Ugrás a fő tartalomra

Az alkímia nyelve: Lilith az Ikrek jegyében

„- Az alkimistának három fajtája van – mondta a mester.
– Azok, akik azért fogalmaznak ködösen, mert maguk sem tudják, miről beszélnek, és azok, akik azért teszik ezt, mert tudják, miről beszélnek, de azt is tudják, hogy az alkímia nyelve a szívhez szól, nem pedig az értelemhez.
- És kik tartoznak a harmadik fajtába? – kérdeztem.
- Azok, akik soha nem hallottak az alkímiáról, saját életükben mégis felfedezték a Bölcsek Kövét.”
- Paulo Coelho: Az alkimista -

Újabb fordulóponthoz érkeztünk. 2012.09.12-én (3h20p) a Fekete Hold Lilith az Ikrek jegyébe lépett.
Ezen a területen a bukás egyik lehetősége a túlzott intellektus, az érzések, az intuíciók, az álmok létjogosultságának tagadása vagy ellenkezőleg, a rejtett tudással való visszaélés.
A Merkúr levegőssége, semlegessége abból adódik, hogy integrálódik benne a dualitás: a logikus, gondolkodó férfi és az intuitív, érző női. Így ő a minősítés nélküli elfogadás. Helye van az Olümposzon és bejárása az Alvilágba.
Azonban ha az egyensúly kibillen, elveszíti könnyedségét, és beleragad egyik vagy másik világlátásba. A világ boncolgatása hasadást jelent; eltávolodást az istenitől, ahol a magasság és a mélység, a múlt és a jövő, a valóság és az álom között nincs távolság. Ennek a világnak a megértése logikus és analogikus úton egyszerre történik.
Csapdaként megjelenhet az indiszkréció, a pletyka, a megszólás, az árulás, akár öntudatlanul, akár tudatos, manipulatív célokkal. A szó fegyverré, a hallgatás páncéllá válik. Tiszta, nyílt, egyenes és őszinte kommunikációra van most szükség.

A Lilith ősi tudásunk felébresztését, felszínre hozatalát teszi lehetővé, ám ez az út, előbb befelé - az önismeret, a mélységek felé - vezet.
Mert "az alkímia nyelve a szívhez szól, nem pedig az értelemhez"...

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Birtok és biztonság - 2-es ház

"Az életben a valódi biztonság nem más, mint az élet bizonytalanságának élvezete." - Morgan Scott Peck - Az I-es ház volt a "bejárati ajtó", a kettes ház pedig lelkünk "konyhája és éléskamrája", ahol felhalmozzuk javainak és "főzünk", vagyis gazdálkodunk velük. Ez a ház elsősorban az anyagi dolgokhoz való viszonyulásunkat mutatja. Ide tartoznak az értékek; a tehetséget éppúgy, mint a tehetősség. Ez a pénz megszerzése, a vele való bánásmód, a nyereségek és a veszteségek házterülete. Itt keressük a biztonságot a fizikai javakban, a kapcsolatokban, a tudásban, vagy mélyen önmagunkban. A test megtapasztalása, a test-tudatosság szintén kettes házas jellegű. Az aszcendens a születés pillanata, ez pedig a csecsemőkor, amikor minden érzéki élményeken alapul: az evés, a simogatás, az ölelés jelentik az alapot felnőttkori biztonságérzetünkhöz. Hangsúlyos kettes ház esetén (ide esik a Nap, a születési uralkodó vagy több bolygó is tartózkodik benn...

Csillagnevek

"A név névhez vezet, amelyek további nevekhez vezetnek, amik elvezetnek a névtelenig." - Frank Herbert - A nevekkel nap mint nap azonosulunk bemutatkozunk, egy ismerős után kiabálunk, aláírjuk a hivatalos dokumentumokat, a szerelmes leveleket. Magyarországon a név napjáról is megemlékezünk. Számmisztikai szempontból írtam már a beszédes nevekről , most azonban az asztrológiai vonatkozásról lesz szó. A nevet az őt uraló istenséggel vagy a csillagjegy energiájával is azonosíthatjuk. Kos nevek : ezt a jegyet a tüzes, energikus, erőteljes, harcias Mars bolygó uralja. A Márton, Marcell, Márkusz, Martin, Márk férfinevek és a női párjuk: Marcella, Martina bírnak ezzel a jelentéssel. " Férfias " jelentésű férfinevek: Andor, András, Andrea, Endre. " Harcos " férfi és női nevek: Alex, Alexa, Aliz, Borisz, Gedeon, Hilda, Ildikó, Klotild, Lotár, Vulfia. " Vad , féktelen " nevek:  Taksony. Bika nevek : ezt a jegyet a szerelem kifinomult, m...

Katica vagyok! Óvodai jelek üzenetei

"A jelek - néha észrevétlenül, néha egészen jól láthatóan - körülöttünk vannak. Körültekintő értelmezést kívánnak azonban, ha irányadó térképpé akarjuk alakítani őket." (Paulo Coelho) Mai napig emlékszem, milyen meghatározó volt az óvodai jelem. Anyu ráhímezte a tornazsákra és a törülközőre is, sőt ott díszelgett az öltözőpolcom felett. Attól a perctől kezdve három évigén voltam a napocska a csoportban. Felnőttként gyakran meg is feledkezünk róla, milyen jó dolog is a "pöttyöslabdaság" vagy mennyire elkeserítő, ha valaki elorrozza előlünk a cica-jelet és kénytelenek vagyunk beérni a létrával. Hiszen ez lesz az, ami megkülönböztet minket másoktól. Ami különlegessé tesz... A szimbólumok meghatározó részei az életünknek, pláne, ha ilyen mértékű önazonosságról van szó. Ezért gondoltam, a holnapi gyereknap alkalmából nézzük végig a leggyakoribb óvodai jelek üzeneteit...* Köszönöm a rengeteg érdeklődést, kérdést, visszaigazolást! Ez csak egy játékos elgondolásn...