2013. július 7., vasárnap

Hattyúvá válás

"Kívánom neked a csend szépségét,
a napfény dicsőségét,
a sötétség rejtelmét,
a láng hatalmát,
a víz és a föld higgadt erejét,
a levegő édességét és a szeretetet,
mely ott található minden dolgok gyökerében.
Az élet csodáját kívánom neked!"
- Pam Brown -

A Rák újhold kapcsán néhány gondolat tovább szövődött bennem, olyannyira, hogy bejegyzéssé terebélyesedett.

A hattyú farktollai
A Deneb Adige, a Hattyú (Cygnus) csillagkép α csillaga. A Napnál százezerszer fényesebb csillag tőlünk jó messzire, 2000 fényév távolságra helyezkedik el, míg a csillagkép egyéb csillagai alig 11 fényévnyire. A Hattyú a Tejút csillagfolyama felett suhan el.
Ő a mitológiából ismert Léda, akit Zeusz hattyú képében csábított el. A nászból a dioszkurok, az elválaszthatatlan Kasztór és Pollux, vagyis az Ikrek születtek.
A hattyú a görögöknél Aphrodité és Apollón szent állata volt, a keltáknál pedig a fényistennőt, Birgidé. Az óskandináv mitológiában Kara, a hattyúistennő kísérte a lelkeket a Walhallába. A hinduizmusban Hamsa, a hattyú testesíti meg a tökéletes egységet. A hagyomány szerint a hattyú csak a halála előtt énekel, ezért a művészek utolsó alkotását is hattyúdalnak nevezik.
A lélekmadarak - mint a hattyú vagy a vadlúd - a lelki társak egymásra találását is mutatja, mivel ezek a madarak egy életen keresztül párjuk mellett maradnak.
Egyes mítoszok szerint a hattyú éjszakánként szépséges nőalakká változik, aki táncol a hold fényében, alakítja az emberi sorsokat, s csak a hajnali szürkületben változik vissza, hófehér madárrá.
Egyik legismertebb hattyúmese H.C. Andersen tollából született.

Rút kiskacsából hattyúvá válás
A hattyú az átalakulás, a kiteljesedő szépség és a lélek szimbóluma.
Azt a fajta női minőséget képviseli, ami már keresztülment az önelfogadás és az önszeretet metamorfózisán, s a rútnak gondolt kiskacsából lelkileg is gyönyörű hattyúvá érett.
A hattyú a kiteljesedett nő.
Ő nem csak a szépséget és a fényességet ismeri, hanem az élet árnyékos oldalát, a szomorúságot, a viszonzatlan érzelmeket, az elengedést és a halált.
A fájdalmas élmények hatására önvizsgálattal felderítette lelke igazi természetét, s maga mögött hagyta környezete elvárásait.
Nincs többé szüksége mások elismerésére, megerősítésére, nem függ mások ítéletétől. Ragyogó, fényes szépség, mert felfedezte a sötétség erejét. Elköteleződött önmaga mellett.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts with Thumbnails