Ugrás a fő tartalomra

Életed értelme

Újhold a Halakban, Jupiter szembenállás és teljes napfogyatkozás

"Az emberek azt mondják, hogy az élet értelmét keressük. Én nem hiszem, hogy tényleg ezt keressük. Szerintem inkább azt igyekszünk megtapasztalni, hogy élünk."
(Joseph Campbell)


Joseph Campbell igazán nagy gondolkodó volt: a mítoszokban rejlő erőt és a hőskultuszokat kutatta. Mégis, az élet értelmét nem nem a világ megmentésében, hanem a teljesen hétköznapi létezésben találta meg.

S hogy jön ide Kázmér, aki csupán egy hat éves, önző, színes fantáziával és képzeletbeli tigris-baráttal megáldott  képregénykisfiú? Úgy, hogy velős életfilozófiája nagyon hasonló. Kereshetjük a nagy szavakban, elképzelésekben, ideákban létünk esszenciáját, de a válaszok az egyszerűségben rejlenek.

Halmazati tényezők

Ma hajnalban (2016. március 9-én, 2 óra 54 perckor) a Halak jegyében együtt állt a Nap és a Hold: ezt a jelenséget nevezzük újholdnak, ami úgy hozzávetőlegesen 28 naponta ismétlődik.

Ráadásul a Hold pontosan a Nap és a Föld közé került, ezáltal eltakarta a Napot és teljes napfogyatkozás jöhetett létre. A Csendes-óceán, India, Délkelet-Ázsia, Ausztrália nagy része esett bele az észlelési sávba (teljes térkép és részletes leírás ITT).

Ezzel még nincs vége a csillagászati megfigyeléseknek, ugyanis ezekben a napokban a Jupiter a Földről nézve a Nappal átellenesen - szembenállásban - helyezkedik el, és mert így kapja a legerőteljesebb megvilágítást, az éjszakai égen még fényesebben ragyog.

Egy másik aspektusból

A hősök és a mítoszok korában az asztrológia, az istenkultuszok és a csillagászat még szorosan egymásba fonódott, közös égi rendet képviseltek.
A 21. században (sőt, már jóval korábban) azonban élesen elkülönült egymástól ez a három ág, de a világ számos pontján monumentális építmények őrzik annak emlékét, hogy valaha a spirituális tudás nem tett ilyen különbséget.

A csillagászati mérések és tájolások hajszálpontosak voltak, a mai műszeres kutatásokkal legfeljebb megerősítést nyertek, mégis a tudomány fejlődésével a több ezer éves ismereteket primitív babonaság övezi.
Bár a mitológiai archetípusokat magába olvasztotta a pszichológia, azok létjogosultságát mégis megkérdőjelezi. Az asztrológia és egyéb archaikus rendszerek pedig szinte teljesen degradálódtak a konzerv ezotéria (jóslás, kártyavetés) szintjére.

De lehet így is, úgyis csomagolni mindezt, a lényegi tartalom nem változik, csak máshol kell keresni. Régen ezek az együttes erők a makrokozmosz elérhetetlenségét, az istenek mivoltát képviselték, manapság a mikrokozmoszban, a saját belsőnkben, a hétköznapi tevékenységekben, az egyszerű létezésben fogunk minderre rátalálni.

Pontosan erről szól a mai napfogyatkozás.
Szent helyett profán, fennkölt helyett közérthető, távoli helyett a lehető legközelebbi. Elérhetetlen helyett pedig magában az elérhető, mindennapi létezésben felfedezni.

Ott van benned

Az újhold az asztrológia olvasatában a tiszta lap lehetősége, amikor az adott jegytartalom üzenetével szívvel-lélekkel (Nappal-Holddal) azonosulni tudunk.

A Halak jegy fordulópont, átvezet minket az elmúlásból az újjászületésbe. Az évszakok terén köztes állapot, már nem tél, de még tavasz sem. Az életkörben hasonló átmenetet jelent: ez a köztes lét-szakasza, amikor megálmodjuk magunknak az előttünk álló élet tervét.

Mindezt az életbe vetett legnagyobb bizalommal tesszük, hittel az iránt, hogy a forgatókönyvünk minden apró momentuma, nehézsége, kihívása és kalandja minket szolgál. Nem fejlődni kell, hanem visszatalálni önmagunkhoz.

Napfogyatkozás egy kapu, bekukucskálhatunk a láthatatlan, a végtelen kulcslyukán, ami most épp erre az életterv-íróasztalra veti a fénysugarát. (Tavaly is volt hasonló állás, Érzelmi ébredések címmel olvasható a bejegyzés.).

Amióta világ a világ, szeretjük a hősöket, a celebeket, csodáljuk a tetteiket, irigyeljük az életüket. Életfilozófiánk is leginkább követésre épül: gurukat, mestereket, keresünk, vagy az életmódmagazinokat emeljük piedesztálra.

Pedig mindenki nagyszerű, mindenki különleges, tehetséges, egyedi és megismételhetetlen. Életünk egyetlen értelme, felismerni ezt. A Szaturnusz kvadrát rengeteg ingadozást hozhat, optimizmus és pesszimizmus, hit és hitetlenség, a beteljesülés tudata és a keserű lemondás között hullámozhatunk.

Hogy mi legyen életed értelme? Döntsd el, hogy a benned lévő tiszta érzéseknek vagy a negatív belső-külső (ördögi) hangoknak hiszel.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Birtok és biztonság - 2-es ház

"Az életben a valódi biztonság nem más, mint az élet bizonytalanságának élvezete." - Morgan Scott Peck - Az I-es ház volt a "bejárati ajtó", a kettes ház pedig lelkünk "konyhája és éléskamrája", ahol felhalmozzuk javainak és "főzünk", vagyis gazdálkodunk velük. Ez a ház elsősorban az anyagi dolgokhoz való viszonyulásunkat mutatja. Ide tartoznak az értékek; a tehetséget éppúgy, mint a tehetősség. Ez a pénz megszerzése, a vele való bánásmód, a nyereségek és a veszteségek házterülete. Itt keressük a biztonságot a fizikai javakban, a kapcsolatokban, a tudásban, vagy mélyen önmagunkban. A test megtapasztalása, a test-tudatosság szintén kettes házas jellegű. Az aszcendens a születés pillanata, ez pedig a csecsemőkor, amikor minden érzéki élményeken alapul: az evés, a simogatás, az ölelés jelentik az alapot felnőttkori biztonságérzetünkhöz. Hangsúlyos kettes ház esetén (ide esik a Nap, a születési uralkodó vagy több bolygó is tartózkodik benn...

Csillagnevek

"A név névhez vezet, amelyek további nevekhez vezetnek, amik elvezetnek a névtelenig." - Frank Herbert - A nevekkel nap mint nap azonosulunk bemutatkozunk, egy ismerős után kiabálunk, aláírjuk a hivatalos dokumentumokat, a szerelmes leveleket. Magyarországon a név napjáról is megemlékezünk. Számmisztikai szempontból írtam már a beszédes nevekről , most azonban az asztrológiai vonatkozásról lesz szó. A nevet az őt uraló istenséggel vagy a csillagjegy energiájával is azonosíthatjuk. Kos nevek : ezt a jegyet a tüzes, energikus, erőteljes, harcias Mars bolygó uralja. A Márton, Marcell, Márkusz, Martin, Márk férfinevek és a női párjuk: Marcella, Martina bírnak ezzel a jelentéssel. " Férfias " jelentésű férfinevek: Andor, András, Andrea, Endre. " Harcos " férfi és női nevek: Alex, Alexa, Aliz, Borisz, Gedeon, Hilda, Ildikó, Klotild, Lotár, Vulfia. " Vad , féktelen " nevek:  Taksony. Bika nevek : ezt a jegyet a szerelem kifinomult, m...

Katica vagyok! Óvodai jelek üzenetei

"A jelek - néha észrevétlenül, néha egészen jól láthatóan - körülöttünk vannak. Körültekintő értelmezést kívánnak azonban, ha irányadó térképpé akarjuk alakítani őket." (Paulo Coelho) Mai napig emlékszem, milyen meghatározó volt az óvodai jelem. Anyu ráhímezte a tornazsákra és a törülközőre is, sőt ott díszelgett az öltözőpolcom felett. Attól a perctől kezdve három évigén voltam a napocska a csoportban. Felnőttként gyakran meg is feledkezünk róla, milyen jó dolog is a "pöttyöslabdaság" vagy mennyire elkeserítő, ha valaki elorrozza előlünk a cica-jelet és kénytelenek vagyunk beérni a létrával. Hiszen ez lesz az, ami megkülönböztet minket másoktól. Ami különlegessé tesz... A szimbólumok meghatározó részei az életünknek, pláne, ha ilyen mértékű önazonosságról van szó. Ezért gondoltam, a holnapi gyereknap alkalmából nézzük végig a leggyakoribb óvodai jelek üzeneteit...* Köszönöm a rengeteg érdeklődést, kérdést, visszaigazolást! Ez csak egy játékos elgondolásn...