Ugrás a fő tartalomra

Emberi játszmák: az nyer, aki kimarad

"A győzelem egyetlen útja néha a fegyverletétel."
- Richard Bach -

James Redfield "A mennyei prófécia" című könyve nyomán vált talán igazán ismertté az emberi kapcsolatok energiaharcának gondolata. A könyv Negyedik felismerése arról ír, hogy az emberek energiáért - vagyis figyelemért - versengenek egymással, és ez minden konfliktus gyökere.
Mint minden játéknak, az energiajátszmáknak is van egy szabályrendszere, egy játéktáblája és természetesen bábui, akik megvívják ezt a harcot.

Hogyan is néz ki az élet leghatalmasabb társas játéka?

Vegyük először a résztvevőket. Szereplő lehet bárki, akivel kapcsolatba kerülünk; házastárs, szülő, gyerek, főnök, beosztott, szomszéd, testvér, de akár a buszon a lábunkra taposó idegen vagy a vonal másik végén lévő idegesítő telefonos ügyintéző is.
A sakktábla ennek megfelelően szintén változatos, ám teljességgel lényegtelen. Bárhol felállítható a játéktér - otthon, munkahelyen, utcán, moziban, üzletben - lényeg, hogy legalább két ember részt vegyen benne.

Ami a leglényegesebb, a játszma célja, alapmotivációja, ami nem más, mint a félelem. Félek, hogy elvesztem a másik figyelmét, érdektelen leszek, vagy az én érdekem, lényem elhanyagolhatóvá válik. Ez váltja ki a viszályokat, vetélkedéseket, veszekedéseket, ez az okozója a  kudarcélményeknek, fájdalmaknak, megszégyenüléseknek, bűntudat kialakulásának, az elhanyagoltság és az elhagyatottság érzésének.
Így a játszma egyetlen szabálya: megszerezni a másik figyelme feletti hatalmat.

A játszma egyetlen nyerési esélye: felismerni és kimaradni belőle.
Két egyenrangú fél között nem hatalmi harc, hanem folyamatos energiaáramlás áll fent. Ha az egyik fél nem megszerezni akarja a figyelmet, a másik nem megőrizni akarja azt. Gondoljunk csak bele, mennyivel jobb érzés úgy kommunikálni, hogy azt érezzük, a mi mondandónk is fontos. Ha egy üzletben az eladó figyelmet fordít ránk. Ha a buszon a lábunkra taposó elnézést kér.

Ebből következik, hogy a játszmák feloldása: a szeretet. Ha az energiát nem másoktól igyekszünk fondorlatos módon megszerezni, hanem egy sokkal hatalmasabb "áramforrásból" táplálkozunk - saját belső, nyugodt és biztonságot adó szív-középpontjából, ami képes összekapcsolódni az Univerzum végtelen erejével.
Igaz, sok gyakorlást igényel. De lehetséges...

A játszmákat Redfiled négy alap-kategóriába sorolta, ami megfelel az elemeknek.
"Megfélemlítő" - a tűz energiája, ami az akarat dominanciájából táplálkozik, ide tartozik a Kos, az Oroszlán és a Nyilas jegye.
"Szegény én" - a víz-energia, ami az érzelmi manipulációkra épül, ez a Rák, a Skorpió és a Halak fő játszmája.
"Vallató" - a levegő-energia, ami a verbalitást, a szóforgatást, az éles logikát használja eszközül, az Ikrek, a Mérleg és a Vízöntő sajátja.
"Zárkózott" - pedig a föld, ami a kimozdíthatatlan makacsságával, eszmei, érzelmi vagy fizikai rendíthetetlenségével száll harcba, ez a Bika, a Szűz és a Bak jegyekre jellemző.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Birtok és biztonság - 2-es ház

"Az életben a valódi biztonság nem más, mint az élet bizonytalanságának élvezete." - Morgan Scott Peck - Az I-es ház volt a "bejárati ajtó", a kettes ház pedig lelkünk "konyhája és éléskamrája", ahol felhalmozzuk javainak és "főzünk", vagyis gazdálkodunk velük. Ez a ház elsősorban az anyagi dolgokhoz való viszonyulásunkat mutatja. Ide tartoznak az értékek; a tehetséget éppúgy, mint a tehetősség. Ez a pénz megszerzése, a vele való bánásmód, a nyereségek és a veszteségek házterülete. Itt keressük a biztonságot a fizikai javakban, a kapcsolatokban, a tudásban, vagy mélyen önmagunkban. A test megtapasztalása, a test-tudatosság szintén kettes házas jellegű. Az aszcendens a születés pillanata, ez pedig a csecsemőkor, amikor minden érzéki élményeken alapul: az evés, a simogatás, az ölelés jelentik az alapot felnőttkori biztonságérzetünkhöz. Hangsúlyos kettes ház esetén (ide esik a Nap, a születési uralkodó vagy több bolygó is tartózkodik benn...

Csillagnevek

"A név névhez vezet, amelyek további nevekhez vezetnek, amik elvezetnek a névtelenig." - Frank Herbert - A nevekkel nap mint nap azonosulunk bemutatkozunk, egy ismerős után kiabálunk, aláírjuk a hivatalos dokumentumokat, a szerelmes leveleket. Magyarországon a név napjáról is megemlékezünk. Számmisztikai szempontból írtam már a beszédes nevekről , most azonban az asztrológiai vonatkozásról lesz szó. A nevet az őt uraló istenséggel vagy a csillagjegy energiájával is azonosíthatjuk. Kos nevek : ezt a jegyet a tüzes, energikus, erőteljes, harcias Mars bolygó uralja. A Márton, Marcell, Márkusz, Martin, Márk férfinevek és a női párjuk: Marcella, Martina bírnak ezzel a jelentéssel. " Férfias " jelentésű férfinevek: Andor, András, Andrea, Endre. " Harcos " férfi és női nevek: Alex, Alexa, Aliz, Borisz, Gedeon, Hilda, Ildikó, Klotild, Lotár, Vulfia. " Vad , féktelen " nevek:  Taksony. Bika nevek : ezt a jegyet a szerelem kifinomult, m...

Katica vagyok! Óvodai jelek üzenetei

"A jelek - néha észrevétlenül, néha egészen jól láthatóan - körülöttünk vannak. Körültekintő értelmezést kívánnak azonban, ha irányadó térképpé akarjuk alakítani őket." (Paulo Coelho) Mai napig emlékszem, milyen meghatározó volt az óvodai jelem. Anyu ráhímezte a tornazsákra és a törülközőre is, sőt ott díszelgett az öltözőpolcom felett. Attól a perctől kezdve három évigén voltam a napocska a csoportban. Felnőttként gyakran meg is feledkezünk róla, milyen jó dolog is a "pöttyöslabdaság" vagy mennyire elkeserítő, ha valaki elorrozza előlünk a cica-jelet és kénytelenek vagyunk beérni a létrával. Hiszen ez lesz az, ami megkülönböztet minket másoktól. Ami különlegessé tesz... A szimbólumok meghatározó részei az életünknek, pláne, ha ilyen mértékű önazonosságról van szó. Ezért gondoltam, a holnapi gyereknap alkalmából nézzük végig a leggyakoribb óvodai jelek üzeneteit...* Köszönöm a rengeteg érdeklődést, kérdést, visszaigazolást! Ez csak egy játékos elgondolásn...