Ugrás a fő tartalomra

Fékezett habzás

Bika jegybe lép a Mars: 2019.02.14 (11h52p)

Bevezető gondolat: "Aki növekvő haragján uralkodni képes, ahogy a kocsihajtó irányítja a teljes sebességgel rohanó szekeret, azt jó vezetőnek hívom. A többiek csak fogják a kantárt." (Buddha)

♉♂

Idén január elsejével nem búcsúztattuk hosszan, szentimentálisan az óévet, hanem egyenesen átzuhantunk 2019-be. Ez részben a Kos jegyén végighaladó Marsnak volt köszönhető: ő szabja meg az általános aktivitást.

Az elmúlt másfél hónapnak felfokozott és zizegős volt az energiája. Mindenki másképp birkózott meg ezzel a lendületességgel. Voltak olyanok, akiket összerendeződésre és tevékenységre sarkallt ez az időszak, míg másokat inkább szétzilált, ami akár betegség, baleset formájában is manifesztálódhatott. Sőt a kettő nem zárta ki egymást: gyors lerobbanásból hasonlóan gyors felépülés is következhetett.

A Mars most átlép a jóval nyugisabb, visszafogottabb Bika jegybe, de ez most mégsem jelent egyértelmű lassulást. Sőt! Bár maga az energetikai közeg megváltozik, a feladat megmarad. Csak átcsoportosításra kerül.

A tüzes Kosban a tüzes Mars olyan, mint a villámlás. Ösztönös, hirtelen, öntudatra ébredő. A villámcsapás, mint minden más ebben a duális világban kettős természetű. Csodálhatjuk a vihart egy biztonságot jelentő szobából. Ilyenkor a felvillanás kellő távolságban történik és mi új fényben láthatjuk a dolgokat.

A biztonságos szoba: a kiegyensúlyozott jelenlét, ami rengeteg felismerést hozhatott ezekben a hónapokban.

Ha viszont enélkül a "fedezék nélkül" kóboroltunk odakint a mennydörgésben, előfordulhatott, hogy belénk csapott a villám és az leverte a biztosítékokat. Ennek a folyománya a kimerültség, a betegségekre való nagyobb fogékonyság vagy egyszerűen csak az összezavarodottság. Gondoljunk csak bele, milyen félelmetes lehet úgy sétálgatni, hogy körülöttünk lilásan vibráló fénynyalábok cikáznak.

A földies Bikában a tüzes Mars másképp halad. Ha megfelelő kereteket és irányítást kap, akkor nagyon produktívvá, proaktívvá válik. Föld és tűz közös szimbóluma a tábortűz, együttesen valaminek a létrehozásához adnak jó alapot. Lehet mellette melegedni, köré gyűlni, főzni, történeteket cserélni. De csak a megzabolázott tűz hasznos. Az elszabadult, fékevesztett tűz, erdőket, mezőket, házakat emészt fel.

És lesz tüzelőanyag bőven, arról a Marsba kapaszkodó Uránusz gondoskodik.
Nagyjából egy hónap múlva az Uránusz is átlép a Bikába, az ő útját készíti elő a Mars. És ha addig együttműködünk ezekkel az energiákkal, a hét szűk esztendőt hét bő követi.

Egész évre (életre?) jellemző, hogy egyre inkább jelen kell lenni. Minden ezen múlik. A rohanó szekér adott, a kocsihajtó pozíciója adott. Mégis óriási különbség van abban, hogy hogyan viselkedünk. Jó vezetőkké válunk vagy csak fogjuk a kantárt.

A rohanó szekér a Mars-Uránusz együttállása, rendkívül erős energiahatás, impulzív löket. Együtt jár a Kos Marstól kissé eltérő felfokozottsággal, belső nyugtalansággal, érvényesülni akarással. Ha mindezt valaminek a létrehozására, előrehaladásra fordítjuk, az év eleji elszántság szép lassan - vagy inkább nagyon gyorsan - gyakorlati megvalósításba csaphat át. Nagyon fontos a cselekvés.

Ne okoskodjunk, ne gyártsunk elméleteket arról, hogyan kellene, hanem mutassuk meg. Csináljuk!

De ezt se mások helyett, hanem önmagunkért. Az aszcendenssel együtt álló csillag a Bika szarván lévő Al Hecka, az Öklelő. A szarv a saját akaratot jelképezi: meg tudom, meg akarom és meg is fogom oldani!

A saját indulati energiáinkhoz problémásan kapcsolódunk. Legtöbbször csak a dührohamokban, agressziókezelési problémákban, máson levezetett feszültségekben ismerünk rá ahelyett, hogy tudatosan irányítanánk.

Ebben az időszakban érdemes figyelni az életünkben felbukkanó "vörös posztókat". Mik azok a helyzetek, kik azok az emberek, akik kihoznak bennünket a béketűrésünkből. A testünk lesz a legkiválóbb barométer ehhez. Azonnal jelezni fog, ha valami nincs rendben. De az már rajtunk áll, hogy mihez kezdünk ezekkel az információkkal. Kiszabadítjuk az életenergiánkat vagy tovább fojtogatjuk magunkat fullasztó élethelyzetekben.


Tetszett a bejegyzés? Oszd meg, hogy másokhoz is eljusson!
Ha pedig érdekelnek az asztrológiai aktualitások, kedveld a Padparadsa facebook oldalát.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Birtok és biztonság - 2-es ház

"Az életben a valódi biztonság nem más, mint az élet bizonytalanságának élvezete." - Morgan Scott Peck - Az I-es ház volt a "bejárati ajtó", a kettes ház pedig lelkünk "konyhája és éléskamrája", ahol felhalmozzuk javainak és "főzünk", vagyis gazdálkodunk velük. Ez a ház elsősorban az anyagi dolgokhoz való viszonyulásunkat mutatja. Ide tartoznak az értékek; a tehetséget éppúgy, mint a tehetősség. Ez a pénz megszerzése, a vele való bánásmód, a nyereségek és a veszteségek házterülete. Itt keressük a biztonságot a fizikai javakban, a kapcsolatokban, a tudásban, vagy mélyen önmagunkban. A test megtapasztalása, a test-tudatosság szintén kettes házas jellegű. Az aszcendens a születés pillanata, ez pedig a csecsemőkor, amikor minden érzéki élményeken alapul: az evés, a simogatás, az ölelés jelentik az alapot felnőttkori biztonságérzetünkhöz. Hangsúlyos kettes ház esetén (ide esik a Nap, a születési uralkodó vagy több bolygó is tartózkodik benn...

Csillagnevek

"A név névhez vezet, amelyek további nevekhez vezetnek, amik elvezetnek a névtelenig." - Frank Herbert - A nevekkel nap mint nap azonosulunk bemutatkozunk, egy ismerős után kiabálunk, aláírjuk a hivatalos dokumentumokat, a szerelmes leveleket. Magyarországon a név napjáról is megemlékezünk. Számmisztikai szempontból írtam már a beszédes nevekről , most azonban az asztrológiai vonatkozásról lesz szó. A nevet az őt uraló istenséggel vagy a csillagjegy energiájával is azonosíthatjuk. Kos nevek : ezt a jegyet a tüzes, energikus, erőteljes, harcias Mars bolygó uralja. A Márton, Marcell, Márkusz, Martin, Márk férfinevek és a női párjuk: Marcella, Martina bírnak ezzel a jelentéssel. " Férfias " jelentésű férfinevek: Andor, András, Andrea, Endre. " Harcos " férfi és női nevek: Alex, Alexa, Aliz, Borisz, Gedeon, Hilda, Ildikó, Klotild, Lotár, Vulfia. " Vad , féktelen " nevek:  Taksony. Bika nevek : ezt a jegyet a szerelem kifinomult, m...

Katica vagyok! Óvodai jelek üzenetei

"A jelek - néha észrevétlenül, néha egészen jól láthatóan - körülöttünk vannak. Körültekintő értelmezést kívánnak azonban, ha irányadó térképpé akarjuk alakítani őket." (Paulo Coelho) Mai napig emlékszem, milyen meghatározó volt az óvodai jelem. Anyu ráhímezte a tornazsákra és a törülközőre is, sőt ott díszelgett az öltözőpolcom felett. Attól a perctől kezdve három évigén voltam a napocska a csoportban. Felnőttként gyakran meg is feledkezünk róla, milyen jó dolog is a "pöttyöslabdaság" vagy mennyire elkeserítő, ha valaki elorrozza előlünk a cica-jelet és kénytelenek vagyunk beérni a létrával. Hiszen ez lesz az, ami megkülönböztet minket másoktól. Ami különlegessé tesz... A szimbólumok meghatározó részei az életünknek, pláne, ha ilyen mértékű önazonosságról van szó. Ezért gondoltam, a holnapi gyereknap alkalmából nézzük végig a leggyakoribb óvodai jelek üzeneteit...* Köszönöm a rengeteg érdeklődést, kérdést, visszaigazolást! Ez csak egy játékos elgondolásn...