Ugrás a fő tartalomra

Éberség

Nap együttállás Alnair-ral: 2021.02.04

Bevezető gondolat: "Meg kell tudnod, hogy az életed ura magad vagy, nem a vak őrület, amit sorsnak hívnak. Nem kell egyebet tenni, csak felébredni. Ha éber vagy, megismerned az istenek és az emberek kapcsolatát, azt a hatalmat, amely a mindenséget átjárja, s amely korlátlanul uralkodik. A világ legnagyobb ereje nem a heimarmené, hanem az értelem. Ebből vagy te is. És ha felébredsz, látod, mindig is ez voltál, és mindig ez leszel, „és ha tested elhagyod, és a szabad éterbe szállsz, halhatatlan leszel, üdvözült, nem pedig halandó”." (Hamvas Béla: Püthagorasz)

A több, mint 9000 madárfajból kilenc csillagkép formájában felkerült az égre. Ebből négy csak a déli féltekén ragyog: a Páva, a Tukán, a Paradicsommadár és a Főnix hazánkból nem láthatóak – ellenben a nálunk is őshonos galamb, hattyú, sas, holló és daru csillagmását az év különböző szakaszaiban megcsodálhatjuk. (A Fiastyúkot nem soroljuk ide, mivel az a Bika csillagképen belül található nyílthalmaz neve.)

A röpképes madarakban az emberek az istenek hírnökeit, az ég és a föld közötti kapcsolattartás lehetőségét látták. A sámáni kultúrában a madártollak készítették elő a transzcendenciát, a magasabb tudatállapotba való átlépést. Egyiptomi lélekfogalom szerint a ba és az ah – amit talán leginkább a 8. és a 9. csakrához hasonlíthatunk – szintén madár alakban jelenik meg.

A madarak sokféleségének köszönhetően más és más lélekrészeinkhez csatlakozhatunk: a galamb a megbékéléshez, a holló a sötétebb, mágikusabb aspektusunkhoz, a hattyú a bennünk rejlő szépséghez, a sas a legmagasabb minőségünkhöz, a daru pedig egyesen a halhatatlan lelkünkhöz vezet el bennünket.

A Daru viszonylag új keletű csillagkép: a 17. század óta jegyzik, korábban a Déli Halhoz tartozott. Az égen, mint tudjuk csodás rend uralkodik, így ez a vízi madár is "véletlenül" jó helyre került. Éberen őrzi a kelet őrzőjét, a Fomalhautot.

A daru az átmenet szimbóluma: évszakok tekintetében átvezet minket a télből a tavaszba. Kör alakú násztáncát gyakran utánozzák a beavatási rítusokban, utalva ezzel az élet és a halál körforgására.

Az úgynevezett "szürke zónán" való átjutást segíti. Ezek azok a köztes – inkarnációk közti vagy egy adott életen belüli – átmeneti állomások, ahol a régit már felszámoltuk, de még nem érkeztünk meg teljesen az újba.

Ez általában összezavarodottsággal, kétségbeeséssel, kapkodással, fejetlenséggel jár, a daru azonban példázza számunkra a helyes stratégiát: éberség, figyelem, koncentráció, nyugalom, kitartás, egyensúly.

Fomalhaut-nál esett szó a rengeteg információról, minden, ami beáramlik. Amíg az ember öntudatlan (spirituális értelembe véve nem tudatos), addig a "szűrője" rosszul működik, beengedjük a romboló működéseket, a megtévesztő, manipulatív információkat, beleragadunk az ismétléseinkbe. Ilyenkor, mint egy megakadt lemez, újra és újra ugyanabban a karmakörben, életszituációban találjuk magunkat. Arra eszmélünk, hogy az új kapcsolatunk sem jobb az előzőnél, a főnökünk itt is olyan "szemétláda", mint a másik munkahelyen, a dolgaink csak nem akarnak összejönni és a többi, és a többi...

Az önismeret elvezet először a felismerésekhez, majd az átlényegítéshez, végül az új énkép integrálásához és megéléséhez.

A mindent átható világszellem a téren és időn kívüli örök egység. Ennek a milliónyi manifesztációja a lélek – a fénylő energiamező – ami aztán létrehozza az identitást. Tulajdonképpen ez a trinitás: egyszerre vagyunk test (Fiú), lélek (Szentlélek) és oszthatatlan isteni minőség (Atya).

Al Na'ir a "Fényes", a "Ragyogó" a Daru csillagkép alfa csillaga: a lélek ébredésének a szimbóluma. Összekapcsolja fizikai valóságunkat a világmindenséggel. Amikor felismerjük, hogy egyek vagyunk a világgal és az Univerzum dallamára kezdünk táncolni, akkor kezdődik a spirituális tavasz az életünkben.


Tetszett a bejegyzés? Kérlek, oszd meg, hogy másokhoz is eljusson!

Érdekelnek az asztrológiai aktualitások? Kövesd a Padparadsa facebook oldalát!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Birtok és biztonság - 2-es ház

"Az életben a valódi biztonság nem más, mint az élet bizonytalanságának élvezete." - Morgan Scott Peck - Az I-es ház volt a "bejárati ajtó", a kettes ház pedig lelkünk "konyhája és éléskamrája", ahol felhalmozzuk javainak és "főzünk", vagyis gazdálkodunk velük. Ez a ház elsősorban az anyagi dolgokhoz való viszonyulásunkat mutatja. Ide tartoznak az értékek; a tehetséget éppúgy, mint a tehetősség. Ez a pénz megszerzése, a vele való bánásmód, a nyereségek és a veszteségek házterülete. Itt keressük a biztonságot a fizikai javakban, a kapcsolatokban, a tudásban, vagy mélyen önmagunkban. A test megtapasztalása, a test-tudatosság szintén kettes házas jellegű. Az aszcendens a születés pillanata, ez pedig a csecsemőkor, amikor minden érzéki élményeken alapul: az evés, a simogatás, az ölelés jelentik az alapot felnőttkori biztonságérzetünkhöz. Hangsúlyos kettes ház esetén (ide esik a Nap, a születési uralkodó vagy több bolygó is tartózkodik benn...

Csillagnevek

"A név névhez vezet, amelyek további nevekhez vezetnek, amik elvezetnek a névtelenig." - Frank Herbert - A nevekkel nap mint nap azonosulunk bemutatkozunk, egy ismerős után kiabálunk, aláírjuk a hivatalos dokumentumokat, a szerelmes leveleket. Magyarországon a név napjáról is megemlékezünk. Számmisztikai szempontból írtam már a beszédes nevekről , most azonban az asztrológiai vonatkozásról lesz szó. A nevet az őt uraló istenséggel vagy a csillagjegy energiájával is azonosíthatjuk. Kos nevek : ezt a jegyet a tüzes, energikus, erőteljes, harcias Mars bolygó uralja. A Márton, Marcell, Márkusz, Martin, Márk férfinevek és a női párjuk: Marcella, Martina bírnak ezzel a jelentéssel. " Férfias " jelentésű férfinevek: Andor, András, Andrea, Endre. " Harcos " férfi és női nevek: Alex, Alexa, Aliz, Borisz, Gedeon, Hilda, Ildikó, Klotild, Lotár, Vulfia. " Vad , féktelen " nevek:  Taksony. Bika nevek : ezt a jegyet a szerelem kifinomult, m...

Katica vagyok! Óvodai jelek üzenetei

"A jelek - néha észrevétlenül, néha egészen jól láthatóan - körülöttünk vannak. Körültekintő értelmezést kívánnak azonban, ha irányadó térképpé akarjuk alakítani őket." (Paulo Coelho) Mai napig emlékszem, milyen meghatározó volt az óvodai jelem. Anyu ráhímezte a tornazsákra és a törülközőre is, sőt ott díszelgett az öltözőpolcom felett. Attól a perctől kezdve három évigén voltam a napocska a csoportban. Felnőttként gyakran meg is feledkezünk róla, milyen jó dolog is a "pöttyöslabdaság" vagy mennyire elkeserítő, ha valaki elorrozza előlünk a cica-jelet és kénytelenek vagyunk beérni a létrával. Hiszen ez lesz az, ami megkülönböztet minket másoktól. Ami különlegessé tesz... A szimbólumok meghatározó részei az életünknek, pláne, ha ilyen mértékű önazonosságról van szó. Ezért gondoltam, a holnapi gyereknap alkalmából nézzük végig a leggyakoribb óvodai jelek üzeneteit...* Köszönöm a rengeteg érdeklődést, kérdést, visszaigazolást! Ez csak egy játékos elgondolásn...