2013. november 10., vasárnap

Kies valóság, avagy a mindennapok hitpróbája

"Mindenki tájképet fest a betonkerítésre, ami körbevesz, csak azért, hogy szépet lássanak.
Mert nem tudják, hogy a kerítés mögött ott van maga a táj.
Mi kalapáccsal festettünk."

Nagyon személyes hangvétel következik!

Kezdem az elején: utáltam felébredni…
Nem, nem a szokásos reggeli "még öt perced had lustálkodjak" állapotról beszélek, hanem arról, mikor az ember tényleg gyűlöli az ébrenlétet. Mert itt fakóbbak a fények, tompábbak a színek, unalmasabb az élet, mint "odaát". Az Álmok Szivárványos Birodalmában.

Annyira jól tudtam álmodni! Bármit: csodás tájakat, vonzó férfiakat, kalandokat, hősöket, állatokat, óceánokat, merülést, repülést, amit csak akartam!
Olyan éles határvonal választotta el a két világot, hogy lehetetlennek tűnt hidat építeni a beláthatatlanul mély, elérhetetlenül távoli, sziklás szakadékkal kettéhasított partok közé.

Az első ébredésem iszonyatosan megrendítő volt. Mint a Mátrixban Neonak, nekem is égtek, fájtak a szemeim a valóság láttán. Még szorosabbra zártam a szemem, még kétségbeesettebben húztam a fejemre az illúziók tündökletesen csillogó köd-takaróját.
De másnap mégis újra felkeltem. És harmadnap szintén…
Az ébrenlétben, a magam rohamtempójában kíméletlenül zúzogattam a világról alkotott elképzeléseimet, éjszakánként pedig gyógyulni menekültem a tudatalattim lágyan ölelő, jól ismert képtengerébe. Ott pihentem ki az önmagával vadul küzdő énem frissen szerzett, folyton vérző tapasztalásait.

Híd még mindig nem épült, de a völgyön keresztül felfedeztem egy hosszú, meredek ösvényt. Itt óvatosan, botladozva átcipelhettem néhány álomtöredéket az ébrenlétbe. Tanulgattam nyitva tartani a szememet, éber tudattal is felismerni azt, amit odaát a ködben vakon kitapogattam. Egyre izgalmasabbnak rémlett a két világ. Megismertem a közös nyelvezetet is. Szóról szóra, képről képre bontogattam ki a letűnt korok titkos szimbólumrendszereit: a tarot beszédes lapjait, az asztrológia misztikus csillagkódjait. (S teszem ez mind a mai napig, a végtelen és kimeríthetetlen csoda útján haladva!)

Erre alapozva, innen merítkezve a korábban menekülésre használt álomlétet tudatosan kezdtem valóságteremtő álmodássá formálni.

A tudatos a tudatalattiban fogan, de a világra születéshez hit is kell… Ez az utolsó (vagy épp legelső?) próbatétel.
Így van ez az asztrológiában, ahol a transzcendens 12-es ház az én-be lépés szándékát érleli, vagy a tarotban a XX-as Ítélet, ahol az Örökkévalóság, a Világszellem, a Teremtő harsonája hirdeti:  a XXI-es Világba léphetsz.

Hát itt állok most.
Az Indiana Jones és az utolsó keresztes lovagban van egy jelenet, a film vége felé, mikor Indiananak a templomhoz egy szakadékon kell keresztüljutnia.
Nincs híd, de nem is kell az átkeléshez. A híd ott van a szívében. A híd neve: hit.

Hinni kell az álmokban. Hinni kell, hogy képesek vagyunk valósággá formálni őket. Végül pedig el kell hinni őket, mikor ott kopogtatnak az ajtón, bebocsátásra várva.

S ahogy rájuk pillantunk, megérintjük,megízleljük őket, kiderül róluk, hogy jóval többek, gazdagabbak, színesebbek mint amilyennek valaha is álmodni merészeltük őket.
Mert rajtuk keresztül megérthetjük végre ennek az elképesztően, hátborzongatóan szépséges fizikai valóságnak az örökké almára csábító egyetlen rejtélyét.

Nagyon…

6 megjegyzés:

  1. Mondják, hogy amiben az ember igazán hisz, az lehetséges, de a hit furcsa dolog, az ember már épp elhiszi, hogy van, és most tényleg, és sikerülni fog, aztán mégse... Lehet, hogy rosszul hiszünk, vagy nem eléggé, és inkább visszahúzzuk a fejünkre a köd-takarót...

    Pedig ide a fizikai világba is lehetne álmodni, még ha nehezebb is, mint álomban vagy gondolatban. Egy kicsit hajlamos vagyok azt hinni, hogy csak nekem ennyire nehéz, mert mindent nagyon hamar feladok (Ikrek aszcendens...), és mindig csodálom, ha valaki olyasmivel tud foglalkozni, amit igazán szeret (először is, hogy tudja, mi az...). Mostanában már látom, hogy sokan mások is vannak ezzel így, úgyhogy nem vagyok ezzel egyedül - de azért ennek se örülök.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Rita,

      Szerintem "rosszul hinni" nem lehet. Legfeljebb a hitpróbákon nem megyünk át elsőre...

      És azt is gondolom, hogy ha megtalálod azt, amit igazán szeretnél - legyen az bármi, hivatás, szerelem, életcél - nem fogod hamar feladni. Megtalálni talán nehezebb, mint utána kitartani, elköteleződni.

      Törlés
    2. Kedves Eszter!

      "Rosszul hivés" alatt inkább azt értem, hogy meggyőzzük magunkat, hogy hiszünk benne, közben mégis hagyjuk, hogy a félelmek felülkerekedjenek.

      Igazság szerint tudom, hogy mi az életfeladatom, már kora gyerekkorom óta... valami mégsem működött ezzel eddig, ezért, azt hiszem, megpróbáltam inkább olyasmiben értelmet keresni, amiben számomra nincs. Érdekes dolgok ezek, hogy az ember hogyan próbál meg kitérni a sorsa elől. Mindenesetre el fogok gondolkodni a témán, köszönöm!

      Törlés
    3. Talán ez a hit természete. Hullámzik bennünk, mint minden más egyéb. A szeretet is. Szeretek valakit, nem a szeretet a kérdés, mégis képes felbosszantani, idegesíteni, kihozni a sodromból... Ettől a szeretet nem csökken.
      Szerintem kell is az a kétség. Különben csak vakhit lenne. Még Jézus is, aki tudta, vallotta magáról, hogy Isten fia, keresztülment ezen...

      Olvastad Coelhotól Az ötödik hegyet?

      Törlés
    4. Van benne valami... :)

      Nem, még nem olvastam, de mintha valaki már említette volna nekem korábban, szóval, lehet, hogy ez egy jel, hogy mégis tegyem. Coelhoval egyszer próbálkoztam, A Zahirt olvastam tőle, de az annyira nem tetszett.

      Törlés
    5. Szerintem Az alkimista es Az otodik hegy a ket legjobb konyve.. Ajalom oket szeretettel! :)

      Törlés

Related Posts with Thumbnails