Ugrás a fő tartalomra

Csakis az igazat! Jó, de mi az igazság?

Nyilas jegyébe lép a Mars

"Ha igazat mondasz, az a múltad részévé válik. Ha hazudsz, akkor az a jövőd része lesz." (Ismeretlen)

Az idei évet a Mars Skorpió jegybe lépésével indítottuk, és 2016 jelentős részét meghatározza ez a harcias energia.

Március 6-án, vasárnap, hajnali 3 óra 29 perckor a vörös bolygó átlép a Nyilas jegybe, ahonnan majd a Skorpióba visszakanyarodva egy hurkot vet az égre. Végül augusztus 2-án másodszor is belép a Nyilasba.

Már maga ez a retrográd mozgás is egyfajta tanító folyamat az asztrológia olvasatában, de még izgalmasabb, hogy a januári, a mostani, illetve a nyári küszöbátlépéséket is egy szoros Merkúr kvadrát kíséri.

Ez azt jelenti, hogy a két planéta fényszögkapcsolata kiemelt jelentőségű lesz, s mivel mindkettő személyiségjelölő planéta, így elég élesen érzékelhetjük hatásukat a mindennapokban.

Rajtuk keresztül a gondolkodás kapcsolódik össze a cselekvéssel, a tervezés a kivitelezéssel. Vagyis minden, amit gondolunk magunkról, a világról - legyen az akár pozitív, akár negatív - azonnal láthatóvá, érzékelhetővé, kézzel foghatóvá válik.

A Skorpió Mars - Vízöntő Merkúr felállás kapcsán ezeket írtam:
"Észre sem vesszük, de a varázsló archetípusa bennünk is él, gondolatainkkal, szavainkkal hétköznapi mágiákat hajtunk végre. Teremtünk vagy pusztítunk. Egyetlen jól irányzott szóval megsemmisítjük a másikat vagy épp kiemeljük őt a bánatból, a kétségbeesésből. Ugyanígy teszünk magunkkal is, az eseményekhez társított gondolatainkkal formáljuk érzelmi reakcióinkat, amiket kisugárzunk a világba. A rezonancia törvénye pedig ezekre ad feleletet."

Most egy-egy jegyet fordítunk a keréken, és a Nyilas Mars a Halak Merkúrral kerül konfrontációba.

Kaotikus áramlatok

Mondhatnám, hogy újra fokozódik a feszültség, a türelmetlenség, de inkább a folytatódik a helyénvaló kifejezés, hiszen az eddigi néhány hónap meglehetősen egzaltált hangulatban telt.

Nézzünk csak szét magunk körül, mennyire volt "dinamikus" (tetszés szerint helyettesíthetjük zűrös, veszekedős, nyugtalan, fordulatos, kiszámíthatatlan szavakkal) az év eleje?

Nos, akik eddig unatkoztak az eseménytelenség miatt, azok valószínűleg a világ egyik eldugott kis zugában vakációztak, azok pedig akik együtt pörögtek ezzel a turbulenciával, tartsák még egy kicsit becsatolva a biztonsági öveket.
Újabb légörvények következnek!

Valóságok összeütközései

Az, amit a világról gondolunk, bár sok minden befolyásolja azt - társadalom, kultúra, tapasztalat, vallás, családi közeg, iskolai végzettség - mégis mindig egyéni. Személyes szűrőink függvénye, hogy mit fogadunk el igaznak, és mik azok a dolgok, amiket elutasítunk.

Most ezek a különböző "valóságok" ütköznek össze bennünk és rajtunk kívül is.
A belső konfliktusokat az okozhatja, hogy sok kis "kellemes" élethazugságról, önbecsapásról hullhat le a lepel, a külső események, viták, balesetek, pedig ezek következményei lehetnek.

Az illúzióvesztés (tapasztalatom szerint) az egyik legfájdalmasabb folyamat, mivel
évekig, évtizedekig fent tudjuk tartani a látszatot azzal, hogy komfortosan berendezzük magunknak ilyen-olyan magyarázatokkal, halogatásokkal, kifogásokkal, hárítással élethelyzeteinket. De egyszer csak kénytelenek leszünk letépni a ragtapaszt, amivel próbáltuk elfedni a valóságot.

Azok, akik látszatok, megfelelések, hazugságok fenntartására fordítják energiáik jelentős részét, egyre több, egyre sűrűsödő és egyre élesedő szembesítéseket "kaphatnak a nyakukba".

Azok akik igyekeznek őszinték lenni önmagukkal és a környezetükkel is, sok kis hátráltató gondolatmintát ismerhetnek most fel, sőt, akár meg is szabadulhatnak tőlük.
Intenzív, gyorstalpaló, de igen produktív önismereti útszakasz áll előttünk. Mondj igazat önmagadnak, lépj erre az útra, és élj saját hited szerint.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Birtok és biztonság - 2-es ház

"Az életben a valódi biztonság nem más, mint az élet bizonytalanságának élvezete." - Morgan Scott Peck - Az I-es ház volt a "bejárati ajtó", a kettes ház pedig lelkünk "konyhája és éléskamrája", ahol felhalmozzuk javainak és "főzünk", vagyis gazdálkodunk velük. Ez a ház elsősorban az anyagi dolgokhoz való viszonyulásunkat mutatja. Ide tartoznak az értékek; a tehetséget éppúgy, mint a tehetősség. Ez a pénz megszerzése, a vele való bánásmód, a nyereségek és a veszteségek házterülete. Itt keressük a biztonságot a fizikai javakban, a kapcsolatokban, a tudásban, vagy mélyen önmagunkban. A test megtapasztalása, a test-tudatosság szintén kettes házas jellegű. Az aszcendens a születés pillanata, ez pedig a csecsemőkor, amikor minden érzéki élményeken alapul: az evés, a simogatás, az ölelés jelentik az alapot felnőttkori biztonságérzetünkhöz. Hangsúlyos kettes ház esetén (ide esik a Nap, a születési uralkodó vagy több bolygó is tartózkodik benn...

Csillagnevek

"A név névhez vezet, amelyek további nevekhez vezetnek, amik elvezetnek a névtelenig." - Frank Herbert - A nevekkel nap mint nap azonosulunk bemutatkozunk, egy ismerős után kiabálunk, aláírjuk a hivatalos dokumentumokat, a szerelmes leveleket. Magyarországon a név napjáról is megemlékezünk. Számmisztikai szempontból írtam már a beszédes nevekről , most azonban az asztrológiai vonatkozásról lesz szó. A nevet az őt uraló istenséggel vagy a csillagjegy energiájával is azonosíthatjuk. Kos nevek : ezt a jegyet a tüzes, energikus, erőteljes, harcias Mars bolygó uralja. A Márton, Marcell, Márkusz, Martin, Márk férfinevek és a női párjuk: Marcella, Martina bírnak ezzel a jelentéssel. " Férfias " jelentésű férfinevek: Andor, András, Andrea, Endre. " Harcos " férfi és női nevek: Alex, Alexa, Aliz, Borisz, Gedeon, Hilda, Ildikó, Klotild, Lotár, Vulfia. " Vad , féktelen " nevek:  Taksony. Bika nevek : ezt a jegyet a szerelem kifinomult, m...

Katica vagyok! Óvodai jelek üzenetei

"A jelek - néha észrevétlenül, néha egészen jól láthatóan - körülöttünk vannak. Körültekintő értelmezést kívánnak azonban, ha irányadó térképpé akarjuk alakítani őket." (Paulo Coelho) Mai napig emlékszem, milyen meghatározó volt az óvodai jelem. Anyu ráhímezte a tornazsákra és a törülközőre is, sőt ott díszelgett az öltözőpolcom felett. Attól a perctől kezdve három évigén voltam a napocska a csoportban. Felnőttként gyakran meg is feledkezünk róla, milyen jó dolog is a "pöttyöslabdaság" vagy mennyire elkeserítő, ha valaki elorrozza előlünk a cica-jelet és kénytelenek vagyunk beérni a létrával. Hiszen ez lesz az, ami megkülönböztet minket másoktól. Ami különlegessé tesz... A szimbólumok meghatározó részei az életünknek, pláne, ha ilyen mértékű önazonosságról van szó. Ezért gondoltam, a holnapi gyereknap alkalmából nézzük végig a leggyakoribb óvodai jelek üzeneteit...* Köszönöm a rengeteg érdeklődést, kérdést, visszaigazolást! Ez csak egy játékos elgondolásn...