2021. február 10., szerda

Ambrózia

Újhold a Vízöntő jegyében: 2021.02.11 (20h06p)

Bevezető gondolat: "Hajdan minden igazi szellemi mozgalomnak, vallásnak két része volt. Egy egzoterikus, amit kivittek a nép közé, és a lelkipásztori munka része volt, valamint egy ezoterikus, amit csak a kiválasztottak ismerhettek meg. Mit jelent ez esetben a kiválasztottság? Ahhoz, hogy egy ember beavatást nyerjen a szellemi titkokba, hogy egy lépést tegyen előre szellemileg, ahhoz három lépést kell tennie előre morálisan." (Popper Péter)

☉☽

A görögök ambrosziának nevezték az istenek eledelét, ami biztosította számukra a halhatatlanságot és az örök életet. Ganümédésznek, az istenek pohárnokának volt a tisztsége ezt a csodás nedűt kristálykelyhekbe tölteni – róla emlékezik meg a Vízöntő csillagkép.

A folyamatosan áradó isteni energiához azonban nem juthatott hozzá akárki, halandó ember csak kivételesen kóstolhatott bele a rejtett tudásba. Tantalosz volt az egyik, akit az Olümposz csúcsán vendégül láttak, de ő kifecsegte barátainak a halhatatlanok titkait. Büntetésképpen örök szenvedésre ítélték. Egy tó fölé hajló gyümölcsfa ágán lóg, mégis örökös éhség és szomjúság gyötri. A lehajol inni, a tiszta víz visszahúzódik és csak a fekete iszap marad a lábainál. A zamatos gyümölcsök a vállát súrolják, de ha utánuk nyúl, egy széllökés elsodorja őket a keze ügyéből.

A köznyelvben tantaluszi kínoknak nevezzük a gyötrő vágyat az elérhetetlen után.

De mi lehet az a különleges forrás, amitől az istenek többek a halandóknál? Ezt pontosan nem tudjuk, de ha a Vízöntő-analógiát vesszük alapul, akkor az "ambrózia" a mindent tudás. 

Prométheusz, aki Tantaluszhoz hasonlóan bűnt követett el az istenek ellen, a merészségnek, az egyéniség öntudatra ébredésének és lázadásának megtestesítője. Ő a tüzet lopta el, aminek köszönhetően az emberi civilizáció fejlődésnek indulhatott. Szép lassan, lépésről lépésre.

A Vízöntő korszak átszakította a gátat és az isteni (mindent) tudás bárki számára hozzáférhetővé vált. Ganümédész, aki a tarotban a Mértékletesség ábráján tűnik fel, most látszólag nyakló nélkül árasztja a nyakunkba az információt. Nincsenek határok, nincsenek korlátok: a pekingi kacsa receptje éppúgy két kattintással érhető el, mint az egyiptomi Halottak könyve vagy a Tabula smaragdina szövege.

Türelmetlenül és azonnal akarunk mindent tudni, közben éhségünk és szomjúságunk egyre fokozódik, mert valódi szellemi táplálék helyett csak spirituális "junkfoodot" juttatunk a szervezetünkbe.

Az újhold (ami egyben a kínai holdújév, a Yin Fém Bivaly évének a kezdete is) egy nagyon erőteljes, koncentrált Vízöntő-konstelláció: egy hatplanétás stellium.

Amikor valami ennyire célirányosan egyértelmű, akkor a fénye és az árnyéka is ugyanakkora. 

Az információs kapuk megnyílásának előnye, hogy a kereső válaszokat vagy legalábbis útjelzőket, lámpásokat találhat. Hátránya, hogy nehéz kiválogatni a rengeteg ocsú közül a búzát.

A Vízöntő a Császár új ruhájában a valóságot leleplező kisfiú, aki a sok (élet)hazug közt felkiált: "A császár meztelen!" Az igazság felszabadít, amit gyakran összekeverünk a szűrő nélküli véleménynyilvánítással, az ítélkezéssel. A saját igazságokat úgy dobáljuk egymás arcába, mint a bohócok a habos tortát.

Vízöntő az eszközhasználó ember szimbólum, ma azonban az eszközök használnak minket, lásd Társadalmi dilemma című film.

A Mértékletesség az átlényegítés időtlen folyamata, ami a belső önismereti utak elkerülhetetlen állomása. A Vízöntő árnyéka ezen a téren a felfokozottság, a vibráló tempó, a mindig új hajszolása. Lényegünket nem érleljük nemes borrá, helyette kristálypohárból döntjük magunkba a kólát.

A Vízöntő szabad, független és egyenlő, de ezeknek a szavaknak az igazi tartalmát még nem nagyon értjük. Szintén Popper Péter fogalmazta meg: "Az objektív feltételek esélyegyenlőségét nem szabad összekeverni a szubjektív esélyegyenlőség problémájával, ugyanis az emberek különbözőek."

Nagyon nehéz ebben az áradó-rohanó, folyton változó világban a Vízöntő erényeit gyakorolni, de az isteni tudás, amire az ember Tantalosz óta vágyik, nem a könnyen hozzáférhető vagy a "for sale" polcon található.

Minden itt van, minden elérhető, de szabjunk tudatosan mértéket annak, mit engedünk be az életünkbe.


Tetszett a bejegyzés? Kérlek, oszd meg, hogy másokhoz is eljusson!

Érdekelnek az asztrológiai aktualitások? Kövesd a Padparadsa facebook oldalát!

Related Posts with Thumbnails