Ugrás a fő tartalomra

Tudatos irányítás

Bak jegyébe lép a Mars: 2018.03.17 (17h41p)

Bevezető gondolat: "A világban az akció-reakció törvénye uralkodik. Amennyire koncentrált erőt fejtek ki egy irányban, olyan koncentrált hatást fogok elérni. Csak határozott kérdésre kapok határozott választ. Vannak alapvető élethelyzetek, amelyekben csak egyértelműen szabad cselekedni. Ha már töprengek azon, hogy megházasodjam-e, szülessen-e gyermekem, hivatást változtassak-e - akkor ne tegyem. Meg kell várnom, míg a dolgok egyértelművé tisztulnak bennem - akkor könnyen és határozottan tudok cselekedni. És ez meghozza az eredményt." (Popper Péter)

A Mars jegyváltásaival mindig az adott időszakra vonatkozó "cselekvési útmutatót" kapjuk kézhez. A Bak jegyébe lépve azonban kényes terepre merészkedik, nagy fokú odafigyelést igényel, hogy mit és hogyan teszünk.

Körültekintésre az uralmi pozíciók miatt van szükség. A Mars a Bakban úgynevezett emelkedésben van, ami pozitív túlkapásokra hajlamosít. Úgy képzeljük el, mint egy agyonsztárolt vendéget, aki megkülönböztetett figyelemben részesül, a legfinomabb dugi-konyakunkkal kínáljuk és még a házigazda kedvenc foteljét is átengedjük neki.

De most a "házigazda" - a Szaturnusz - otthon van, sőt, április 2-án, egy egzakt együttállással uralma alá is vonja ezt a Marsot.

Ebből a felállásból remek dolgok éppúgy kisülhetnek, mint hatalmas feszültségek. Ha a két planéta összefog bennünk,

hatalmas átütőerőt, hatékonyságot ébreszthetünk fel magunkban,

amivel hosszú távra kiható, tartós eredményekkel kecsegtető változásokat indíthatunk el.
Ha azonban a két domináns energia egymás ellen dolgozik bennünk, akkor rengeteg elfojtott, hirtelen kitörő agressziót, dühöt, frusztrációt generálhatnak.
Ráadásul a Mars jegyváltása szorosan az érzelmi megújulást hozó újhold nyomában történik.
Az idei év elején csak lassan bontakoztak ki a dolgok, most azonban egyre erőteljesebb és látványosabb gyorsulás várható. Nézzétek meg, hogy alakult nálam a kutya-projekt tendenciája. Tavaly decemberben megfogalmazódott egy óvatos vágy, hogy "mi lenne ha?". Február 21-én egy komoly beszélgetés formájában konkretizálódott az, hogy "mi is lenne a legideálisabb". És onnan, mint egy lavina, megállíthatatlanul megindultak az események.

Koncentrálódott egy elképzelés, majd testet öltött.

Erre a gyors ritmusra lehet számítani, de csak abban az esetben - ahogy Popper Péter is megfogalmazta-, ha a dolgok letisztulnak bennünk. A Szaturnusz az irányító, a Mars a végrehajtó. A felelősségteljességnek, az előrelátásnak, a szilárd önbizalomnak kell meghozni a döntést, utána a Mars villámgyorsan és hatékonyan végrehajtja az utasítást.
Ha fordítva történik mindez, ha elragadnak minket az indulatok, ha nincsenek kordában tartva az ösztönök, akkor fejetlenség alakul ki.

Amennyiben készen állunk nagy változásokat eszközölni az életünkben, érdemes megfogadni ezt a tanácsot és május közepéig ennek megfelelően cselekedni.

A tudatosságunk irányítson.

Nem kell feltétlenül nagyban kezdeni. Gyakorolhatjuk ezt apróbb, de már nem kívánatos szokások megváltoztatásán, mindennapi helyzetek és emberi kapcsolatok kezelésénél. Rutinosabb "versenyzők", azok, akikben rendeződtek, körvonalazódtak a hosszú távú tervek, elképzelések, belevághatnak azok megvalósításába.


Tetszett a bejegyzés? Köszönöm, hogy megosztod másokkal is!
Ha érdekelnek az asztrológiai aktualitások, kövess a Padparadsa facebook oldalán.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Birtok és biztonság - 2-es ház

"Az életben a valódi biztonság nem más, mint az élet bizonytalanságának élvezete." - Morgan Scott Peck - Az I-es ház volt a "bejárati ajtó", a kettes ház pedig lelkünk "konyhája és éléskamrája", ahol felhalmozzuk javainak és "főzünk", vagyis gazdálkodunk velük. Ez a ház elsősorban az anyagi dolgokhoz való viszonyulásunkat mutatja. Ide tartoznak az értékek; a tehetséget éppúgy, mint a tehetősség. Ez a pénz megszerzése, a vele való bánásmód, a nyereségek és a veszteségek házterülete. Itt keressük a biztonságot a fizikai javakban, a kapcsolatokban, a tudásban, vagy mélyen önmagunkban. A test megtapasztalása, a test-tudatosság szintén kettes házas jellegű. Az aszcendens a születés pillanata, ez pedig a csecsemőkor, amikor minden érzéki élményeken alapul: az evés, a simogatás, az ölelés jelentik az alapot felnőttkori biztonságérzetünkhöz. Hangsúlyos kettes ház esetén (ide esik a Nap, a születési uralkodó vagy több bolygó is tartózkodik benn...

Csillagnevek

"A név névhez vezet, amelyek további nevekhez vezetnek, amik elvezetnek a névtelenig." - Frank Herbert - A nevekkel nap mint nap azonosulunk bemutatkozunk, egy ismerős után kiabálunk, aláírjuk a hivatalos dokumentumokat, a szerelmes leveleket. Magyarországon a név napjáról is megemlékezünk. Számmisztikai szempontból írtam már a beszédes nevekről , most azonban az asztrológiai vonatkozásról lesz szó. A nevet az őt uraló istenséggel vagy a csillagjegy energiájával is azonosíthatjuk. Kos nevek : ezt a jegyet a tüzes, energikus, erőteljes, harcias Mars bolygó uralja. A Márton, Marcell, Márkusz, Martin, Márk férfinevek és a női párjuk: Marcella, Martina bírnak ezzel a jelentéssel. " Férfias " jelentésű férfinevek: Andor, András, Andrea, Endre. " Harcos " férfi és női nevek: Alex, Alexa, Aliz, Borisz, Gedeon, Hilda, Ildikó, Klotild, Lotár, Vulfia. " Vad , féktelen " nevek:  Taksony. Bika nevek : ezt a jegyet a szerelem kifinomult, m...

Katica vagyok! Óvodai jelek üzenetei

"A jelek - néha észrevétlenül, néha egészen jól láthatóan - körülöttünk vannak. Körültekintő értelmezést kívánnak azonban, ha irányadó térképpé akarjuk alakítani őket." (Paulo Coelho) Mai napig emlékszem, milyen meghatározó volt az óvodai jelem. Anyu ráhímezte a tornazsákra és a törülközőre is, sőt ott díszelgett az öltözőpolcom felett. Attól a perctől kezdve három évigén voltam a napocska a csoportban. Felnőttként gyakran meg is feledkezünk róla, milyen jó dolog is a "pöttyöslabdaság" vagy mennyire elkeserítő, ha valaki elorrozza előlünk a cica-jelet és kénytelenek vagyunk beérni a létrával. Hiszen ez lesz az, ami megkülönböztet minket másoktól. Ami különlegessé tesz... A szimbólumok meghatározó részei az életünknek, pláne, ha ilyen mértékű önazonosságról van szó. Ezért gondoltam, a holnapi gyereknap alkalmából nézzük végig a leggyakoribb óvodai jelek üzeneteit...* Köszönöm a rengeteg érdeklődést, kérdést, visszaigazolást! Ez csak egy játékos elgondolásn...