Ugrás a fő tartalomra

My funny Valentine

„S ha elhervad a virág,
Én helyette ott leszek,
Megfogom két kezedet,
Úgy nézek majd rád,
(Megfordul a világ!)”
- Valentin-napi üzenet egy kamasz fiú tollából -

Egy hét múlva Valentin-nap, talán az egyik legmegosztóbb ünnep az évben. Érdekes, hogy épp a szerelem ünnepe vált ki ilyen szélsőséges érzelmeket: vannak, akik a virágkötők, képeslap-gyártók és bonbonkészítők érdekszövetkezete által kreált eseménynek tekintik, mások pedig, mint Bridget Jones a farkaskutyák általi felfalatástól rettegnek, ha kedvesük épp ezen a napon megfeledkezik a virágról.
De hát lássuk be, ilyen a szerelem természete: szenvedélyes, égbe emelő és mélységbe taszító.

Mondhatjuk azt is, hogy a szerelmet apró figyelmességekkel, kedves üzenetekkel, közös élményekkel bármelyik nap szebbé tehetjük, miért pont február 14-én, uniformizálva tegyük mindezt.
Édesanyánkról, gyermekünkről, eltávozott szeretteinkről, nemzetünkről is megemlékezünk egy-egy kiemelt napon, ez még nem jelenti azt, hogy a következő 364 napban nem viszünk neki virágot, nem adunk ajándékot vagy nem gyújtunk gyertyát. Csak annyit tesz, hogy a kiemelt napokon, mivel összpontosított figyelem irányul egyetlen eszme felé, megsokszorozhatjuk a hozzáadott energiát.
Jelen formájában a Valentin-nap egy modern kori találmány, de nem tagadhatjuk, hogy gyökerei messzire nyúlnak. Hiszen az ókori Rómában ezen a napon a fiatal lányok Junó istennőhöz fohászkodtak szerelmi jóslatért. S már az akkori férjek is kedveskedtek virággal feleségüknek ezen az ünnepnepon. Hogy Szent Bálint püspök kivégzése jó néhány évtizeddel később épp erre az alkalomra esett, talán véletlen. De az emberiség kultúrája rétegről rétegre egymásra épül, így az ünnepnapok is (ilyen például a karácsony vagy a húsvét) – így az ő története is beleszövődött a szerelem ünneplésének hagyományába.
Állítólagos búcsúüzenete kivégzésekor egy lányhoz íródott, aminek végén három szó állt: „A te Valentinod”. Ez az aláírás főképp az angolszász országokban vált elterjedté a képeslapokon, hogy a szemérmes szerelmesek anélkül, hogy felfednék kilétüket, egy szent neve mögé rejtőzve bevallhassák érzéseiket.

Február 14-re egy régóta várt bejegyzéssel készülök, legyen az az én Valentin-napi ajándékom.
Addig is akad itt egy-két olvasnivaló ebben a témában a blogon:

Csillagjegyek és a Valentin-nap címszó alatt személyre (csillagjegyre) szabott ajándékötletek és szerelmes idézetek sorakoznak.
Csillagjegyek és afrodiziákumok pedig azoknak szól, akik egy csábító, érzéki vacsorához keresnek ötleteket, hangulatfokozókat.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Birtok és biztonság - 2-es ház

"Az életben a valódi biztonság nem más, mint az élet bizonytalanságának élvezete." - Morgan Scott Peck - Az I-es ház volt a "bejárati ajtó", a kettes ház pedig lelkünk "konyhája és éléskamrája", ahol felhalmozzuk javainak és "főzünk", vagyis gazdálkodunk velük. Ez a ház elsősorban az anyagi dolgokhoz való viszonyulásunkat mutatja. Ide tartoznak az értékek; a tehetséget éppúgy, mint a tehetősség. Ez a pénz megszerzése, a vele való bánásmód, a nyereségek és a veszteségek házterülete. Itt keressük a biztonságot a fizikai javakban, a kapcsolatokban, a tudásban, vagy mélyen önmagunkban. A test megtapasztalása, a test-tudatosság szintén kettes házas jellegű. Az aszcendens a születés pillanata, ez pedig a csecsemőkor, amikor minden érzéki élményeken alapul: az evés, a simogatás, az ölelés jelentik az alapot felnőttkori biztonságérzetünkhöz. Hangsúlyos kettes ház esetén (ide esik a Nap, a születési uralkodó vagy több bolygó is tartózkodik benn...

Katica vagyok! Óvodai jelek üzenetei

"A jelek - néha észrevétlenül, néha egészen jól láthatóan - körülöttünk vannak. Körültekintő értelmezést kívánnak azonban, ha irányadó térképpé akarjuk alakítani őket." (Paulo Coelho) Mai napig emlékszem, milyen meghatározó volt az óvodai jelem. Anyu ráhímezte a tornazsákra és a törülközőre is, sőt ott díszelgett az öltözőpolcom felett. Attól a perctől kezdve három évigén voltam a napocska a csoportban. Felnőttként gyakran meg is feledkezünk róla, milyen jó dolog is a "pöttyöslabdaság" vagy mennyire elkeserítő, ha valaki elorrozza előlünk a cica-jelet és kénytelenek vagyunk beérni a létrával. Hiszen ez lesz az, ami megkülönböztet minket másoktól. Ami különlegessé tesz... A szimbólumok meghatározó részei az életünknek, pláne, ha ilyen mértékű önazonosságról van szó. Ezért gondoltam, a holnapi gyereknap alkalmából nézzük végig a leggyakoribb óvodai jelek üzeneteit...* Köszönöm a rengeteg érdeklődést, kérdést, visszaigazolást! Ez csak egy játékos elgondolásn...

Csillagnevek

"A név névhez vezet, amelyek további nevekhez vezetnek, amik elvezetnek a névtelenig." - Frank Herbert - A nevekkel nap mint nap azonosulunk bemutatkozunk, egy ismerős után kiabálunk, aláírjuk a hivatalos dokumentumokat, a szerelmes leveleket. Magyarországon a név napjáról is megemlékezünk. Számmisztikai szempontból írtam már a beszédes nevekről , most azonban az asztrológiai vonatkozásról lesz szó. A nevet az őt uraló istenséggel vagy a csillagjegy energiájával is azonosíthatjuk. Kos nevek : ezt a jegyet a tüzes, energikus, erőteljes, harcias Mars bolygó uralja. A Márton, Marcell, Márkusz, Martin, Márk férfinevek és a női párjuk: Marcella, Martina bírnak ezzel a jelentéssel. " Férfias " jelentésű férfinevek: Andor, András, Andrea, Endre. " Harcos " férfi és női nevek: Alex, Alexa, Aliz, Borisz, Gedeon, Hilda, Ildikó, Klotild, Lotár, Vulfia. " Vad , féktelen " nevek:  Taksony. Bika nevek : ezt a jegyet a szerelem kifinomult, m...