Ugrás a fő tartalomra

Mozdulj vagy mozdítanak!

Kos jegyébe lép a Nap: 2018.03.20 (17h16p)

Bevezető gondolat: „Az élet folyását néha lehetetlen meggátolni.” (Paulo Coelho: Az alkimista)


Most már aztán legyen végre tavasz! Ma délután ugyanis csillagászati szempontból is beköszönt ez az évszak. A Nap belép a Kos jegyébe, elérve égi útjának első felezőpontját: a tavaszi napéj-egyenlőséget. Ettől kezdve a nappalok egyre hosszabbak lesznek és átveszik az uralmat az éjszaka sötétsége felett.

A tavasszal együtt az energiák is megváltoznak. A világossághoz tartozik az aktivitás, a cselekvés, a kiáradás, a mozgékonyság, míg a sötétséghez a befelé fordulás, a lelassulás, a passzivitás. Mivel átbillen a mérleg, az előbbi kerül túlsúlyba.

Ehhez alkalmazkodik a természet és ehhez alkalmazkodunk mi is. Ősszel-télen dédelgetjük az elképzeléseinket, tavasszal-nyáron pedig megvalósíthatjuk azokat. A változások tőlünk függetlenül is beindulnak. A képletnek van ugyanis egy úgynevezett változó keresztje - az aszcendens a Szűz, az MC pedig az Ikrek jegyére mutat. Ez a külső körülmények változékonyságát, labilitását jelenti.

Oldódik a múlt és átvezet bennünket a jövőbe.

A talaj képlékennyé válik, mint ahogy a tavaszi áradások is elmossák a part menti területeket.
A Nap és a Mars (a Kos jegy uraként) viszont kardinális erőket képviselnek. Kint változékonyság, belül akarat feszül egymásnak - gondoljunk csak bele, melyikre is van ráhatásunk! Csakis arra, ami belül van. Azt tudjuk abba az irányba fordítani, ami képes együttműködni, meglovagolni a változó áramlatokat.

Egy szörfös sem a tengert igazítja maga alá, hanem a deszkáját és a saját mozgását hozza egyensúlyba.

Ez a fajta külső-belső együttműködés hatalmas átütőerőt jelenthet. Olyan reális célokat tűzhetünk ki magunk elé, amiket most könnyedén el is tudunk érni. Ha korábban folytonosan csak tervezgettünk, netán az elindulás után azonnal elakadtunk, most belekóstolhatunk a megérkezés szépségeibe, mert a megvalósítás felelősségét is fel tudjuk vállalni.

Érdemes megragadni ezeket az átmozdító energetikai hullámokat. Ha nem tesszük, akkor viszont elsodorhatnak bennünket az események. A kapkodás, a túlfeszített idegrendszer, a túlterheltség nem csak kimerültséghez, de akár még sérülésekhez, balesetekhez is vezethet.

A Kos hónap legfontosabb égi eseményei

Az előrehaladást nehezíti, hogy március 23-án, pénteken, a Merkúr retrográd mozgásra vált és több mint három hétig (04.16-ig) így is marad. Emiatt sokszor a vártnál jóval nagyobb ellenállásban kell majd lavíroznunk.

Március 25-én a nyári időszámításra való átállítás és az ezzel járó egy óra alvásidő "elvesztése" szintén megterhelő lehet a szervezetünkre.

Figyeljünk oda erre és iktassunk be olyan tevékenységeket, amik segítenek ellazulni.

A hónap utolsó napján, szombaton, először a Vénusz lép át a Bika jegybe (06:45), majd a telihold is kikerekedik (14:37). Még mindig meglehetősen feszültek lesznek az energiák, a Mars-Szaturnusz kvadráttal kapcsolódik be a konstellációba. Kapcsolatokban megjelenhetnek a viták, veszekedések, sőt, rég óta gyűjtögetett sérelmeinket is az illetékesek nyakába zúdíthatjuk.

Április 1-2. lesz Húsvét, ráadásul hétfőn teljesedik ki a Mars-Szaturnusz együttállása. Idegrendszert, vérnyomást terhelheti, próbáljunk meg az ünnep alatt minél többet pihenni, töltekezni!

A következő jelentősebb égi esemény április 16-án lesz, mégpedig az újhold (03:58), majd estefelé a Merkúr is végre irányt vált. Visszaköszönhetnek az elmúlt hét év lezáratlan ügyei, de a következő nappal már egy újabb feladatkör veszi kezdetét.

Ugyanis 17-én (10:10) a Kos jegyébe lép a Kheirón. Épp a fent említett hét év lebontó folyamataiból kezdődik el önmagunk újjáépítése. Ehhez csatlakozik majd a következő hónapban a Bikába érkező Uránusz is, ami az új önértéktudat kialakításában segédkezik.

Ezekben a napokban elegendő csak arra odafigyelni, hogyan is vélekedünk magunkról, mennyire stabil az önbizalmunk vagy épp hányszor ostorozzuk magunkat a viselkedésünk, reakcióink, illetve gondolataink miatt.

"Dolgozni" ráérünk vele, ugyanis a Kheirón 9, az Uránusz pedig 7 évre biztosítja számunkra a lehetőséget,  hogy ezeken a területeken fejlődhessünk.

Április 18-án a Szaturnusz kezd hátráló mozgásba, ez azonban kevésbé érzékelhető a mindennapokban, mint a Merkúr. Délután 4-kor lesz a Nap-Uránusz együttállása, és nagyjából ez hozza el a hónapban a fellélegzést.

Végül 19-én a Mars-Lilith konjunkció zárja a hónapot, de ez már csak a cseresznye lesz a tortán lévő tejszínhabon.

Összességében elmondhatjuk, hogy ez a Kos időszak rengeteg odafigyelést, türelmet és tudatosságot igényel tőlünk. Viszont ha képesek vagyunk együtt mozdulni ezekkel az energiákkal, messzebbre juthatunk, mint ahogy azt most legfeljebb csak álmodni merjük!


Tetszett a bejegyzés? Köszönöm, hogy megosztod másokkal is!
Ha érdekelnek az asztrológiai aktualitások, kövess a Padparadsa facebook oldalán.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Birtok és biztonság - 2-es ház

"Az életben a valódi biztonság nem más, mint az élet bizonytalanságának élvezete." - Morgan Scott Peck - Az I-es ház volt a "bejárati ajtó", a kettes ház pedig lelkünk "konyhája és éléskamrája", ahol felhalmozzuk javainak és "főzünk", vagyis gazdálkodunk velük. Ez a ház elsősorban az anyagi dolgokhoz való viszonyulásunkat mutatja. Ide tartoznak az értékek; a tehetséget éppúgy, mint a tehetősség. Ez a pénz megszerzése, a vele való bánásmód, a nyereségek és a veszteségek házterülete. Itt keressük a biztonságot a fizikai javakban, a kapcsolatokban, a tudásban, vagy mélyen önmagunkban. A test megtapasztalása, a test-tudatosság szintén kettes házas jellegű. Az aszcendens a születés pillanata, ez pedig a csecsemőkor, amikor minden érzéki élményeken alapul: az evés, a simogatás, az ölelés jelentik az alapot felnőttkori biztonságérzetünkhöz. Hangsúlyos kettes ház esetén (ide esik a Nap, a születési uralkodó vagy több bolygó is tartózkodik benn...

Csillagnevek

"A név névhez vezet, amelyek további nevekhez vezetnek, amik elvezetnek a névtelenig." - Frank Herbert - A nevekkel nap mint nap azonosulunk bemutatkozunk, egy ismerős után kiabálunk, aláírjuk a hivatalos dokumentumokat, a szerelmes leveleket. Magyarországon a név napjáról is megemlékezünk. Számmisztikai szempontból írtam már a beszédes nevekről , most azonban az asztrológiai vonatkozásról lesz szó. A nevet az őt uraló istenséggel vagy a csillagjegy energiájával is azonosíthatjuk. Kos nevek : ezt a jegyet a tüzes, energikus, erőteljes, harcias Mars bolygó uralja. A Márton, Marcell, Márkusz, Martin, Márk férfinevek és a női párjuk: Marcella, Martina bírnak ezzel a jelentéssel. " Férfias " jelentésű férfinevek: Andor, András, Andrea, Endre. " Harcos " férfi és női nevek: Alex, Alexa, Aliz, Borisz, Gedeon, Hilda, Ildikó, Klotild, Lotár, Vulfia. " Vad , féktelen " nevek:  Taksony. Bika nevek : ezt a jegyet a szerelem kifinomult, m...

Katica vagyok! Óvodai jelek üzenetei

"A jelek - néha észrevétlenül, néha egészen jól láthatóan - körülöttünk vannak. Körültekintő értelmezést kívánnak azonban, ha irányadó térképpé akarjuk alakítani őket." (Paulo Coelho) Mai napig emlékszem, milyen meghatározó volt az óvodai jelem. Anyu ráhímezte a tornazsákra és a törülközőre is, sőt ott díszelgett az öltözőpolcom felett. Attól a perctől kezdve három évigén voltam a napocska a csoportban. Felnőttként gyakran meg is feledkezünk róla, milyen jó dolog is a "pöttyöslabdaság" vagy mennyire elkeserítő, ha valaki elorrozza előlünk a cica-jelet és kénytelenek vagyunk beérni a létrával. Hiszen ez lesz az, ami megkülönböztet minket másoktól. Ami különlegessé tesz... A szimbólumok meghatározó részei az életünknek, pláne, ha ilyen mértékű önazonosságról van szó. Ezért gondoltam, a holnapi gyereknap alkalmából nézzük végig a leggyakoribb óvodai jelek üzeneteit...* Köszönöm a rengeteg érdeklődést, kérdést, visszaigazolást! Ez csak egy játékos elgondolásn...