Ugrás a fő tartalomra

Érzelmi megújulás

Újhold a Halakban: 2018.03.17 (14:12)

Bevezető gondolat: "Az élet olyan, mint egy kert. A levelek elszáradnak, és a virágok elhervadnak természetes módon. Csak ha ezeket eltávolítjuk, gyönyörködhetünk ismét új virágaink és leveleink szépségében. Ugyanígy el kell távolítanunk tudatunkból a rossz tapasztalatokat, a múlt árnyait. Élni annyi, mint emlékezni a felejtésre. Bocsásd meg, amit meg kell bocsátani. Felejtsd el, amit el kell felejteni. Öleld át az életet megújult erővel. Az élet minden pillanatát olyan friss tekintettel kellene fogadnunk, mint egy nemrégen nyílt virág." (Máta Amritánandamaji)

A változó minőségű Halak hónap vezet át bennünket a télből a tavaszba, a tetszhalott állapotból a megújult ébredésbe. A föld alatt a csírák, a magok és a levelek már mocorognak, várnak arra az univerzális jelre, minek engedélyére kirobbanhatnak a felszínre.

Bennünk is hasonlóképpen sűrűsödnek ezek az energiák. Ha máshol nem, legbelül érezzük már a formálódó késztetést, a növekvő erőt vagy akár a várakozással teli feszültséget.

S bennünk is, a magokhoz hasonlóan fog átszakadni a belső inspirációt és a megvalósítást elválasztó burok.

Ahogy a növények is sajátos sorrendben és ritmusban kezdik az új tavaszt, úgy az előremozdulás is személyenként, főleg a lelkiállapotunk függvényében változik. Ha készen állunk, be fog következni. A Halak 27. fokához (ahol az újhold áll), a Sabyan rendszer a következő gondolatot társítja: "A kreatív vizualizáció ereje, amellyel a nagy álmodók túllépnek a külső valóságon." Vagyis érdemes teljes hittel afelé fordítani a figyelmet, amit szeretnénk és nem arra, amiben épp vagyunk.

Ez nem egyenlő a pozitív gondolkodással! Sőt, a kizárólag "fejben" létező pozitivizmus még akadály is lehet. Mondogathatjuk, hogy ezt vagy azt akarjuk, ha nem teljes szívvel fordulunk a vágyaink felé, nem lesz meg a kellő erő a változáshoz. A magban sincs szemernyi kétség sem, amikor az ismeretlen, de hívogató napfényes földfelszínre tör. Egyszerűen csak megérett benne az elhatározás, koncentrálódott az összes szükséges tápanyag - és amikor elérkezik az idő, hagyja magában megtörténni az átalakulást.
Az újhold képlet is efféle erő-összpontosítást mutat. Amire érdemes odafigyelni, azok a feszültséget adó fényszögek. A Mars az újholdat, a Szaturnusz a Merkúr-Vénusz együttállást támadja.

A Mars igen nagy kezdeményezőerőt ad, de ha hiányzik a megfelelő fókusz. Ha görcsös akarattal cselekszünk, akkor a nagy elvárásokhoz képest csekély eredményeket fogunk kapni. A sorozatos csalódások pedig elvehetik a kedvünket a további próbálkozásoktól. Az ingerültségből, indulatból, dacból végrehajtott akciók sem vezetnek sehova.

Itt most nem ad hoc jelleggel kell előrehaladni, hanem tudatosan, célirányosan!

A másik "lassító tényező" az önbizalomhiány és a kisebbrendűségi érzés lehet. Ha eleve félünk a kudarctól, akkor neki sem állunk igazán szívvel-lélekkel próbálkozni új utakat, megoldásokat, lehetőségeket keresni.

Ez már a következő Kos hónap feladatát vetíti előre. Most még vacillálhatunk, megtorpanhatunk, de addigra érdemes összeszedni a bátorságunkat, az elszántságunkat. Ott ugyanis kiszámíthatatlan helyzetekben kell majd helyt állnunk.


Tetszett a bejegyzés? Köszönöm, hogy megosztod másokkal is!
Ha érdekelnek az asztrológiai aktualitások, kövess a Padparadsa facebook oldalán.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Birtok és biztonság - 2-es ház

"Az életben a valódi biztonság nem más, mint az élet bizonytalanságának élvezete." - Morgan Scott Peck - Az I-es ház volt a "bejárati ajtó", a kettes ház pedig lelkünk "konyhája és éléskamrája", ahol felhalmozzuk javainak és "főzünk", vagyis gazdálkodunk velük. Ez a ház elsősorban az anyagi dolgokhoz való viszonyulásunkat mutatja. Ide tartoznak az értékek; a tehetséget éppúgy, mint a tehetősség. Ez a pénz megszerzése, a vele való bánásmód, a nyereségek és a veszteségek házterülete. Itt keressük a biztonságot a fizikai javakban, a kapcsolatokban, a tudásban, vagy mélyen önmagunkban. A test megtapasztalása, a test-tudatosság szintén kettes házas jellegű. Az aszcendens a születés pillanata, ez pedig a csecsemőkor, amikor minden érzéki élményeken alapul: az evés, a simogatás, az ölelés jelentik az alapot felnőttkori biztonságérzetünkhöz. Hangsúlyos kettes ház esetén (ide esik a Nap, a születési uralkodó vagy több bolygó is tartózkodik benn...

Csillagnevek

"A név névhez vezet, amelyek további nevekhez vezetnek, amik elvezetnek a névtelenig." - Frank Herbert - A nevekkel nap mint nap azonosulunk bemutatkozunk, egy ismerős után kiabálunk, aláírjuk a hivatalos dokumentumokat, a szerelmes leveleket. Magyarországon a név napjáról is megemlékezünk. Számmisztikai szempontból írtam már a beszédes nevekről , most azonban az asztrológiai vonatkozásról lesz szó. A nevet az őt uraló istenséggel vagy a csillagjegy energiájával is azonosíthatjuk. Kos nevek : ezt a jegyet a tüzes, energikus, erőteljes, harcias Mars bolygó uralja. A Márton, Marcell, Márkusz, Martin, Márk férfinevek és a női párjuk: Marcella, Martina bírnak ezzel a jelentéssel. " Férfias " jelentésű férfinevek: Andor, András, Andrea, Endre. " Harcos " férfi és női nevek: Alex, Alexa, Aliz, Borisz, Gedeon, Hilda, Ildikó, Klotild, Lotár, Vulfia. " Vad , féktelen " nevek:  Taksony. Bika nevek : ezt a jegyet a szerelem kifinomult, m...

Katica vagyok! Óvodai jelek üzenetei

"A jelek - néha észrevétlenül, néha egészen jól láthatóan - körülöttünk vannak. Körültekintő értelmezést kívánnak azonban, ha irányadó térképpé akarjuk alakítani őket." (Paulo Coelho) Mai napig emlékszem, milyen meghatározó volt az óvodai jelem. Anyu ráhímezte a tornazsákra és a törülközőre is, sőt ott díszelgett az öltözőpolcom felett. Attól a perctől kezdve három évigén voltam a napocska a csoportban. Felnőttként gyakran meg is feledkezünk róla, milyen jó dolog is a "pöttyöslabdaság" vagy mennyire elkeserítő, ha valaki elorrozza előlünk a cica-jelet és kénytelenek vagyunk beérni a létrával. Hiszen ez lesz az, ami megkülönböztet minket másoktól. Ami különlegessé tesz... A szimbólumok meghatározó részei az életünknek, pláne, ha ilyen mértékű önazonosságról van szó. Ezért gondoltam, a holnapi gyereknap alkalmából nézzük végig a leggyakoribb óvodai jelek üzeneteit...* Köszönöm a rengeteg érdeklődést, kérdést, visszaigazolást! Ez csak egy játékos elgondolásn...