Ugrás a fő tartalomra

Égi atlétika

Skorpió jegyében a Mars: 2021.10.30 – 12.12

Bevezető gondolat: "A reflexiót csak egy ugrás állíthatja meg." (Søren Kirkegaard)

A Skorpió Mars olyan lesz, mint egy váltófutás: a planétafényszögek megállás nélkül adják át egymásnak a stafétát – ezt majd a végén részletezem. Ennek köszönhetően intenzív, változékony és nagy odafigyelést igénylő időszak elé nézünk.

A bejegyzésünk központi figurája a Mars, aki a tevékeny, aktív részünket jelöli. Képzeljük el, hogy a Mars egy számítógépes játék akciófigurája, akinek különböző pályákon kell végighaladni, változatos feladatokat megoldani. X-box főhősünk nem pihen a két misszió között: ahogy véget ér az egyik, már kezdődik is a következő.

A videójáték jellemzője továbbá, hogy nagyon koncentrált, cselekvés és reakció-központú: mindig jön egy ellenség, akit ki kell iktatni, egy kincs, amit meg kell szerezni, egy küldetés, amit végre kell hajtani. Pörgős, feszes, sallangmentes.

A Mars a végrehajtó PC-hérosz, akinek a játékos énünk – a tudatunk – ad utasítást. Ő az, aki átlátja a feladatokat, tervez, kalkulál, előrelát – legalább a következő mérföldkőig. Az animált figura önmagában haszontalan. Bizonyos teendőket el tud végezni – úgy van programozva – de sikeresen mégsem képes túljutni az akadályokon és feljebb lépni egy szintet.

Ebben a hónapban szükségünk van egy rátermett irányítóra, aki egyszerre rugalmas, hiszen új és váratlan helyzetekben kell helyesen felelni, de határozott és céltudatos is: nem hagyja, hogy a körülmények eltérítsék a finistől.

Nagyon lendületes energiákkal vágunk bele ebbe a "játékba": Kos aszcendenssel és a Plútó-kvadrát kioldásával: ami olyasmi, mintha egy visszahúzó gumipertlit hirtelen elvágnak. Ezt a lendületet szinte azonnal megfogja majd a Szaturnusz, mert november 1-jétől már ő veszi át a visszatartó szerepet.

Amikor ilyen húzd meg-ereszd meg konstellációk vannak, érdemes felvenni a ritmusukat és hátszéllel haladni, blokkoknál pihenni.

Erőt gyűjteni akkor, amikor nem tudunk annyira hatékonyak lenni, hogy azt majd felhasználhassuk akkor, amikor visz a lendület.

Már a jegybe lépés (Szörny-szelídítés) is előrevetítette, nem lesz könnyű az év utolsó szakasza, ezért fontos szellemileg felkészíteni magunkat.

Ám a Skorpió energia ismeretlen tájakra – a lelki bátorságpróbák területére – vezet bennünket.

Lélekben jelen lenni nyitottan, befogadóan és kíváncsian lehet.

Itt a tudatos felkészülés nem logikai kalkulációkat jelent, mivel a váratlanra kellene felkészülni. Ám a váratlan szóban benne van a kulcs, hogy "nem várt". Ennek megfelelően lehet, hogy sokszor kell az intuíciónkra hallgatva reagálni és a reflexiót megtörni egy óriásugrással.


Mars-staféta

Október 31-től: Plútó-Szaturnusz váltó

Az uralmi Mars a szintén uralmi Szaturnusszal kerül kvadrátba. Szerintem ez most egy nagyon érdekes kapcsolódás, mivel ellentmondásos, mégis együttműködő. Legalábbis egy irányba igyekszik minket mozdítani:

merjünk másképp létezni!

A Vízöntő Szaturnusz az egyéni tudat felszabadítása (Mindenki egy csillag), miközben a Skorpió energia is fel akar szabadítani bennünket: az egó kontrollja alól. A Skorpió tapasztalása az én feladása, ezért tartozik ide az orgazmus, a veszteség és minden olyan katartikus élmény, ami felett nincs irányító hatalmunk. Egyszerűen megadjuk magunkat az átélésnek.

Csúcspont: 11.11 | vége: 11.21


November 8-tól: struktúrák lebontása

Mivel a Szaturnusz és az Uránusz kvadrátja már október 28. óta fennáll, a Marsot első perctől kezdve "behúzzák", de orbis szerint "hivatalosan" csak ezen a napon kerülnek szembe. Minél jobban átadjuk magunkat ezeknek az átalakító erőknek, vagyis minél jobban feladjuk az elmekontrollt, annál konstruktívabbá válhatunk.

Ha azonban szembe megyünk a konstellációnak, akkor folyamatosan ütközünk. Mások agressziójába, hatalmi játszmáiba, saját régi, megakasztó mintáiban vergődünk majd. A retrográd Uránusznak köszönhetően a múlt próbál minket visszahúzni.

Csúcspont: 11.17 | vége: 11.26


November 21-től: Szaturnusz-Neptunusz staféta

Bár a Szaturnusz feszültsége a Neptunusz trigon-támogatásának adja át a váltóbotot, a feladat itt is az elme átkapcsolása az ösztönökre, a megérzésekre, a "felsőbb irányításra". Itt is két uralmi erővel van dolgunk, ami bár mindenféle asztrológiai szempontból a lehető legtutibb, mégis ilyen nagy energiák égisze alatt létezni erőt próbáló.

Kreatív szempontból nagyon termékeny, fantáziadús, alkotói időszak.

Csúcspont: 11.29 | vége: 12.07


November 26-tól: Uránusz-Jupiter váltó

A szintén Vízöntő jegyben járó Jupiter kvadrátja szerintem nagyobb kihívás elé állít minket, mint a Szaturnusz. A Szaturnusz képes a Marsnak egyfajta keretet biztosítani, mint az érfal a vérnek, irányítja, egyben tartja. A Jupiter-Mars együtt: too much. Fanatikus. Lehengerlő. Pazarló. Tékozló.

Akár anyagiakban (karácsonyi bevásárlás-őrület, sőt idén a black friday is november 26!), akár indulatokban, akár intoleranciában mutatkozhat. Az alábbi fényszögeknek vége már Nyilas Marsnál lesz!

Csúcspont: 12.08


November 29-től: visszatérés a kiinduláshoz

Mars és Plútó fényszög-oldással kezdtünk, most pedig kapunk egy kis szextil-támogatást. Az előbbi Jupiterhez hasonlóan "olaj a tűzre": hatalmas, átütő energiák. A november vége-december eleje a fókuszpontunk megtartásának a kihívása.

Csúcspont: 12.06


December 9-től: váltófutás-átváltó

Az időszak utolsó mozzanata a felszálló-holdcsomópont szembenállása, ami tulajdonképpen átvezeti a felszálló-holdcsomópontot az Ikrekből a Bikába, a Marsot a Skorpióból a Nyilasba. Pacsival helyet cserélnek.



Tetszett a bejegyzés? Kérlek, oszd meg, hogy másokhoz is eljusson!

Érdekelnek az asztrológiai aktualitások? Kövesd a Padparadsa facebook oldalát!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Birtok és biztonság - 2-es ház

"Az életben a valódi biztonság nem más, mint az élet bizonytalanságának élvezete." - Morgan Scott Peck - Az I-es ház volt a "bejárati ajtó", a kettes ház pedig lelkünk "konyhája és éléskamrája", ahol felhalmozzuk javainak és "főzünk", vagyis gazdálkodunk velük. Ez a ház elsősorban az anyagi dolgokhoz való viszonyulásunkat mutatja. Ide tartoznak az értékek; a tehetséget éppúgy, mint a tehetősség. Ez a pénz megszerzése, a vele való bánásmód, a nyereségek és a veszteségek házterülete. Itt keressük a biztonságot a fizikai javakban, a kapcsolatokban, a tudásban, vagy mélyen önmagunkban. A test megtapasztalása, a test-tudatosság szintén kettes házas jellegű. Az aszcendens a születés pillanata, ez pedig a csecsemőkor, amikor minden érzéki élményeken alapul: az evés, a simogatás, az ölelés jelentik az alapot felnőttkori biztonságérzetünkhöz. Hangsúlyos kettes ház esetén (ide esik a Nap, a születési uralkodó vagy több bolygó is tartózkodik benn...

Csillagnevek

"A név névhez vezet, amelyek további nevekhez vezetnek, amik elvezetnek a névtelenig." - Frank Herbert - A nevekkel nap mint nap azonosulunk bemutatkozunk, egy ismerős után kiabálunk, aláírjuk a hivatalos dokumentumokat, a szerelmes leveleket. Magyarországon a név napjáról is megemlékezünk. Számmisztikai szempontból írtam már a beszédes nevekről , most azonban az asztrológiai vonatkozásról lesz szó. A nevet az őt uraló istenséggel vagy a csillagjegy energiájával is azonosíthatjuk. Kos nevek : ezt a jegyet a tüzes, energikus, erőteljes, harcias Mars bolygó uralja. A Márton, Marcell, Márkusz, Martin, Márk férfinevek és a női párjuk: Marcella, Martina bírnak ezzel a jelentéssel. " Férfias " jelentésű férfinevek: Andor, András, Andrea, Endre. " Harcos " férfi és női nevek: Alex, Alexa, Aliz, Borisz, Gedeon, Hilda, Ildikó, Klotild, Lotár, Vulfia. " Vad , féktelen " nevek:  Taksony. Bika nevek : ezt a jegyet a szerelem kifinomult, m...

Katica vagyok! Óvodai jelek üzenetei

"A jelek - néha észrevétlenül, néha egészen jól láthatóan - körülöttünk vannak. Körültekintő értelmezést kívánnak azonban, ha irányadó térképpé akarjuk alakítani őket." (Paulo Coelho) Mai napig emlékszem, milyen meghatározó volt az óvodai jelem. Anyu ráhímezte a tornazsákra és a törülközőre is, sőt ott díszelgett az öltözőpolcom felett. Attól a perctől kezdve három évigén voltam a napocska a csoportban. Felnőttként gyakran meg is feledkezünk róla, milyen jó dolog is a "pöttyöslabdaság" vagy mennyire elkeserítő, ha valaki elorrozza előlünk a cica-jelet és kénytelenek vagyunk beérni a létrával. Hiszen ez lesz az, ami megkülönböztet minket másoktól. Ami különlegessé tesz... A szimbólumok meghatározó részei az életünknek, pláne, ha ilyen mértékű önazonosságról van szó. Ezért gondoltam, a holnapi gyereknap alkalmából nézzük végig a leggyakoribb óvodai jelek üzeneteit...* Köszönöm a rengeteg érdeklődést, kérdést, visszaigazolást! Ez csak egy játékos elgondolásn...