Ugrás a fő tartalomra

ABC generációk első rész

Generációs különbségek, avagy mi a "csoportkarma"?

Bevezető gondolat: "Nem az a feladatunk, hogy a felnövekvő generációnak meggyőződéseket közvetítsünk. Hozzá kell segítenünk, hogy a saját ítélő erejét, a saját felfogóképességét használja. Tanuljon meg a saját szemével nézni a világban. (...) A mi vélekedéseink és meggyőződéseink csak a mi számunkra érvényesek. Az ifjúság elé tárjuk őket, hogy azt mondjuk: így látjuk mi a világot. Nézzétek meg most már ti is, milyennek mutatja magát nektek. Képességeket ébresszünk fel, és ne meggyőződéseket közvetítsünk. Ne a mi igazságainkban higgyen az ifjúság, hanem a mi személyiségünkben. Azt vegyék észre a felnövekvők, hogy mi keresők vagyunk, és őket is a keresők útjára kell vezetnünk." (Rudolf Steiner)

♈♉♊♋♌♍♎♏♐♑♒♓

A marketingben használt X, Y, illetve mostanában már a Z generációs kifejezés mindenkinek ismerős lehet. Ezzel jelölik a különböző nemzedékek a technikai fejlődéshez való viszonyulását, illetve fogyasztási szokásait.

Az asztrológiában a generációs áramlatokat - vagy fogalmazhatunk úgy is, hogy a "csoportkarmát" a transzperszonális égitestek jelölik. Maga a kifejezést azt jelenti: személyesen túli. Az Uránusz, a Neptunusz és a Plútó túlmutat az egyéni személyiségjelölők és sorsbolygók által meghatározott életfeladaton és nagyjából 7-31 év alatt született emberek közös feladatát határozza meg.

Ezeket a sorsutakat mindenki érzékeli, aki az adott időszakban él - gondoljunk csak a 2010-2017 között fennálló Uránusz-Plútó kvadrátjára. Az idősebb generációk átélték, az ez időtájt születetteket viszont egy életre szóló tennivalóval látta el a két planéta egymásra hatása.

A generációs marketing 19 éves sávokra osztja fel az emberiséget, ami többé-kevésbé lefedi a Plútó mozgását. Mivel a planéta a Naprendszer legszélén mozog, nagy, elliptikus pályát ír le, így 12-től 31 évig is tartózkodhat egy jegyben, aminek az átlaga 21 év.

A családmodell átalakulása

A Rák jegyében 1912 és 1937 között járt a Plútó, ez nagyjából lefedi az úgynevezett "veterán generációt (1920-1939).
A családi eszmék átrendeződéséhez nagyban hozzájárult a két világháború, hiszen apák mentek a csatamezőkre, asszonyok vették át a családfenntartó szerepeket, sőt, sokszor ők képviselték az érzelmi, illetve megtartó-erőt. Bert Hellinger - aki szintén ennek a generációnak volt kiemelt képviselője - a következőt fogalmazta meg:

"A két világháborúban találjuk az okát, hogy a férfiak félnek az erőtől, mert erőszaknak élik meg. Az emberiség régen is háborúzott, de régen az emberek tudták, miért harcolnak. Területfoglalás, zsákmányszerzés, hódítás, vagy a szülőföld, a család megvédelmezése voltak a fő mozgatórugók. Véres és kegyetlen háborúk voltak, de siker esetén a harcos egész családja jól járt. A két világháború azonban minden eddiginél embertelenebb és teljességgel értelmetlen volt. Senki sem tudja igazából, miért volt rá szükség. A férfiak pedig mentek, mert menniük kellett, bele az értelmetlenségbe, parancsra ölni, parancsra halni. Végül vagy nem tértek haza, vagy csak csonkán, bénán, összetörve, esetleg egyben, de súlyos lelki terheket cipelve, tele a háború borzalmainak emlékeivel. Nem a zsákmányért ölt, csak azért, hogy hazajöhessen a családjához. Az otthon maradt nők viszont megtanultak egyedül túlélni. Akár hazajött a férfi, akár nem, nem volt már rá szükség, mert a nő dolgozik, gyereket nevel, karriert épít és elvégzi a házimunkát. Megerősödött és mindent megcsinál. Megtanulta, hogy a férfira nem számíthat. Megtanulta, hogy egyszerre legyen férfi és nő."

A Rák Plútó a női erő felébredése volt. Gondoljunk csak nagymamáinkra, milyen szívós, rendíthetetlen asszonyok voltak, akik a harcmezőktől távol szintén rengeteg szörnyűséget - erőszakot, éhezést, pusztítást, rettegést - éltek át, mégis érzelmileg kiegyensúlyozottabbak tudtak maradni a férfiaknál. A keménységnek azonban ára volt, kénytelenek voltak háttérbe szorítani a gyengédebb oldalukat.

Hatalmi kérdések

Az Oroszlán Plútó korszaka (1938-1958) lefedi az úgynevezett "Baby boom-korszakot). Ők a II. világháború végén-után születtek.
Maga a korszak - Oroszlán révén -  a hatalomról, a tömegek irányításáról szólt. Rengeteg diktátor nőtte ki magát ebben az időben, Hitler, Mussolini, Franco, Sztálin és még sorolhatnánk. A hatalommal való élés, és nem visszaélés már ebben a generációban születettek feladatává vált. A Harvard Business Review szerint képviselői napjainkban még a világ első 200 cég igazgatótanácsának 90%-át vezetik.

Önbizalom és önismeret

Olvasóim nagy része 1960 és 1979 között született X generációból kerül ki. Ez azonban két plútói generációt is magába foglal. A hasonlóság közöttük az, hogy mindkettő valamiféle átmenetet képvisel.

Az első fele a Szűz (1956-1971) a korábbi korszakok önbizalom kérdését feszegette és labil jegy lévén a változásra készített fel. Ebben a generációban születettek a saját érték kérdésével találták szembe magukat. A cél: a képességek, a tehetségek felvállalása és azok alapján a hivatás felvállalása. Úttörő generáció, a következőknek mindez már jóval természetesebben meg.
A hétköznapok rendjében és a munka formájában is megkezdődött az átalakulás - lásd magánvállalkozások-, sőt széles körben megjelent az egészségtudatosság, a reformtáplálkozás.

A második a Mérleg Plútó-generáció (1972-1983), akik sorsfeladatként a párkapcsolatok átalakítását kapták. Ez a legelsőként bemutatott Rák jegynél elindult férfi-női szerepvállalások hozománya, az ott elindult folyamat itt köszön vissza. A Mérleg jegyhez tartozik a döntések felvállalása, azon belül is, a saját sors feletti döntés. Emiatt indult el egy hatalmas, máig is tartó válási hullám, mivel ez a generáció szembesül először azzal a szülei révén, hogy egy rosszul működő kapcsolatból ki is lehet lépni. A mérlegelés gyakran a család és a hivatás között is megtörténik - mivel ez a jegy a Rák (család) és a Bak (hivatás) talppontja.
Az önkeresés és az önismeret ennél a generációnál vált a leghangsúlyosabbá.

Az ifjabb Y és Z generációval hamarosan folytatjuk...

Tetszett a bejegyzés? Köszönöm, hogy megosztod másokkal is!
Ha érdekelnek az asztrológiai aktualitások, kövess a Padparadsa facebook oldalán.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Birtok és biztonság - 2-es ház

"Az életben a valódi biztonság nem más, mint az élet bizonytalanságának élvezete." - Morgan Scott Peck - Az I-es ház volt a "bejárati ajtó", a kettes ház pedig lelkünk "konyhája és éléskamrája", ahol felhalmozzuk javainak és "főzünk", vagyis gazdálkodunk velük. Ez a ház elsősorban az anyagi dolgokhoz való viszonyulásunkat mutatja. Ide tartoznak az értékek; a tehetséget éppúgy, mint a tehetősség. Ez a pénz megszerzése, a vele való bánásmód, a nyereségek és a veszteségek házterülete. Itt keressük a biztonságot a fizikai javakban, a kapcsolatokban, a tudásban, vagy mélyen önmagunkban. A test megtapasztalása, a test-tudatosság szintén kettes házas jellegű. Az aszcendens a születés pillanata, ez pedig a csecsemőkor, amikor minden érzéki élményeken alapul: az evés, a simogatás, az ölelés jelentik az alapot felnőttkori biztonságérzetünkhöz. Hangsúlyos kettes ház esetén (ide esik a Nap, a születési uralkodó vagy több bolygó is tartózkodik benn...

Csillagnevek

"A név névhez vezet, amelyek további nevekhez vezetnek, amik elvezetnek a névtelenig." - Frank Herbert - A nevekkel nap mint nap azonosulunk bemutatkozunk, egy ismerős után kiabálunk, aláírjuk a hivatalos dokumentumokat, a szerelmes leveleket. Magyarországon a név napjáról is megemlékezünk. Számmisztikai szempontból írtam már a beszédes nevekről , most azonban az asztrológiai vonatkozásról lesz szó. A nevet az őt uraló istenséggel vagy a csillagjegy energiájával is azonosíthatjuk. Kos nevek : ezt a jegyet a tüzes, energikus, erőteljes, harcias Mars bolygó uralja. A Márton, Marcell, Márkusz, Martin, Márk férfinevek és a női párjuk: Marcella, Martina bírnak ezzel a jelentéssel. " Férfias " jelentésű férfinevek: Andor, András, Andrea, Endre. " Harcos " férfi és női nevek: Alex, Alexa, Aliz, Borisz, Gedeon, Hilda, Ildikó, Klotild, Lotár, Vulfia. " Vad , féktelen " nevek:  Taksony. Bika nevek : ezt a jegyet a szerelem kifinomult, m...

Katica vagyok! Óvodai jelek üzenetei

"A jelek - néha észrevétlenül, néha egészen jól láthatóan - körülöttünk vannak. Körültekintő értelmezést kívánnak azonban, ha irányadó térképpé akarjuk alakítani őket." (Paulo Coelho) Mai napig emlékszem, milyen meghatározó volt az óvodai jelem. Anyu ráhímezte a tornazsákra és a törülközőre is, sőt ott díszelgett az öltözőpolcom felett. Attól a perctől kezdve három évigén voltam a napocska a csoportban. Felnőttként gyakran meg is feledkezünk róla, milyen jó dolog is a "pöttyöslabdaság" vagy mennyire elkeserítő, ha valaki elorrozza előlünk a cica-jelet és kénytelenek vagyunk beérni a létrával. Hiszen ez lesz az, ami megkülönböztet minket másoktól. Ami különlegessé tesz... A szimbólumok meghatározó részei az életünknek, pláne, ha ilyen mértékű önazonosságról van szó. Ezért gondoltam, a holnapi gyereknap alkalmából nézzük végig a leggyakoribb óvodai jelek üzeneteit...* Köszönöm a rengeteg érdeklődést, kérdést, visszaigazolást! Ez csak egy játékos elgondolásn...