2018. november 6., kedd

Az újjászületés lélekzete

Újhold a Skorpió jegyében: 2018.11.07 (17h03p)

Bevezető gondolat: "Ha hagyjuk, hogy gondolataink és életünk a lelkünk erejét, vagyis a megérzéseinket használják, ne pedig a kritikus elménket, akkor és csakis akkor szárnyalhatunk szabadon. Rá se kell gondolnunk; csak legyünk éberek, és ne hagyjuk el magunkat! Az igazi bölcsesség a lélekből fakad, nem az elménkből." (James Van Praagh)

♏☉☽☌

A Skorpió havában történik bennünk a legtöbb változás. Lehet, hogy észre sem vesszük, pedig érdemes lenne befelé figyelnünk, hiszen a láthatatlanban megfoganó érzetek, sejtések, vágyak azok, amikből tavasszal kivirágzik az élet.

Fogalmazhatunk úgy is, hogy ilyenkor történik a lelki nagytakarítás. Mindez a Skorpió újholdnál válik a legintenzívebbé, hiszen ebben az időpillanatban a tudatos énünk (Nap) és az tudatalatti ösztöneink (Hold) eggyé olvadnak.

A teljesség érzését a magyar nyelvben leginkább a "szívvel-lélekkel" szólással fejezzük ki. Nem érdekes, hogy itt egyetlen szó sem esik racionalitásról, észérvekről, gondolatokról?

Abban, amiben igazán kiteljesedünk, ott mindig a szívünk és a lelkünk van jelen.

Nyelvészkedjünk még egy kicsit!
A szív szimbolikusan a lélek "lakhelye", vagyis ha szívvel-lélekkel teszünk valamit, akkor "otthon vagyunk önmagunkban".

Mindkét szónak egyébként köze van a lélegzethez is. A lélek a "lél" alapszóból alakult ki, éppúgy, mint a lehel kifejezés. A szívnek pedig nem csupán főnévi, de igei alakja is ismert. Ugyanezekkel a fogalmakkal írható le a létezésünket meghatározó folyamat: beszívjuk a levegőt, majd kilélegezzük azt.

Földi létezésünk a születéskori első levegővétellel kezdődik és halálunkkor egy utolsó kilélegzéssel ér véget - életben pedig a kettő közti folyamatos ismétlődés tart miket. Percenként 12-16-szor lélegzünk ki és be, szinte észrevétlenül. Legfeljebb egy megfázásnál, allergiánál tudatosítjuk, mennyire fontos is, hogy akadálytalanul vegyük a levegőt.

Pedig a légzés a világ befogadásának és az abba való kiáradásnak a képessége.

Egyáltalán nem mindegy, hogy mit engedünk magunkba és mit fújunk ki a környezetünkre. Nem csupán a szmogos közeget kellene kerülnünk, de a "szennyezett" gondolatokat, érzelmeket is. Kevesen élünk egy hegy tetején - távol a zajtól, politikától, idegesítő emberektől, befizetésre váró csekkektől, forgalmi dugóktól, így legalább arra kellene gondot fordítanunk, hogy tisztítanunk magunkban a belélegzett élményeket.

A légzés szinte minden önismereti technika alapja: a jóga, a meditáció, a hipnoterápia, a transzállapot elérése mind a légzés megváltoztatásával kezdődik. Lelkiállapotunk szintén a lélegzetvételeinkben tükröződik: ha idegesek vagyunk kapkodjuk a levegőt, míg kedvesünk mellkasán elpihenve szinte alvás közeli állapotban lassan, nyugodtan, elcsendesedve lélegzünk.

Tolle az Új föld című könyvében így fogalmaz: "Valaki nemrég megmutatta nekem egy nagy spirituális szervezet éves programkínálatát tartalmazó prospektusát. Átlapozva azt meglepődtem, milyen sok érdekes tanfolyamot és műhelymunkát kínálnak föl. Svédasztalra emlékeztetett, arra a skandináv büfére, ahol ínycsiklandó ételek hatalmas választékából szedegethetsz tetszésed szerint. Az illető megkérdezte, tudnék-e ajánlani a kínálatból egy-két kurzust. „Nem is tudom – feleltem. – Valamennyi érdekesnek tűnik. Egy dolgot azonban tudok – tettem hozzá. – Légy tudatában a légzésednek olyan gyakran, amilyen gyakran csak tudsz, valahányszor csak eszedbe jut! Tedd ezt egy éven át, és az nagyobb mértékben alakít majd át, mintha ezt az összes tanfolyamot elvégeznéd. Ráadásul ez ingyenes.”"
Az idei Skorpió újholdunk két transzperszonális égitesttől kap támogatást: trigont a Neptunusztól, szextilt a Plútótól.

A személyiség-átalakulás finomhangolással történik, szinte olyan észrevétlenül, mint a lélegzetvétel.

Problémáinkkal a legtöbb esetben akkor kezdünk el foglalkozni, mikor azok szinte "fojtogatnak" bennünket. Akkor állunk neki életmódot váltani, mikor már a túlsúly erre fizikai tünetekkel figyelmeztet. Akkor kezdjük el megmenteni a házasságunkat, mikor a másik már a cuccait pakolja a bőröndjébe. Akkor akarjuk tisztázni a sérelmeinket, mikor már csak ordítozva tudunk egymás felé fordulni.

De miért halogatunk? Talán mert várunk valami külső, látványos tényezőre. Pedig a legmélyrehatóbb átalakulások ott kezdődnek - a hatos házban -, ahol hazánkban ezen pillanatban a Nap és a Hold is áll. Ez az életterület a hétköznapi szokásokról, a mindennapi gondolkodásról szól. Szeretünk megfeledkezni arról, hogy ha a rutinok mókuskerekéből nem vagyunk képesek kilépni, akkor semmi sem fog változni.

Önmagunk megismerése sem egy önsegítő könyv elolvasásával vagy egy spirituális kurzus elvégzésével veszi kezdetét.

Hanem azzal, ha rendszeressé, rutinná tesszük az adott tapasztalatokat.

És ez elsősorban a gondolkodásunkra igaz! Viszont az önmagunkról alkotott képek legkönnyebben valami cselekvésen keresztül tudjuk megváltoztatni. Ha elkezdünk reggelente futni - lehet, hogy eleinte nehezen megy. De ha képesek vagyunk rendszeressé tenni, akkor lehisszük magunkról, hogy túl tudunk lépni a lustaságon. Minden nap egy kis "túllépés" az ágyban maradás vonzásán közelebb visz minket az egészséges életmódhoz.

Az önmagunkra fordított figyelem éppen így működik, épp ezért jól jön, ha megfogható tevékenységet kapcsolunk hozzá. Például a lélegzetünk tudatosítását. Kezdjük napi öt perccel a gyakorlást!


Tetszett a bejegyzés? Oszd meg, hogy másokhoz is eljusson!
Ha pedig érdekelnek az asztrológiai aktualitások, kövesd a Padparadsa facebook oldalát.
Related Posts with Thumbnails