Ugrás a fő tartalomra

11.01 az Alvilág ünnepe

Az év körforgásában nyolc kiemelt kelta ünnep van: az évet a Samhain, vagyis az Alvilág ünnepe zárja.

Samhain jelentése "nyár vége". A napisten a sötétség fogságába esik, az istennő és az isten búcsút vesz egymástól. Ilyenkor a legsötétebbek az éjszakák és legrövidebbek a nappalok, a Fény pedig csak Yule ünnepén, a téli napfordulóval születik újjá.
A keresztény kultúrában erre az időszakra esik Mindenszentek ünnepe és a halottak napja, az angolszász országokban ekkor van a halloween.

Úgy tartják, hogy ilyenkor a legvékonyabb a világokat elválsztó határ, ezért jöhetnek át a szellemek a túlvilágról és ezért vagyunk sokkal fogékonyabbak mindenfajta mágiára.

Az ünnep kettős természetű, egyszerre csendes emlékezés az ősökre, az eltávozottakra, és hangos, vidám dorbézolás. Vannak akik elmélyedve gyertyát gyújtanak, míg mások maskarába öltözve kopogtatnak be a szomszédokhoz.
Gyakran egy plusz terítéket helyeznek el a vacsoraasztalnál a másvilági látogatóknak, akik főként macska alakjában teszik tiszteletüket a házaknál. Ha ezeken a napokon mellénk szegődik egy kóbor állat, gondoljunk arra, hogy akár egy rég távozott lélek is lehet, és bánjunk vele tisztelettel, bőkezűen.

A keltáknál a papok most is tűzzel köszöntötték az ünnepet. A szent tüzekből származó parázzsal világítottak az emberek a házaikban, ezzel tarották távol az ártó szellemeket. A töklámpások és a félelmetes álarcok is a boszorkányok, kísértetek elijesztésére szolgáltak.

Ez a néhány nap különösen alkalmas szeánszokra, jóslásokra.
Az ünnep mágikus gyümölcse az alma. Úgy tartják, aki Samhain előestéjén először harap almába, az házasodik legközelebb. De a meghámozott alma egyben maradt héjából is jövendöltek.
Az alma egyébként a női erőt szimbolizálja, Vénusz (Aphrodité) szerelemistennő egyik szent gyümölcse, a másik a gránátalma. Előbbi az élettel, a termékenységgel, a csábítással van kapcsolatban, utóbbi az Alvilággal; vagyis a mély tudatalattiból fakadó varázshatalommal.
Ha valaki mágikus praktikák helyett "csak hétköznapi módon" szeretné gyakorolni a spiritualitást, annak is ajánlatos ezekben a napokban elengedni, elbocsátani eltávozott szeretteit, lezárni a múlt eseményeit és felkészülni az új befogadására.

A mostani időszak rádásul egy igen erőteljes teliholddal indul. Legyünk nyitottak ezekre az energiákra, és  vállaljuk fel a bennünk rejlő múlt-lezáró, jövő-teremtő és sorsfordító varázserőket!
További olvasnivalók ebben a témában:
Imbolc - 02.02. a lángra lobbantás ünnepe
Ostara - 03.20. az ébredő természet ünnepe
Beltane – 05.01. a virágba borulás ünnepe  

Litha - 06.21. az isteni nász ünnepe
Lammas - 08.01. az aratás ünnepe
Mabon - 09.22.  a bőség ünnepe
Yule - 12.21. a fény születésének ünnepe

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Birtok és biztonság - 2-es ház

"Az életben a valódi biztonság nem más, mint az élet bizonytalanságának élvezete." - Morgan Scott Peck - Az I-es ház volt a "bejárati ajtó", a kettes ház pedig lelkünk "konyhája és éléskamrája", ahol felhalmozzuk javainak és "főzünk", vagyis gazdálkodunk velük. Ez a ház elsősorban az anyagi dolgokhoz való viszonyulásunkat mutatja. Ide tartoznak az értékek; a tehetséget éppúgy, mint a tehetősség. Ez a pénz megszerzése, a vele való bánásmód, a nyereségek és a veszteségek házterülete. Itt keressük a biztonságot a fizikai javakban, a kapcsolatokban, a tudásban, vagy mélyen önmagunkban. A test megtapasztalása, a test-tudatosság szintén kettes házas jellegű. Az aszcendens a születés pillanata, ez pedig a csecsemőkor, amikor minden érzéki élményeken alapul: az evés, a simogatás, az ölelés jelentik az alapot felnőttkori biztonságérzetünkhöz. Hangsúlyos kettes ház esetén (ide esik a Nap, a születési uralkodó vagy több bolygó is tartózkodik benn...

Csillagnevek

"A név névhez vezet, amelyek további nevekhez vezetnek, amik elvezetnek a névtelenig." - Frank Herbert - A nevekkel nap mint nap azonosulunk bemutatkozunk, egy ismerős után kiabálunk, aláírjuk a hivatalos dokumentumokat, a szerelmes leveleket. Magyarországon a név napjáról is megemlékezünk. Számmisztikai szempontból írtam már a beszédes nevekről , most azonban az asztrológiai vonatkozásról lesz szó. A nevet az őt uraló istenséggel vagy a csillagjegy energiájával is azonosíthatjuk. Kos nevek : ezt a jegyet a tüzes, energikus, erőteljes, harcias Mars bolygó uralja. A Márton, Marcell, Márkusz, Martin, Márk férfinevek és a női párjuk: Marcella, Martina bírnak ezzel a jelentéssel. " Férfias " jelentésű férfinevek: Andor, András, Andrea, Endre. " Harcos " férfi és női nevek: Alex, Alexa, Aliz, Borisz, Gedeon, Hilda, Ildikó, Klotild, Lotár, Vulfia. " Vad , féktelen " nevek:  Taksony. Bika nevek : ezt a jegyet a szerelem kifinomult, m...

Katica vagyok! Óvodai jelek üzenetei

"A jelek - néha észrevétlenül, néha egészen jól láthatóan - körülöttünk vannak. Körültekintő értelmezést kívánnak azonban, ha irányadó térképpé akarjuk alakítani őket." (Paulo Coelho) Mai napig emlékszem, milyen meghatározó volt az óvodai jelem. Anyu ráhímezte a tornazsákra és a törülközőre is, sőt ott díszelgett az öltözőpolcom felett. Attól a perctől kezdve három évigén voltam a napocska a csoportban. Felnőttként gyakran meg is feledkezünk róla, milyen jó dolog is a "pöttyöslabdaság" vagy mennyire elkeserítő, ha valaki elorrozza előlünk a cica-jelet és kénytelenek vagyunk beérni a létrával. Hiszen ez lesz az, ami megkülönböztet minket másoktól. Ami különlegessé tesz... A szimbólumok meghatározó részei az életünknek, pláne, ha ilyen mértékű önazonosságról van szó. Ezért gondoltam, a holnapi gyereknap alkalmából nézzük végig a leggyakoribb óvodai jelek üzeneteit...* Köszönöm a rengeteg érdeklődést, kérdést, visszaigazolást! Ez csak egy játékos elgondolásn...