Ugrás a fő tartalomra

Tudatos bizalom

Újhold az Ikrek jegyében: 2018.06.13 (21h44p)

Bevezető gondolat: „A bizalom a szív oázisa, amelyet a gondolkodás karavánja soha nem ér el.” (Khalil Gibrain)


A teliholdnál az érzéseinket tudatosítottuk, most az életbe vetett bizalommal tehetjük meg ugyanezt. Talán meglepő, hogy épp az Ikrek havában kerülnek terítékre ezek a kifejezések, mint érzelem vagy bizalom, hiszen ehhez a jegyhez a gondolkodást, a racionalitást társítjuk. Igen ám, de egy kettős természetű jegyről beszélünk - azért is emlegetjük mindig többes számban.

Az Ikrek jegy a világ polaritása, lásd a szimbólumát, ami két függőleges vonal, fent és lent összekapcsolva. Minden energiának többféle megélése létezik, az ösztönszinttől egészen a tudatosságig. Az Ikrek automatikus megnyilvánulása többek közt az állandó agyalás, a világ jelenségeinek a felszínes megismerése, gondolkodásunk mókuskereke, amikor kilépés nélkül futjuk magunkban a köröket ("kövér vagyok", "szerencsétlen vagyok", "sosem találok egy normális társat" és a többi).

Ugyanehhez az energiához tartozik az érzelmektől és gondolatoktól mentes tudatosság vagy azok a mély, ezoterikus utazások is, amikor a világ jelenségeit nem az Interneten vagy a "Nagy Mesterek" szavain - hanem önmagunk megismerésén keresztül fedezzük fel.

Most térjünk vissza a bizalomhoz. Szokásomhoz híven utánanéztem az etimológiai szótárban az eredetének, de csak annyit írnak róla: nagyon régi, de ismeretlen eredetű szavunk. Maga a bizalom is ilyen - nem tudjuk, honnan ered.

Az életbe vetett bizalommal jövünk a világra és ez a bizalom kisgyermekként mindenre kiterjed. Még önmagunkra is, hiszen amikor felállni vagy elindulni tanulunk, minden kudarc, fenékre huppanás ellenére is bízunk benne, hogy meg tudjuk csinálni.

Később a világba és önmagunkba vetett bizalmunk megrendül. Az EGÉSZBEN való létezésünkben felüti fejét a FÉL-ELEM. Nem tudok, nem merek, képtelen vagyok rá! Ahogy növünk egyre többször megjelennek ezek a gondolatok, először csak a magas csúszdánál a játszótéren, később már rengeteg gát és korlát lesz az életünkben.

Amikor szabadulni akarunk ezektől először a bizalmat "fejből" próbáljuk újraéleszteni. Itt jelennek meg a valódi bizalom és hit nélküli, külsőségekből táplálkozó életfilozófiák. Gondolkodhatunk pozitívan, járhatunk vasárnaponként a templomba vagy elolvashatjuk a piacon kapható összes önsegítő könyvet,

ha a bizalom és a hit nem járja át minden porcikánkat, akkor csak újabb agyalás, felszínesség, mókuskerék lesz belőle.
Az újhold képlet ezektől a korlátoktól (Szaturnusz) a legteljesebb bizalomig (Jupiter) vezet végig bennünket, és mivel Ikrek energia, így a gondolkodásunkat kellene az elme vibráló, kapkodó, ide-oda ugráló működéséből a jelenlét tudatosságába "átkapcsolni".

Mindeközben a Mars együtt áll a leszálló-holdcsomóponttal. A Vízöntő-Oroszlán tengelyen az önmagunkra találás a feladat. És hol máshol találhatunk önmagunkra, mint a jelenünkben? Ott, ahol nem aggatunk címkéket, kategóriákat magunkra, ahol nem a megfelelési vágy vagy ideológiák hajtanak.

Első lépésben az is elegendő, ha észrevesszük (tudatosítjuk), hogyan is gondolkodunk. "Aha, már megint elkezdtem előre megítélni önmagamat, már megint kishitű voltam, ismét bekapcsolt bennem az a program, hogy nekem ez nem fog sikerülni." Vagy ahogy a teliholdnál írtam, vegyük észre, milyen érzések generálódnak bennünk egy-egy szituációban. Ikrek egyik oszlopa a gondolkodás, másik az érzelem. A kettő között pedig ott van az, ahova szeretnénk eljutni végre.

A legnagyobb erő (Mars) ebből a fajta elme nélküli tudatosságból való cselekvés. Bízni önmagunkban, bízni az életben egy és ugyanaz. És ha ezt megtapasztaljuk, akkor rálelünk az élet sivatagában a szív oázisára.

Tetszett a bejegyzés? Köszönöm, hogy megosztod másokkal is!
Ha érdekelnek az asztrológiai aktualitások, kövess a Padparadsa facebook oldalán.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Birtok és biztonság - 2-es ház

"Az életben a valódi biztonság nem más, mint az élet bizonytalanságának élvezete." - Morgan Scott Peck - Az I-es ház volt a "bejárati ajtó", a kettes ház pedig lelkünk "konyhája és éléskamrája", ahol felhalmozzuk javainak és "főzünk", vagyis gazdálkodunk velük. Ez a ház elsősorban az anyagi dolgokhoz való viszonyulásunkat mutatja. Ide tartoznak az értékek; a tehetséget éppúgy, mint a tehetősség. Ez a pénz megszerzése, a vele való bánásmód, a nyereségek és a veszteségek házterülete. Itt keressük a biztonságot a fizikai javakban, a kapcsolatokban, a tudásban, vagy mélyen önmagunkban. A test megtapasztalása, a test-tudatosság szintén kettes házas jellegű. Az aszcendens a születés pillanata, ez pedig a csecsemőkor, amikor minden érzéki élményeken alapul: az evés, a simogatás, az ölelés jelentik az alapot felnőttkori biztonságérzetünkhöz. Hangsúlyos kettes ház esetén (ide esik a Nap, a születési uralkodó vagy több bolygó is tartózkodik benn...

Csillagnevek

"A név névhez vezet, amelyek további nevekhez vezetnek, amik elvezetnek a névtelenig." - Frank Herbert - A nevekkel nap mint nap azonosulunk bemutatkozunk, egy ismerős után kiabálunk, aláírjuk a hivatalos dokumentumokat, a szerelmes leveleket. Magyarországon a név napjáról is megemlékezünk. Számmisztikai szempontból írtam már a beszédes nevekről , most azonban az asztrológiai vonatkozásról lesz szó. A nevet az őt uraló istenséggel vagy a csillagjegy energiájával is azonosíthatjuk. Kos nevek : ezt a jegyet a tüzes, energikus, erőteljes, harcias Mars bolygó uralja. A Márton, Marcell, Márkusz, Martin, Márk férfinevek és a női párjuk: Marcella, Martina bírnak ezzel a jelentéssel. " Férfias " jelentésű férfinevek: Andor, András, Andrea, Endre. " Harcos " férfi és női nevek: Alex, Alexa, Aliz, Borisz, Gedeon, Hilda, Ildikó, Klotild, Lotár, Vulfia. " Vad , féktelen " nevek:  Taksony. Bika nevek : ezt a jegyet a szerelem kifinomult, m...

Katica vagyok! Óvodai jelek üzenetei

"A jelek - néha észrevétlenül, néha egészen jól láthatóan - körülöttünk vannak. Körültekintő értelmezést kívánnak azonban, ha irányadó térképpé akarjuk alakítani őket." (Paulo Coelho) Mai napig emlékszem, milyen meghatározó volt az óvodai jelem. Anyu ráhímezte a tornazsákra és a törülközőre is, sőt ott díszelgett az öltözőpolcom felett. Attól a perctől kezdve három évigén voltam a napocska a csoportban. Felnőttként gyakran meg is feledkezünk róla, milyen jó dolog is a "pöttyöslabdaság" vagy mennyire elkeserítő, ha valaki elorrozza előlünk a cica-jelet és kénytelenek vagyunk beérni a létrával. Hiszen ez lesz az, ami megkülönböztet minket másoktól. Ami különlegessé tesz... A szimbólumok meghatározó részei az életünknek, pláne, ha ilyen mértékű önazonosságról van szó. Ezért gondoltam, a holnapi gyereknap alkalmából nézzük végig a leggyakoribb óvodai jelek üzeneteit...* Köszönöm a rengeteg érdeklődést, kérdést, visszaigazolást! Ez csak egy játékos elgondolásn...