Ugrás a fő tartalomra

Formálódás

Telihold a Kos havában: 2019.03.21 (02h43p)

Bevezető gondolat: "Az önismeret hiányosságainak kizárólag magunk vagyunk az okai. Ahogy Buddha mondja, a világban nincs semmi eleve elrejtett, visszatartott, így az emberi lélekben sem. Önmagunkból azt nem ismerjük, amit nem akarunk vagy nem merünk megismerni." (Popper Péter)

☉☽

Ahogy már a tegnapi Kos jegybe lépés kapcsán szó esett róla (Kapcsolódás önmagunkkal), telihold keretezi ezt a hónapot: pontosan az első és a harmincadik fokot érintve. Így egy csodálatos önkibontakoztatási ívet kapunk - nem a "csillagoktól", hanem az önismereten keresztül. Az égiek csak annyiban járulnak hozzá mindehhez, hogy energetikailag megtámogatják a folyamatot.

A Kos az én-azonosságról szól, másképp, mint az Oroszlán, ahol a Nap már uralomban van. Ott már beérett egyfajta öntudatosság, itt még azonban nem váltunk le saját magunkról. Ebben segít nekünk a külvilág - Mérleg - amelyik tükröt tart elénk, hogy a szembesítéseken keresztül jóval tisztább képet kapjunk magunkról.

Vagyis ebben a folyamatban nem puszta önmegfigyelésről van szó, sokkal inkább a kifelé-figyelésről. 

Minden, ami körülvesz bennünket - a kapcsolataink vagy azok hiánya, az élethelyzetünk, a környezetünk reakciói, a rendelkezésre álló lehetőségeink, a munkahelyi vagy családi dolgaink - minket tükröz. Bármibe és bármire pillanthatunk, önmagunkat látjuk meg benne.

A görög mitológiában van egy történet Narkissosról. A gyönyörű fiatalemberbe sok nimfa beleszeretett, ám ő sorra elutasította azokat. Először tizenhat éves korában látta meg saját magát, mikor vadászat közben megszomjazva a Helikón egyik forrása fölé hajolt. Erós, a vágy istene különösen erős volt azon a helyen, így a fiút is megérintette, aki nyomban beleszeretett saját tükörképébe. Megpróbálta magához ölelni a vízfelszínen kirajzolódó képet, de belezuhant a forrásba és meghalt. Nyomában egy szép, de erősen mérgező virág született, a nárcisz.
Narkissos történet bekerült a pszichológia fogalomtárába: a túlzott önimádatot narcizmusnak nevezik és manapság meglehetősen sokat olvashatunk a narcisztikus személyiségzavarokról. De még egy kifejezés visszavezethető a mítoszra, ez pedig a narké, vagyis a kábítás szavunk.

Miről is szól a történet? Narkissos nem volt hajlandó másokon keresztül felfedezni magát, csak és kizárólag saját magával volt hajlandó kapcsolatot létesíteni. Saját szépségét, tökéletességét felmagasztalta. Ám ez az önkábítás annyira beszűkítette a világát, hogy ő egyszerűen belezuhant.

Az önszeretet magában csak egy káprázat, nem valódi kapcsolódás önmagunkkal.

El kell távolodni magunktól (Kos), nyitni kell mások felé (Mérleg), hogy végül a teljes 360 fokos fordulattal ismét visszataláljunk magunkhoz. Ennek az útnak elengedhetetlen része, hogy érzelmi tapasztalatokat szerezzünk, átéljük a kapcsolódás felemelő, a szakítás lehúzó örvényeit. Ezen keresztül formálódunk, fejlődünk és végül azzá válunk, akik legbelül vagyunk. És mindig is voltunk. Ahogy a tarotban az útnak induló Bolond és a megérkező Bölcs bolond - egy és ugyanaz.
A Kos első foka önmagunk realizálása, az utolsó pedig az összeköttetés felismerése. A Mérleg 1° az a momentum, amikor egy pillanatra felvillan előttünk a szellemi valóság, az utolsó, ahol megértük és már folyamatosan látni tudjuk mindezt.

Erre mondtam korábban, hogy ennek a hónapnak gyönyörű az íve. Egy döntés kell csupán, hogy elköteleződünk önmagunk megismerése mellett. A kitartást és a céltudatosságot a Bak aszcendens segíti. Nincs más dolgunk, mint figyelni.

Ahelyett, hogy belekábulnánk a tükörképeinkbe, elkezdjük végre a saját valóságukban meglátni azokat.

Mi az, ami zavar, ami indulatokat vált ki belőlünk? Hol kellene konfrontálódni, kiállni önmagukért és hol ütközünk folyamatosan feleslegesen?

Lezáratlan dolgok is felszínre jöhetnek (Szaturnusz, Plútó, leszálló együttállás) és az álomélet is felfokozódhat. Utóbbi üzeneteit érdemes feljegyezni!


Tetszett a bejegyzés? Oszd meg, hogy másokhoz is eljusson!
Ha pedig érdekelnek az asztrológiai aktualitások, kedveld a Padparadsa facebook oldalát.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Birtok és biztonság - 2-es ház

"Az életben a valódi biztonság nem más, mint az élet bizonytalanságának élvezete." - Morgan Scott Peck - Az I-es ház volt a "bejárati ajtó", a kettes ház pedig lelkünk "konyhája és éléskamrája", ahol felhalmozzuk javainak és "főzünk", vagyis gazdálkodunk velük. Ez a ház elsősorban az anyagi dolgokhoz való viszonyulásunkat mutatja. Ide tartoznak az értékek; a tehetséget éppúgy, mint a tehetősség. Ez a pénz megszerzése, a vele való bánásmód, a nyereségek és a veszteségek házterülete. Itt keressük a biztonságot a fizikai javakban, a kapcsolatokban, a tudásban, vagy mélyen önmagunkban. A test megtapasztalása, a test-tudatosság szintén kettes házas jellegű. Az aszcendens a születés pillanata, ez pedig a csecsemőkor, amikor minden érzéki élményeken alapul: az evés, a simogatás, az ölelés jelentik az alapot felnőttkori biztonságérzetünkhöz. Hangsúlyos kettes ház esetén (ide esik a Nap, a születési uralkodó vagy több bolygó is tartózkodik benn...

Csillagnevek

"A név névhez vezet, amelyek további nevekhez vezetnek, amik elvezetnek a névtelenig." - Frank Herbert - A nevekkel nap mint nap azonosulunk bemutatkozunk, egy ismerős után kiabálunk, aláírjuk a hivatalos dokumentumokat, a szerelmes leveleket. Magyarországon a név napjáról is megemlékezünk. Számmisztikai szempontból írtam már a beszédes nevekről , most azonban az asztrológiai vonatkozásról lesz szó. A nevet az őt uraló istenséggel vagy a csillagjegy energiájával is azonosíthatjuk. Kos nevek : ezt a jegyet a tüzes, energikus, erőteljes, harcias Mars bolygó uralja. A Márton, Marcell, Márkusz, Martin, Márk férfinevek és a női párjuk: Marcella, Martina bírnak ezzel a jelentéssel. " Férfias " jelentésű férfinevek: Andor, András, Andrea, Endre. " Harcos " férfi és női nevek: Alex, Alexa, Aliz, Borisz, Gedeon, Hilda, Ildikó, Klotild, Lotár, Vulfia. " Vad , féktelen " nevek:  Taksony. Bika nevek : ezt a jegyet a szerelem kifinomult, m...

Katica vagyok! Óvodai jelek üzenetei

"A jelek - néha észrevétlenül, néha egészen jól láthatóan - körülöttünk vannak. Körültekintő értelmezést kívánnak azonban, ha irányadó térképpé akarjuk alakítani őket." (Paulo Coelho) Mai napig emlékszem, milyen meghatározó volt az óvodai jelem. Anyu ráhímezte a tornazsákra és a törülközőre is, sőt ott díszelgett az öltözőpolcom felett. Attól a perctől kezdve három évigén voltam a napocska a csoportban. Felnőttként gyakran meg is feledkezünk róla, milyen jó dolog is a "pöttyöslabdaság" vagy mennyire elkeserítő, ha valaki elorrozza előlünk a cica-jelet és kénytelenek vagyunk beérni a létrával. Hiszen ez lesz az, ami megkülönböztet minket másoktól. Ami különlegessé tesz... A szimbólumok meghatározó részei az életünknek, pláne, ha ilyen mértékű önazonosságról van szó. Ezért gondoltam, a holnapi gyereknap alkalmából nézzük végig a leggyakoribb óvodai jelek üzeneteit...* Köszönöm a rengeteg érdeklődést, kérdést, visszaigazolást! Ez csak egy játékos elgondolásn...