„Közeledik az éjfél. Az ablak elé tolt fotelban ülök, a függöny mögül rám kacsint a telihold. Visszamosolygok rá, hagyom, hogy a szépsége magával ragadjon. Feloldódom halvány fényében, és tágra nyitott szemmel egy táncról álmodom. Már hallom is; a távolban halk zene csendül, óvatosan közelít, lágyan megsimogat és oltalmazóan körülölel. Felkelek a fotelból, és együtt forgok a zenével. Ahogy pörgök, eltűnik rólam a pulóver, a farmer, és mint Hamupipőke meséjében, a semmiből egy holdezüst selyemruha simul rám. Lábamon báli cipő, hajam feltűzve. Gyűrűimen és nyakamban kristálykövek szikráznak. Varázslat…A zene csalogat, elfut előlem, eltűnik a csukott ajtó mögött. Utánaeredek, benyitok a jól ismert szobába, de az ágy, a szekrény, a szőnyeg szertefoszlik. A parketta helyén kék-fehér ragyogó márványlapok, a falakon hatalmas tükrök, a plafonon óriási csillárok, valódi gyertyákkal. Végigpillantok magamon, a tükörképeimen. Arcom előtt éjfekete széttárt szárnyú pillangó-maszk. Megérintem az álarcot, tenyeremen valódi hímpor csillan. Forgolódom a tükrök előtt, és azok játszanak a képemmel. Arcaim, életszakaszaim, öltözékeim változnak. Látom magam boldogan, dühösen, sírástól hízó szempillákkal, kétségbeesetten, fáradtan, nevetve, szerelmesen, csalódottan. Az egyik tükörben csorba szélű rövidnadrágban, szalmakalappal a fejemen, másikban komor fekete szoknyában, fekete blúzban állok. Vagyok önfeledt, játszó, szőke fürtű gyermek, komoly tekintetű, megszeppent iskolás, elégedett és kimerül édesanya, karomban a frissen e világra csöppent kis idegennel, búcsút intő fáradt öregasszony. Ahogy egyre gyorsabban pörgök, a képek összemosódnak. Addig folytatom a forgást, míg végül ismét a mostani valómat tükrözik a tükrök.”
A szeptemberi telihold (2012.09.30, 4h19p) neve a keltáknál „éneklő hold” volt. A legtöbb elnevezése az aratáshoz, a szürethez kapcsolódik; angol neve „gyümölcs hold”, középkorban „árpa hold”, új pogányoknál és a gyarmati Amerikában „szüreti hold”. Kínában ez a „krizantém hold”. A dakota-sziú indiánok ismét dallamos névvel látták el ezt a teliholdat: „hold, amikor a borjak hajat növesztenek”. A cseroki indiánoknál ez a „fekete pillangók holdja”.
Te és én
 |
| nagyítás a képre kattintva |
A mostani képlet ráadásul két billegő mérleghinta, középen egy MC-IC tengellyel. Nap, Hold, Uránusz, Plútó alkotta libikóka az egyik, a Vénusz, Mars, felszálló holdcsomópont és Neptunusz a másik.
Mindegy, hogy melyikre szállunk fel, az igazságot - a tiszta képet önmagunkról - a forgástengely közepén találjuk.
Az első hinta a hozott-örökölt családi mintáinkon keresztül mozdítja meg azt a kérdést bennünk, hogyan is viszonyulunk a kapcsolatokhoz, mennyire vagyunk szabadok és önmagunk bennük. Nem csak párkapcsolatban, házasságban élőkre vonatkozik ez, hanem a szinglikre, az egyedülállókra és a kötődéseket kerülőkre is. Vajon a ragaszkodásunk, a menekülésünk mennyire a sajátunk? A Plútó ezen a ponton hajlandó minden korhadt, elrothadt gyökértől megszabadítani minket, és alapvető változásokra ösztönözni.
A másik hintahajó a szerelem, a szenvedély, a vágy témakörén keresztül közelít ugyanehhez. Hogyan álmodozunk, hogyan éljük meg a hétköznapok valóságában és hogyan kommunikálunk minderről. Vajon a másikba vagy pedig a szerelem illúziójába vagyunk szerelmesek?
Elcsendesedve, középre figyelve pedig felismerhetjük, hogy a számtalan nézőpont közül azok vagyunk, akik álmodják a világot.
A nap maja-üzenete: az átalakítóerő, a teljesség harmonizálásának lehetősége saját magunkban van meg, az életerőt nem másokból nyerjük. Annak bölcsessége a testünk mélyén rejlik rejlik. Az érzést szenvedélynek nevezzük.
