Ugrás a fő tartalomra

Fejvesztett halak

Halak jegyébe lép a Nap: 2021.02.18 (11h44p)

Bevezető gondolat: "A meditáció rendbe hozza a szertelen, nyugtalan kedélyéletet, annak háborgásait, sokszor belső viharait, és átvilágítja sötét, csillagtalan éjszakáit. A jógában nem az akrobatákat és fakírokat kell csodálni, hanem a meditációt, annak boldogító, erősítő és gyógyító hatalmát." (Weninger Antal)

Amikor azt a kifejezést használjuk, hogy "elveszti a fejét", leginkább azt értjük alatta, hogy az illető összezavarodik, elveszíti az ítélőképességét, netán az önuralmát. A "fejvesztésről" eszünkbe juthat még XVI. Lajos vagy A Mester és Margaritából Berlioz, de arra ritkán gondolunk, hogy a fej elvesztése pozitív dolog is lehet.

A meditáció közben pedig ez történik: felfüggesztjük a szüntelen agyalást, elcsendesítjük magunkban a zümmögő aggodalmak, a harsány tervezgetés zaját, leülepítjük az ide-oda sodró érzelmek hullámzását.

Fejetlenül megérkezünk a szív békéjébe.

A mostani Halak jegybe lépésre pillantva a fejetlenség volt az első gondolatom – mindkét értelemben. A káosz amúgy is "lételeme" ennek a jegynek és nagyjából március közepére tisztulnak egy kicsit a konstellációk.

A "fejvesztettség" (nem ér összeszámolni, hányszor használom a szót! ☺) egyik mutatója, hogy nincs a Napnak fényszöge (ferális), vagyis "nem kommunikál" másik lélekrészekkel. A kollektív tudatunk elmagányosodik: ezáltal mi is elszigeteltnek , magunkra hagyottnak, meg nem értettnek érezhetjük magunkat.

A Halakban az egónak eleve fel kellene oldódnia az egységtudatban – ami talán a mély hitben, a spirituális önátadásban valósul meg leginkább. De itt túl sok a racionalizáló energia, a kapkodó ellentmondás, a türelmetlen és felfokozott vibrálás.

Ezek bennünk irányvesztés, elbizonytalanodás, kimerültség, ziláltság formájában "csapódnak le". És mindemellett azt is érezhetjük, hogy magunkra maradunk a gondjainkkal, a bizonytalanságainkkal.

Az elme elcsendesítése, a nyugalmi állapotok megtalálása, a lélek feltöltése kiemelten fontos lesz ebben az időszakban.

Az életünk folyamatos információs nyomás alatt van: még a pihenésünket is szinte kizárólag aktív fizikai mozgással vagy aktív érzelmi-mentális tenzióval (például akciódús, erőszakos sorozatok nézésével) próbáljuk kielégíteni. Az olaszos dolce far niente, a costa rica-i pura vida vagy a keleties szimpla szemlélődés nyugaton gyakran egyenértékű a lustasággal.

A teljesítménykényszerek, a folyamatos cselekvés világában a "semmit tenni" felesleges időpocsékolás – hiszen amíg csak "nézek ki a fejemből", azalatt kiporszívózhatnék, kivasalhatnék, megtalálhatnám az életcélomat...

Természetesen a házimunkának, a sportnak, sőt még a filmnézésnek is helye van, kell, hogy legyen az életünkben, de nem a középpontba kerülésünk helyett!

Különben csak egy őrült mókuskerékben daráljuk az életet, a pihenés és a célba érkezés illúzióját kergetve.

A Halak hónap kiemelt állomásai:

Február 22., hétfő: direkt Merkúr

A hosszas (január 31. óta tartó) hátráló mozgás után végre megindul előre a Merkúr, vele együtt pedig minden planéta május 1-ig direkt lesz. Utána is csak a Plútó kezd el hátrálni. Ezek mindig egyértelmű előremozdulási lehetőségek, érdemes lesz majd fokozatosan haladni nekünk is előre.

Február 25., csütörtök: Halak Vénusz

Mélyebb, intenzívebb érzelmi töltést kapunk, ehhez hozzájön a Jupiter és a felszálló-holdcsomópont trigon is. Ebben az ihletet állapotban jobban ráláthatunk jövőterveinkre, nagyobb bizalommal vethetjük bele magunkat életfeladatunk megvalósításába.

Február 26., péntek: Mars-Algol együttállás

Egyik kedvenc Algol-bejegyzésem a négy évvel ezelőtti együttállásuk volt, most megvizsgáljuk majd, hogyan is viszonyulunk jelenleg ehhez a kérdéshez.

Február 27., szombat: telihold és az év első teremtő napja

Itt már látható, hogy a jegybe lépés kaotikussága rendezettebbé – valóban teremtő sugárrá válik. Az Uránusz és a Plútó személyében hatalmas energialöketeket kaphatunk. Ha tudjuk, mit is akarunk...

Március 4., csütörtök: Ikrek Mars

Szintén lendületet adó jegyváltásra számíthatunk, de stratégiai elképzelések nélkül ne vágjunk bele semmibe.

Március 9., kedd: Uránusz-Hamal együttállás

Azért emelem ki ezt az állócsillag-együttállást, mert az Uránusz a Kos csillagkép vezércsillagával adja össze az energiáját. Hatalmas energialöket!

Március 13., szombat: újhold

A Halak újhold egy szép stellium: a Nap-Hold együttálláshoz betársul a Vénusz és a Neptunusz is. Ezek azok a bizonyos kikönnyítő energiák.

Március 15., hétfő: Halak Merkúr

Erre a Merkúr-jegyváltásra érdemes lesz odafigyelni, a szavak és gondolatok tisztaság kerül a fókuszba. Pozitív megélése a kreatív fantázia, érzelmi kifejezőképesség, árnyéka: problémák a valósággal – önáltatás, élethazugságok, befolyásolás és befolyásolhatóság.

Március 18., csütörtök: Halak aszteroida Lilith

Lélektárs-élményeket hozhat felszínre ez a Lilith jegybe lépés.


Tetszett a bejegyzés? Kérlek, oszd meg, hogy másokhoz is eljusson!

Érdekelnek az asztrológiai aktualitások? Kövesd a Padparadsa facebook oldalát!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Birtok és biztonság - 2-es ház

"Az életben a valódi biztonság nem más, mint az élet bizonytalanságának élvezete." - Morgan Scott Peck - Az I-es ház volt a "bejárati ajtó", a kettes ház pedig lelkünk "konyhája és éléskamrája", ahol felhalmozzuk javainak és "főzünk", vagyis gazdálkodunk velük. Ez a ház elsősorban az anyagi dolgokhoz való viszonyulásunkat mutatja. Ide tartoznak az értékek; a tehetséget éppúgy, mint a tehetősség. Ez a pénz megszerzése, a vele való bánásmód, a nyereségek és a veszteségek házterülete. Itt keressük a biztonságot a fizikai javakban, a kapcsolatokban, a tudásban, vagy mélyen önmagunkban. A test megtapasztalása, a test-tudatosság szintén kettes házas jellegű. Az aszcendens a születés pillanata, ez pedig a csecsemőkor, amikor minden érzéki élményeken alapul: az evés, a simogatás, az ölelés jelentik az alapot felnőttkori biztonságérzetünkhöz. Hangsúlyos kettes ház esetén (ide esik a Nap, a születési uralkodó vagy több bolygó is tartózkodik benn...

Csillagnevek

"A név névhez vezet, amelyek további nevekhez vezetnek, amik elvezetnek a névtelenig." - Frank Herbert - A nevekkel nap mint nap azonosulunk bemutatkozunk, egy ismerős után kiabálunk, aláírjuk a hivatalos dokumentumokat, a szerelmes leveleket. Magyarországon a név napjáról is megemlékezünk. Számmisztikai szempontból írtam már a beszédes nevekről , most azonban az asztrológiai vonatkozásról lesz szó. A nevet az őt uraló istenséggel vagy a csillagjegy energiájával is azonosíthatjuk. Kos nevek : ezt a jegyet a tüzes, energikus, erőteljes, harcias Mars bolygó uralja. A Márton, Marcell, Márkusz, Martin, Márk férfinevek és a női párjuk: Marcella, Martina bírnak ezzel a jelentéssel. " Férfias " jelentésű férfinevek: Andor, András, Andrea, Endre. " Harcos " férfi és női nevek: Alex, Alexa, Aliz, Borisz, Gedeon, Hilda, Ildikó, Klotild, Lotár, Vulfia. " Vad , féktelen " nevek:  Taksony. Bika nevek : ezt a jegyet a szerelem kifinomult, m...

Katica vagyok! Óvodai jelek üzenetei

"A jelek - néha észrevétlenül, néha egészen jól láthatóan - körülöttünk vannak. Körültekintő értelmezést kívánnak azonban, ha irányadó térképpé akarjuk alakítani őket." (Paulo Coelho) Mai napig emlékszem, milyen meghatározó volt az óvodai jelem. Anyu ráhímezte a tornazsákra és a törülközőre is, sőt ott díszelgett az öltözőpolcom felett. Attól a perctől kezdve három évigén voltam a napocska a csoportban. Felnőttként gyakran meg is feledkezünk róla, milyen jó dolog is a "pöttyöslabdaság" vagy mennyire elkeserítő, ha valaki elorrozza előlünk a cica-jelet és kénytelenek vagyunk beérni a létrával. Hiszen ez lesz az, ami megkülönböztet minket másoktól. Ami különlegessé tesz... A szimbólumok meghatározó részei az életünknek, pláne, ha ilyen mértékű önazonosságról van szó. Ezért gondoltam, a holnapi gyereknap alkalmából nézzük végig a leggyakoribb óvodai jelek üzeneteit...* Köszönöm a rengeteg érdeklődést, kérdést, visszaigazolást! Ez csak egy játékos elgondolásn...