2016. március 24., csütörtök

Hit, szándék és akarat

"Az ismeretlen istennél jobb az ismert ördög."
(japán közmondás)


Tom Ellis fotóját elnézve egyet értek a közmondással, mennyivel vonzóbb egy hús-vér gazdag, sármos, zongorázni tudó bártulajdonos, mint egy megfoghatatlan, láthatatlan szellemi idea.

Nem szoktam az előadások anyagát feltenni a blogra, de most kivételt teszek.
Egyrészt azért, mert ha már az ördögöt emlegettem, ő épp a szokásainkban, a megszokásainkban bújik el leghatékonyabban. Másrészt azért, mert az "önszabotázs", bármilyen ijesztően hangzik is, szinte mindannyiunk életét végig kíséri.

(Ezek a sorok a saját felskiccelt gondolataimból születtek, Nándi mondatairól és a menet közben kialakul beszélgetésekről és a "feladatról" sajnos lemaradnak azok, akik nem voltak személyesen jelen.)

Mi is az önszabotázs?

A szabotázs szó akadályozást, bénítást, megtagadást vagy szándékos elodázást jelent. Ha elé tesszük az "én" (ön) szócskát, máris egyértelművé válik, hogy itt olyan helyzetekről folyamatokról van szó, mikor mi magunk képezzük életünk folyásának a gátjait.

Sokan járnak, akár évek óta különböző önismereti, spirituális utakat, mégis lehetnek olyan körök, amiket folyamatosan ismételgetnek. Ahova "beragadunk". Újra és újra hasonló párkapcsolati mintákban találjuk magunkat, ugyanolyan köröket futunk a munkahelyünkön vagy a karrierünkkel kapcsolatban, a gyermekünk, még ha észre sem vesszük, indigóval másolja a hibáinkat.

Azért nehéz beazonosítani ezeket az ismétlődéseket, mert zseniális "alakváltók", mint a Harry Potterben a mumusok. Számtalan újabb és újabb álöltözetben, díszletben bukkanhatnak fel életünkben. Végre-valahára megszabadultunk X-től, aki mostohán bánt velünk, és most megismerkedtünk Y-nal. Ó, ő teljesen más lesz. Mert már ránézésre is sokkal okosabb/magasabb/idősebb/fiatalabb. Ám ha magunkban még nem oldottuk fel azt a dolgot, ami miatt elszenvedtük (elviseltük, elfogadtuk) a korábbi bánásmódot, az új kapcsolatunk is előbb-utóbb elénk hozza ugyanazt a feladatot.

Annak, hogy miért lép működésbe ez az ismétlődő mechanizmus, számtalan és változatos előzményei lehetnek, de a Kos havában nem az a lényeg, hogy a múlt-okokat kutassuk, inkább az, hogy a jelen pillanatban felismerjük és fülön csípjük magunkban, amikor aktiválódni kezdene.

Egy közös okot azonban megnevezhetünk: lelkünk mélyén félünk mindenfajta változástól. Erről szól a bevezető mottó is, az ismert ördög kísértő bűvkörében maradunk, ahelyett, hogy az ismeretlen isten felé lépnénk.
Ezért próbálunk állandóságra törekedni, nem akarunk öregedni, elnyomjuk testünk természetes ritmusát, figyelmen kívül hagyjuk az évszakok változásait, rettegünk kedélyünk, életünk hullámvölgyeitől, a tapasztalatok mélységeitől.

Nehéz különbséget tenni illúzió és valóság között, ezért gyakran önmagunk helyett másokat igyekszünk követni. Így pedig az önismereti útból a lényeg fog hiányozni: az önismeret.
Mert a legtöbb "másvalakinek" van egy tutibiztos módszere arra, hogyan legyünk boldogok, gazdagok, sikeresek. Nem csak a bestsellereket jegyző hajráembereknek, de a környezetünkben élők is sokszor jobban tudják nálunk, mire is lenne szükségünk.

A tökéletes spirituális út-modellek éppoly idealisztikusak, mint a tökéletes külső, a tökéletes párkapcsolat vagy a tökéletes családkép. Leggyakrabban azt ígérik, hogy azonnal meg tudsz változni, bármit meg tudsz teremteni, akármit elérhetsz az életben. És mivel látszólag nem igényel olyan erőfeszítéseket, mint az edzőterembe járás vagy a koplalás a "tökéletes" test elérése érdekében, még nagyobb a kudarc érzése, ami kíséri.
"Én még erre is képtelen vagyok."

Sokszor látom azt a csalódottságot, ha valaki évek óta "spirituális", mégsem tud előbbre lépni önmagával. Hogy miért van ez? Mert mindig az én aktuális állapotából teremtünk. Vagyis legelőször önmagunkkal (az egóval, az énnel) kell kapcsolatba lépnünk.

Az illúziók színes villódzása mögött lézerfény-éles az igazság. Az őszinte szembenézés pedig fájdalmas.

Popper Péter így ír róla 666 A Sátán a XXI. században című könyvében:
"Ez a figyelő éberség a sátáni erők legnagyobb ellensége. Az emberi lélek tudatossága képes egyedül áttörni a kísértések gomolygó sötétségét, a Gonosznak mindenfelől felvillanó zavaros fényeit ... különféle színű éles fények ragyognak fel, olyan élesek és tiszták, hogy szinte elviselhetetlenül fáj beléjük nézni, feléjük menni, menekülésre késztetnek. S mellettük megnyugtatóan zavaros, simogatóan hívogató fények is megjelennek: „tarts felém, nálam megpihenhetsz a fájdalomtól". Ezek a kísértők fényei. ... A szellem, a „Szigorúság Birodalmának" a közelsége mindig fájdalmas, az igazság sokszor elviselhetetlenül gyötrelmes. A sátáni pihenést ígér, erőfeszítés nélküli megismerést, de mindig hordoz magában valami zavarosságot, bizonytalanságot, valamit, amivel a tudatos értelem szintjére fejlődött lélek nem tud mit kezdeni."

Le kell csupaszítani magunkat, sebezhetően csupasszá, hogy újra tudjuk építeni, immár saját erőből magunkat.

Le kell tisztázni a szándékot, mit is akarunk. Gondoltátok volna, hogy ez is nehéz? Nem álmodozni, vágyakozni, hanem valódi szándékot megfogalmazni. Amihez aztán hitet és akaratot is hozzá kell rendelni.

Gyakran még a fogalmakat is összekeverjük. Attól, hogy azt mondogatjuk, "hiszek benne, hogy ez jó lesz vagy így alakul", lehet, hogy csak a fejünkben hiszünk. Szándékot kinyilvánítani, akaratot fenntartani és hinni is szívből - saját biztos középpontunkból kell.

Jó időszak van a változáshoz. Dinamikus. Egyszerre romboló és azonnal építő. Erőteljes. Nekünk egy fontos dolgunk van: el kell köteleződni a változás mellett.
Már ha tényleg ezt szeretnénk...

Az ismert ördög marasztalni próbál. Csábít. Viharok után elcsendesíti a kedélyeket és a megszokások langymelegét kínálja. Az ismeretlen istenség nem ígér semmit. Hinned kell benne. Magadban...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts with Thumbnails