Merkúr a Rákban: 2017.06.21 (11h58p)
Milyen gyönyörű: szólni lehet, és kiszámíthatatlan, hogy mit válaszolnak. És megtörténhetik: társra is találhatunk, csak meg kell tanulnunk az ő egyetlen, soha meg nem ismételhető nyelvét. Csak meg kell ismernünk, a föld rétegein át haladva, a történelem korszakain át haladva, eljutva oda, ahol ő csak ő, ahol ő a teljes világegyetem, és megszólítani.
Megtalálni azt a szót, amit ő keresett, de nem talált, amire szüksége van, hogy a föld rétegein át haladva, a történelem korszakain át haladva, eljusson végre oda, ahol ő csak ő, ahol ő a teljes világegyetem. Felesleges és nevetséges olyan szavakat dobálni felé, amelyeket mi szeretünk, ezzel csak megütjük, hiszen én, ha azt mondom: tej, nagy diófát látok, a lomb közt kis égdarabok, a fa alatt kerti asztal, pohárban tej, tündöklik a tej, a táj. De lehet, hogy ő arra emlékezik, hogy nem kapott tejet, nem volt, és az anyja messze volt, és megütöd a szóval. De ha megtalálod neki azt a szót, amit keres! Társad lesz és válaszol, és válaszában felfénylik az elveszett szó, ami gyermekkorod zsebéből valamikor nyomtalanul kigurult.
Ha megtalálnám! Sose merném többet kimondani a szót: szeretlek! Csak azt mondanám: vonat, mert talán állomás mellett lakott, és évein át-átzakatolt a vonat, félelmet hozott és sóvárgást távoli tájak felé. Vagy azt mondanám: cigaretta, mert kidobta a vonatablakon át a csomag cigarettát, mikor tisztuló tüdővel robogott a szerelem felé.
Csak rá kell figyelni, a mozdulataira: karjával most olyan ívet ír le, amilyet csak az tud, aki egész lényével mozdul vagy szól, semmi más nem válasz neki, csak az, ha te is egész valóddal felé fordulsz.
A szájad mellett egy ránc emlékezik, és a szemedben olyan látható a szégyen, hogy elfordul és cigarettára gyújt. Fájdalmaiddal soha el nem érheted, arcodon a fájdalom nyomai, és hangodat érdessé teszi a visszafojtott sírás. El kell hagynod emlékeidet is, mert történelem előtti korból valók, mikor még nem tudott emberhez szólni az ember, csak ütött. Csupa kék-zöld folt az arcom, nem szóltak hozzám, csak ütöttek, s nekem most szólnom kell, meg kell találnom azokat a szavakat, amelyekre neki van szüksége. Hiába mondom a magam szavait, nem figyel oda. Kikapcsolja a telefont.
De hiszen volt egy mozdulata, feléd fordult, mint aki egész lényével mozdul, felé fordultál, mint aki egész lényével válaszol, megölelt, mint aki először ölel, mint aki utoljára ölel, megölelted, mint aki először ölel, mint aki utoljára ölel. Mégis csak ennyit mondtam: szeretlek.
(Hervay Gizella: Levél helyett)
Megtalálni azt a szót, amit ő keresett, de nem talált, amire szüksége van, hogy a föld rétegein át haladva, a történelem korszakain át haladva, eljusson végre oda, ahol ő csak ő, ahol ő a teljes világegyetem. Felesleges és nevetséges olyan szavakat dobálni felé, amelyeket mi szeretünk, ezzel csak megütjük, hiszen én, ha azt mondom: tej, nagy diófát látok, a lomb közt kis égdarabok, a fa alatt kerti asztal, pohárban tej, tündöklik a tej, a táj. De lehet, hogy ő arra emlékezik, hogy nem kapott tejet, nem volt, és az anyja messze volt, és megütöd a szóval. De ha megtalálod neki azt a szót, amit keres! Társad lesz és válaszol, és válaszában felfénylik az elveszett szó, ami gyermekkorod zsebéből valamikor nyomtalanul kigurult.
Ha megtalálnám! Sose merném többet kimondani a szót: szeretlek! Csak azt mondanám: vonat, mert talán állomás mellett lakott, és évein át-átzakatolt a vonat, félelmet hozott és sóvárgást távoli tájak felé. Vagy azt mondanám: cigaretta, mert kidobta a vonatablakon át a csomag cigarettát, mikor tisztuló tüdővel robogott a szerelem felé.
Csak rá kell figyelni, a mozdulataira: karjával most olyan ívet ír le, amilyet csak az tud, aki egész lényével mozdul vagy szól, semmi más nem válasz neki, csak az, ha te is egész valóddal felé fordulsz.
A szájad mellett egy ránc emlékezik, és a szemedben olyan látható a szégyen, hogy elfordul és cigarettára gyújt. Fájdalmaiddal soha el nem érheted, arcodon a fájdalom nyomai, és hangodat érdessé teszi a visszafojtott sírás. El kell hagynod emlékeidet is, mert történelem előtti korból valók, mikor még nem tudott emberhez szólni az ember, csak ütött. Csupa kék-zöld folt az arcom, nem szóltak hozzám, csak ütöttek, s nekem most szólnom kell, meg kell találnom azokat a szavakat, amelyekre neki van szüksége. Hiába mondom a magam szavait, nem figyel oda. Kikapcsolja a telefont.
De hiszen volt egy mozdulata, feléd fordult, mint aki egész lényével mozdul, felé fordultál, mint aki egész lényével válaszol, megölelt, mint aki először ölel, mint aki utoljára ölel, megölelted, mint aki először ölel, mint aki utoljára ölel. Mégis csak ennyit mondtam: szeretlek.
(Hervay Gizella: Levél helyett)
Az asztrológiai archetípusok absztrakciók. Vegytisztán nem létezik Rák vagy Mérleg-típusú ember, hiszen ezek a fogalmak elvontak és általánosítók. Az egyéni horoszkóp rengeteg eleméből jön létre egy jóval pontosabb és árnyaltabb egyéniség-minta, ami azonban "papíron" még mindig csak egy teoretikus elképzelés. Életre a képletet mindig a sorsát élő ember kelti.
Talán az összes fogalomra szintén csak elméletben létezik és köztük is az egyik leghatalmasabb absztrakció a szeretet. A Rák jegyhez kapcsolódik az anyaság és ennek kapcsán a legfontosabb anyai beavatás: a feltétel nélküli szeretet. Ez egy olyan érzelmi védőháló, ami mindig megtart bennünket. Bármit is teszünk, bármi történik is velünk, mi érezzük, hogy szerethetőek vagyunk. Pusztán azért, mert létezünk.
A valóságban a szeretet azonban feltételekhez kötött. Talán létezhetnek olyan tiszta, mély spiritualitással bíró emberek, akik valóban képesek feltétel nélkül szeretni. Jézus például ennek az energiának a szimbóluma. Nem számított, hogy az előtte álló ember leprás volt, bűnöző vagy prostituált. Ő Istent látta mindenkiben.
A szeretethez általában nagy érzelmeket társítunk, pedig ez a fajta szeretet érzelemmentes. Vagy inkább azokon túlmutató. De a hétköznapi szeretet, mivel érzelmekkel teli, feltételekkel is tele van tűzdelve.
Szeretlek, ha viszontszeretsz. Ha hűséges vagy hozzám. Ha rajongsz értem. Ha elhalmozol a figyelmeddel. Ha nem lájkolod az exbarátnőd fotóját.
A baráti szeretet is feltételes. Szeretlek, ha úgy gondolkodsz, mint én. Ha mellettem foglalsz állást, amikor a problémáimról beszélek. Ha ugyanazok a mozifilmek érdekelnek. Ha hozzám hasonlóan látod a politikai helyzetet.
A szülői szeretet is tele van feltételes módokkal. Szeretlek, ha okosan viselkedsz. Ha jól tanulsz. Ha ügyvéd leszel, mint az apád. Ha balett táncos leszel, ami én nem lehettem. Ha olyan barátokkal lógsz, akik nekem szimpatikusak.
Önmagunk szeretetét is feltételekből alkotjuk meg. Szeretem magam, ha lefogyok és csinos leszek. Ha sikereket érek el a munkámban. Ha sokat és eredményesen dolgozom. Ha veszek egy új autót. Ha megtalálom a holtomiglan páromat.
Semmi baj ezekkel a feltételekkel. Emberek vagyunk. Popper Péter egy másik szemszögből fogalmazta meg ezt: "Nem lehet harmonikusan együtt élni valakivel, ha nincs benne kapcsolatban az a motívum is, hogy nem tehetek meg a másikkal bármit, mert elveszíthetem. Feltételekre szükség van. Ezt persze nagyon nem szeretik az emberek, mert bennük van az az infantilis vágy, hogy feltétel nélkül fogadják el őket. Ez azonban irreális. A valóságban nem működik."
Az önismereti folyamat egyik fontos állomása eljutni ide. Olyan út ez, mint a mesékben, ami a sűrű, sötét erdőn keresztül vezet. A fák: a feltételek. Az előítéletek. Az elvárások. De amint keresztülverekedtük magunkat ezen, egy napsütéses réten találhatjuk magunkat.
Néhány kultúra a köszönésében őrzi a szeretet nyelvét. Hawaii szigetén így köszöntenek: "aloha", ami nem szó szerinti fordításban: "Szeretni annyi, mint boldognak lenni."
Hindi nyelven a "namaste" pedig nagyjából így hangzik: "Meghajlok a benned lévő isteni lélek előtt". Mi már csak nagy ritkán köszöntjük ezzel a mondattal a másikat: "Isten hozott!"
Mindaz, amit itt leírtam: absztrakció. A szeretet nyelvét nem taníthatom meg senkinek. Nem beszélhetek róla. Nem tudok mindenkit egyformán érintetni a szavakkal. Ezért szoktam megosztani Hervay Gizella Levél helyett című szövegét. Ő nálam sokkal szebben leírta ezt.
Én csak annyit mondhatok: szeretlek. Remélem, amikor a soraimat olvasod, ez úgyis érzed!
További olvasnivaló ebben a témában:
Merkúr a Vízöntőben: Átkok, avagy a hétköznapi szó(nak is van) erejeMerkúr a Halakban: Az illúziók fogságában
Merkúr a Kosban: Akarom vagy szeretném?
Merkúr a Bikában: Függő szavak
Merkúr az Ikrekben: A szavak titkos élete
Tetszett a bejegyzés? Oszd meg másokkal is!Ha érdekelnek az asztrológiai aktualitások, kövess a Padparadsa facebook oldalán.
