Ugrás a fő tartalomra

Az átváltoztatás varázslata

Újhold a Halakban: 2019.03.06 (17h04p)

Bevezető gondolat: "Ha egyelőre nem is tudunk változtatni a sorsunkon, a jelen pillanatban pozitív hozzáállást alakíthatunk ki magunkban sorsunk iránt. Aztán kinyílik ez az ajtócska, és hirtelen megállapítjuk, hogy nyitott kapuk vannak ott, ahol korábban falakat sejtettünk." (Kurt Tepperwein)

♓☉☽♆☌

Asztrológiai szempontból kevés olyan rövid ideig tartó jelenség van, amivel érdemes általános jelleggel alaposabban foglalkozni. Kivételt képez ez alól a Hold, mivel a hozzánk legközelebb keringő égitest a Földre és azáltal az emberi "működésére" nem csak mentálisan, de fizikailag is igen erős hatást gyakorol (gondoljunk csak az árapály-jelenségre vagy a női ciklusra). A földfelszínnek nagyjából 70%-a víz, éppúgy, mint az emberi testnek, a folyadékkeringés pedig minden sejtünkben jelen van, így mondhatni a holdmozgás sejtszinten hat ránk.

Ezért van az, hogy a hangulatunkat, a közérzetünket, az energikusságunkat, de olykor még az étvágyunkat is befolyásolják a holdfázisok. A két "átmozdító" sarokpont az újhold és a telihold, amikor a Nap, a Hold és a Föld egymáshoz való viszonya még erőteljesebb hatásokat indukál.
Újholdnál sematikusan ábrázolva ez történik: a Föld és a Nap közé kerül a Hold.
Az asztrológia ezt úgy fordítja le, hogy a tudatos és az ösztönös eggyé válik és az adott hónap jegy-energiáján keresztül fejeződik ki kettejük összhangja. Olyan, mint amikor szívvel-lélekkel belevágunk valami újba. Mindnyájan ismerjük a kezdet felemelő erejét, elég felidéznünk az első találkozást, új otthonunkban töltött első éjszakát, új munkaszerződésünk aláírását vagy bármi mást az életünkben, mikor valami fontos dolog kezdetét vette.

Ahogy ezek a percek sem tartanak örökké, az újhold egységérzete is hamar elmúlik, mégis meghatározó, mint minden "első". Általában a következő teliholdig tart a kiteljesedés, a növekedés az adott témában, majd elkezdődik az elengedés, a hanyatlás, hogy 28 nappal később megint megújulhassunk.

A mostani újhold azonban jóval tovább érezteti majd a hatását, mert most ő egy gyönyörű viaszpecsét, amivel az Uránusz Bika jegybe lépését teszi nyomatékosabbá.

A Kos az újjászületés újholdja, míg a Halak az ezt előkészítő mozzanat: minden függésnek, minden kapaszkodásnak az elengedése. Az a mélységes mély bizalom, amivel rábízzuk magunkat a létezésre.

Mielőtt bármibe is belevágnánk, elengedhetetlen ez a mindent betöltő hit.

Az erőkoncentráció sosem fizikai, hanem ezzel a hittel átitatott. Ez az, ami mozgásba hozza az életet. Maga a születés vagy a csírának a sejtfal átszakítása már igenis konkrét hatáskifejést igényel, de előtte mindig van egy mágikus, mindent átváltoztató pillanat.

Ha ezzel a hittel vagyunk jelen, akkor nem akadályoz bennünket az akarás görcsössége, nem válunk önmagunk (tudati) gátjaivá. A megengedés állapotába kerülünk.

Ebben a képletben hihetetlen erőkoncentrációk vannak. A Nap, a Hold és a Neptunusz együttállása mellett, a Szaturnusz-Plútó és leszálló-holdcsomópont a másik generátor és az épp jegyet váltó Uránusz is hihetetlen erőteljes.

Ráadásul transzperszonális (személyesen túli) égitestek kerülnek ezekre a gyújtópontokra, felettük annyi befolyásunk van, mintha a tornádót, a cunamit vagy egy földrengést akarnánk fél kézzel megállítani. Esélytelen. Tudjuk, hogy bekövetkezik a változás, ezt a képlet változó keresztje (Szűz aszcendens, Ikrek MC) szintén alátámasztja.

Egyedül arra van befolyásunk, hogy tudatosan hogyan éljük meg mindezt: tehetetlen zuhanásnak vagy önfeledt belevetődésnek.

A hit próbatétele nem könnyű. Főleg hogy épp itt vagyunk hajlamosak a legnagyobb önámításra, mivel a Neptunusz ennek az éremnek a színe és fonákja egyszerre.
Viszont a hit becsaphatatlan. Mondhatom én, hogy minden rendben van, ha akad egyetlen aprócska porcikám is, amelyik titkon tiltakozik ez ellen. Féli-meddig hit nincsen - mint ahogy féligazság sem.

De a fókuszállítás, ahogy a bevezető gondolatban Tepperwein is megfogalmazta, nagyon sokat segíthet. Ha már a szándékom afelé mozdít, hogy a negatív gondolati spirálból kitörjek, jóval könnyebben észre veszem a kinyíló ajtókat.

Sokszor írtam már és még valószínűleg fogom is párszor, hogy olyasmi előtt állunk, amiben nincs valódi tapasztalatunk. Ez pedig a hozzáállásunkban, a gondolkodásunkban is teljes átalakulást igényel. Egyre kevésbé leszünk képesek a megszokott módon közelíteni életünk szemléletéhez. Nem köteleznek minket arra, hogy másképp lássuk a világot, de minél inkább ragaszkodunk a régi szűrőkhöz, annál nagyobb lesz a diszkomfort-érzet.

Mindezt úgysem hisszük el, míg személyes tapasztalattá nem válik. Próbálgassuk az apróbb dolgokban a megengedést. Könnyebb elfogadni, hogy ott sikerülhet, mivel ezen a téren kevésbé állítunk magunkban téteket. Megengedő hozzáállás egy hétköznapi dologban, majd egyre több hétköznapi dologban elvezethet oda, hogy a nagyobb horderejű életesemények is ilyen könnyed, befogadó állapotunkban "találnak ránk".


Tetszett a bejegyzés? Oszd meg, hogy másokhoz is eljusson!
Ha pedig érdekelnek az asztrológiai aktualitások, kedveld a Padparadsa facebook oldalát.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Birtok és biztonság - 2-es ház

"Az életben a valódi biztonság nem más, mint az élet bizonytalanságának élvezete." - Morgan Scott Peck - Az I-es ház volt a "bejárati ajtó", a kettes ház pedig lelkünk "konyhája és éléskamrája", ahol felhalmozzuk javainak és "főzünk", vagyis gazdálkodunk velük. Ez a ház elsősorban az anyagi dolgokhoz való viszonyulásunkat mutatja. Ide tartoznak az értékek; a tehetséget éppúgy, mint a tehetősség. Ez a pénz megszerzése, a vele való bánásmód, a nyereségek és a veszteségek házterülete. Itt keressük a biztonságot a fizikai javakban, a kapcsolatokban, a tudásban, vagy mélyen önmagunkban. A test megtapasztalása, a test-tudatosság szintén kettes házas jellegű. Az aszcendens a születés pillanata, ez pedig a csecsemőkor, amikor minden érzéki élményeken alapul: az evés, a simogatás, az ölelés jelentik az alapot felnőttkori biztonságérzetünkhöz. Hangsúlyos kettes ház esetén (ide esik a Nap, a születési uralkodó vagy több bolygó is tartózkodik benn...

Csillagnevek

"A név névhez vezet, amelyek további nevekhez vezetnek, amik elvezetnek a névtelenig." - Frank Herbert - A nevekkel nap mint nap azonosulunk bemutatkozunk, egy ismerős után kiabálunk, aláírjuk a hivatalos dokumentumokat, a szerelmes leveleket. Magyarországon a név napjáról is megemlékezünk. Számmisztikai szempontból írtam már a beszédes nevekről , most azonban az asztrológiai vonatkozásról lesz szó. A nevet az őt uraló istenséggel vagy a csillagjegy energiájával is azonosíthatjuk. Kos nevek : ezt a jegyet a tüzes, energikus, erőteljes, harcias Mars bolygó uralja. A Márton, Marcell, Márkusz, Martin, Márk férfinevek és a női párjuk: Marcella, Martina bírnak ezzel a jelentéssel. " Férfias " jelentésű férfinevek: Andor, András, Andrea, Endre. " Harcos " férfi és női nevek: Alex, Alexa, Aliz, Borisz, Gedeon, Hilda, Ildikó, Klotild, Lotár, Vulfia. " Vad , féktelen " nevek:  Taksony. Bika nevek : ezt a jegyet a szerelem kifinomult, m...

Katica vagyok! Óvodai jelek üzenetei

"A jelek - néha észrevétlenül, néha egészen jól láthatóan - körülöttünk vannak. Körültekintő értelmezést kívánnak azonban, ha irányadó térképpé akarjuk alakítani őket." (Paulo Coelho) Mai napig emlékszem, milyen meghatározó volt az óvodai jelem. Anyu ráhímezte a tornazsákra és a törülközőre is, sőt ott díszelgett az öltözőpolcom felett. Attól a perctől kezdve három évigén voltam a napocska a csoportban. Felnőttként gyakran meg is feledkezünk róla, milyen jó dolog is a "pöttyöslabdaság" vagy mennyire elkeserítő, ha valaki elorrozza előlünk a cica-jelet és kénytelenek vagyunk beérni a létrával. Hiszen ez lesz az, ami megkülönböztet minket másoktól. Ami különlegessé tesz... A szimbólumok meghatározó részei az életünknek, pláne, ha ilyen mértékű önazonosságról van szó. Ezért gondoltam, a holnapi gyereknap alkalmából nézzük végig a leggyakoribb óvodai jelek üzeneteit...* Köszönöm a rengeteg érdeklődést, kérdést, visszaigazolást! Ez csak egy játékos elgondolásn...