2019. február 17., vasárnap

Én-egység

Kos jegyébe lép a Kheirón: 2019.02.18 (10h08p)

Bevezető gondolat: "Ha nem vagy ura az életednek, összpontosíts arra az egyetlen dologra, amelynek leginkább ura lehetsz: önmagadra." (Sean Covey)

♈⚷

Az év elején "lezavarjuk" a jelentősebb jegyváltásokat, így az év hátralévő részében már "csak" annyi a dolgunk, hogy az általuk hordozott üzeneteket átültessük a mindennapokra. Fogalmazhatunk úgy is, hogy ha megtoljuk az első pár hónapot, utána már lendületből haladhatunk.

A Kheirón Kos jegybe lépése ismerős energia lehet, tavaly április 17-én már  beköszönt ide (Önmagaddá válni), akkor kaptunk tőle egy jó adag lelkesedést és lendületet. Utána egy időre visszahátrált a Halak jegyébe (Ki voltam és ki lehetek), hogy segítsen a rejtett sarkokat is kitakarítani (Rövid kitérő), mostantól viszont nincs megállás!

Kilenc éven keresztül a sebzett egó és énkép begyógyításához kapunk kellő támogatást.

Mivel már több aspektusból írtam a témáról, a mitológiai és asztrológiai üzeneteket elolvashatjátok a korábbi bejegyzésekben (lásd a fenti linkek). Most inkább az előttünk álló időszak csodás belépőjéről ejtenék pár szót.
A Kheirónt a képletben a csillag jelöli, ami a 30. fokon álló Vízöntő Nap és a szintén 30. fokon lévő Kos Uránusz felezőpontjára esik. A felezőpontok olyanok, mint az összeadódó reflektorfények. Nem a "lámpáké" a főszerep, hanem azt a pontot helyezik más - még fényesebb megvilágításba - ahová vetülnek.

Maga a "színpad", a Kos energia. Ez az a terület, ahonnan minden elindul: a tavasz, az évkör és maga az élet. Hasonlóságot mutat a születési élménnyel - a létbe lépés az akarat legmarkánsabb kinyilvánításáról szól.

Élni akarok!

Hihetetlen ösztönkésztetés sűrűsödik össze egyetlen pontba: a világra jövetel fókuszába. Ha itt az idő, nincs kérdés: születni kell. Első indulásunk rajta hagyja a lenyomatát minden olyan eseményen, ahol erre az összpontosított akarati energiára van szükségünk.

Itt az impulzusszerű kezdetekről van szó, hiszen van olyan, aki gondolkodás nélkül nekiveselkedik, ha egy szekrényt kell eltolni az egyik sarokból a másikba, de a hosszú távra ható, megfontolást igénylő elindulásokat viszont évekig halogatja.

Az asztrológiai képlet első kvadránsa rendkívül esszenciális tartalom, itt ismerjük meg az akarati, fizikai és szellemi önazonosságunkat.

Ez az energia minden rendszer kiindulási pontja. Ugyanaz, mint a numerológiában az egy, a monád, a tarotban a Mágus vagy a Ji Kingben az első, a "Teremtő" hexagram.

Utóbbi Pressing Lajos fordításában így összegezhető: "Az erőt csak úgy lehet elképzelni, mint ami nem kötődik semmiféle meghatározott térbeli viszonylathoz, s ezért leginkább mozgásként ragadható meg. Még minden dolog kezdete mondhatni túlvilágon van ideák formájában, amelyeknek még meg kell valósulniuk. A Teremtőben azonban megvan az az erő, hogy alakot legyen képes kölcsönözni ezeknek az ősképeknek."

Sok esetben azért nem jutunk egyről a kettőre, mert már ennél a lépésnél elakadunk: nem tudjuk, mit is akarunk. Hiányzik a tiszta, egyértelmű szándék.

Van a társadalom szándéka, van a szüleim szándéka, van a közösség szándéka - és csak a legritkább esetben tudjuk ezeket elkülöníteni attól, amit mi magunk akarunk valójában.

Ezen a ponton még nem valamiért kell kinyilvánítani magamat, pusztán csak önmagamért.
Most lássuk a két "fénycsóvát": kezdjük az Uránusszal. 2011-től ő készítette elő a Kheirónnak a terepet. Akkor a Bak Plútó kvadráttal a személyiségünk totális átalakításán munkálkodtak. A transzperszonális égitestek hatása olyan, mint valamiféle természeti csapás, elementáris erővel végigszáguldanak az életünkön, mint egy tornádó, cunami vagy vulkánkitörés - és nyomukban a korábbi elképzeléseink kő kövön nem maradnak.

Az Uránusz elszakította az akaratunkatat, énképünket bilincsben tartó láncokat, a Kheirón pedig lehetőséget biztosít arra, hogy begyógyítsuk a béklyó okozta sebeket.

Ráadásul majd' 40 éven keresztül (1953-1989 között kisebb-nagyobb megszakításokkal) a Kheirón és az Uránusz oppozícióban voltak egymással. Ez azt jeleni, hogy olvasóim többségének a születési képletében megtalálható ez a fényszög!

Mindez együtt jár "derült égből"-élményekkel: egyik nap minden rendben van, majd másnap totális összeomlás. Legtöbben épp ezeknek a mélypontoknak köszönhetően léptek az önismeret útjára. Mikor lehet leszállni erről a hullámvasútról?

Ha felvállaljuk önmagunkat. Az üzenet egyszerű: "Légy, aki vagy. Amíg nem - addig zuhansz."

A Nap a tudatos viszonyulás lehetőségét adja hozzá a megvilágításhoz. Ha a kettejük metszéspontját vesszük alapul, akkor eredeti, kreatív és egészen újszerű viszonyulásra van szükségünk önmagunkkal kapcsolatban.

Az ilyen horderejű jegyváltások nagyon erőteljesen (főképp, hogy egy nappal később egy tízmilliószoros napra eső telihold is követi), így az idegrendszert megterhelheti. Összpontosítsunk önmagunkra!


Tetszett a bejegyzés? Oszd meg, hogy másokhoz is eljusson!
Ha pedig érdekelnek az asztrológiai aktualitások, kedveld a Padparadsa facebook oldalát.
Related Posts with Thumbnails