Peck - Az I-es ház volt a "bejárati ajtó", a kettes ház pedig lelkünk "konyhája és éléskamrája", ahol felhalmozzuk javainak és "főzünk", vagyis gazdálkodunk velük. Ez a ház elsősorban az anyagi dolgokhoz való viszonyulásunkat mutatja. Ide tartoznak az értékek; a tehetséget éppúgy, mint a tehetősség. Ez a pénz megszerzése, a vele való bánásmód, a nyereségek és a veszteségek házterülete. Itt keressük a biztonságot a fizikai javakban, a kapcsolatokban, a tudásban, vagy mélyen önmagunkban. A test megtapasztalása, a test-tudatosság szintén kettes házas jellegű. Az aszcendens a születés pillanata, ez pedig a csecsemőkor, amikor minden érzéki élményeken alapul: az evés, a simogatás, az ölelés jelentik az alapot felnőttkori biztonságérzetünkhöz. Hangsúlyos kettes ház esetén (ide esik a Nap, a születési uralkodó vagy több bolygó is tartózkodik benn...

Csillagnevek

"A név névhez vezet, amelyek további nevekhez vezetnek, amik elvezetnek a névtelenig." - Frank Herbert - A nevekkel nap mint nap azonosulunk bemutatkozunk, egy ismerős után kiabálunk, aláírjuk a hivatalos dokumentumokat, a szerelmes leveleket. Magyarországon a név napjáról is megemlékezünk. Számmisztikai szempontból írtam már a beszédes nevekről , most azonban az asztrológiai vonatkozásról lesz szó. A nevet az őt uraló istenséggel vagy a csillagjegy energiájával is azonosíthatjuk. Kos nevek : ezt a jegyet a tüzes, energikus, erőteljes, harcias Mars bolygó uralja. A Márton, Marcell, Márkusz, Martin, Márk férfinevek és a női párjuk: Marcella, Martina bírnak ezzel a jelentéssel. " Férfias " jelentésű férfinevek: Andor, András, Andrea, Endre. " Harcos " férfi és női nevek: Alex, Alexa, Aliz, Borisz, Gedeon, Hilda, Ildikó, Klotild, Lotár, Vulfia. " Vad , féktelen " nevek:  Taksony. Bika nevek : ezt a jegyet a szerelem kifinomult, m...

Katica vagyok! Óvodai jelek üzenetei

"A jelek - néha észrevétlenül, néha egészen jól láthatóan - körülöttünk vannak. Körültekintő értelmezést kívánnak azonban, ha irányadó térképpé akarjuk alakítani őket." (Paulo Coelho) Mai napig emlékszem, milyen meghatározó volt az óvodai jelem. Anyu ráhímezte a tornazsákra és a törülközőre is, sőt ott díszelgett az öltözőpolcom felett. Attól a perctől kezdve három évigén voltam a napocska a csoportban. Felnőttként gyakran meg is feledkezünk róla, milyen jó dolog is a "pöttyöslabdaság" vagy mennyire elkeserítő, ha valaki elorrozza előlünk a cica-jelet és kénytelenek vagyunk beérni a létrával. Hiszen ez lesz az, ami megkülönböztet minket másoktól. Ami különlegessé tesz... A szimbólumok meghatározó részei az életünknek, pláne, ha ilyen mértékű önazonosságról van szó. Ezért gondoltam, a holnapi gyereknap alkalmából nézzük végig a leggyakoribb óvodai jelek üzeneteit...* Köszönöm a rengeteg érdeklődést, kérdést, visszaigazolást! Ez csak egy játékos elgondolásn...