Ugrás a fő tartalomra

A mélység bölcsessége: Lilith a Rák jegyében

"Olyan vagyok, mint te, ó éj, titkos és mély. Egy istennő fekszik fájdalmak között magányom szívében, s akit megszülni készül, abban ég és föld érintkezik."
"Nem, ó bolond, nem vagy olyan, mint én. Még borzadsz a fájdalomtól és visszarettensz a mélység dalától."
- Khalil Gibran -

2013.06.09-én (11h01p) a Fekete Hold Lilith átlép a Rák jegyébe. Lilith a tradicionális asztrológiában nem kap szerepet, de ha a lélek mélységeibe szeretnénk merülni, rajta keresztül is vezet az utunk. (Lilith mítosza a Bukottak című bejegyzésben olvasható.)

Az éjszaka sötétsége

A Hold képviseli a női aspektusokat, az érzéseket, a tudatalattit, az intuíciókat, a befogadást. Ő - szemben a szoláris, férfias tudatot jelentő Nappal - az éjszaka, az álmok birodalmának úrnője. A Fekete Hold szimbolikusan a Hold soha nem látható, rejtett, örök sötétségbe és misztikumba burkolózó túlsó oldala.
Ráadásul a Rák jegyébe érve a Lilith a Hold "felségterületére" nyer bebocsátást, a fehér és fekete női erők szövetségre lépnek.
A Rák jegye az eredet, az otthon, a származás, az anyaméh és az anyaföld. Az érzelmi kötelékek, a gyökereink.
A horoszkópnak ez a legmélyebb, legsötétebb pontja (IC), ahová sorsunk magocskáját elvetjük, a létezést megálmodjuk, s ahonnan az ég felé emelkedve fává cseperedünk.
Ha ez az oltalmazó, védelmező, biztonságot adó fészek sérül, ha onnan száműznek bennünket, lélekben örökké visszavágyunk, örökké gyermekek maradunk. Az anya - és ebből következően minden minőség, amit képvisel - hatalmassá, fenyegetővé, elnyelővé vagy túlidealizáltan elérhetetlenné válik.

A mélység bölcsessége

A Rákban lévő Fekete Hold Lilith tanulási feladata, hogy eloldozzuk magunkat a gyerekkori traumáktól, újjáteremtsük, megszüljük és felneveljük a bennünk élő belső gyermeket.
Le kell ásni a gyökerekig, le a mélybe, ahol óvatosan ki kell emelni azokat, megtisztítani, levágni az elhalt részeket, ápolni a sérülteket, és új, tiszta földbe elültetni.
A függőségi állapotokat úgy lehet megszüntetni, hogy nem válunk mások szeretetének, gondoskodásának kiszolgáltatott áldozatává és mi magunk sem manipulálunk a szeretettünkkel.
Meg kell tanulni felelősséget vállalni önmagunkért, az érzéseinkért és a döntéseinkért.
Az elfojtott alkotóerőket fel kell ébreszteni magunkban, belemerülni a láthatatlan világba és felszínre hozni a tudatalatti bölcsességét.

Akiknek a Lilith a Rák jegyében van

1951.07.10-1952.03.28.
1960.05.09-1961.01.31.
1969.03.15-1969.12.07.
1978.01.18-1978.10.12.
1986.11.24-1987.08.17.
1995.09.29-1996.06.22.
2004.08.04-2005.04.28.
2013.06.09-2014.03.04.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Birtok és biztonság - 2-es ház

"Az életben a valódi biztonság nem más, mint az élet bizonytalanságának élvezete." - Morgan Scott Peck - Az I-es ház volt a "bejárati ajtó", a kettes ház pedig lelkünk "konyhája és éléskamrája", ahol felhalmozzuk javainak és "főzünk", vagyis gazdálkodunk velük. Ez a ház elsősorban az anyagi dolgokhoz való viszonyulásunkat mutatja. Ide tartoznak az értékek; a tehetséget éppúgy, mint a tehetősség. Ez a pénz megszerzése, a vele való bánásmód, a nyereségek és a veszteségek házterülete. Itt keressük a biztonságot a fizikai javakban, a kapcsolatokban, a tudásban, vagy mélyen önmagunkban. A test megtapasztalása, a test-tudatosság szintén kettes házas jellegű. Az aszcendens a születés pillanata, ez pedig a csecsemőkor, amikor minden érzéki élményeken alapul: az evés, a simogatás, az ölelés jelentik az alapot felnőttkori biztonságérzetünkhöz. Hangsúlyos kettes ház esetén (ide esik a Nap, a születési uralkodó vagy több bolygó is tartózkodik benn...

Csillagnevek

"A név névhez vezet, amelyek további nevekhez vezetnek, amik elvezetnek a névtelenig." - Frank Herbert - A nevekkel nap mint nap azonosulunk bemutatkozunk, egy ismerős után kiabálunk, aláírjuk a hivatalos dokumentumokat, a szerelmes leveleket. Magyarországon a név napjáról is megemlékezünk. Számmisztikai szempontból írtam már a beszédes nevekről , most azonban az asztrológiai vonatkozásról lesz szó. A nevet az őt uraló istenséggel vagy a csillagjegy energiájával is azonosíthatjuk. Kos nevek : ezt a jegyet a tüzes, energikus, erőteljes, harcias Mars bolygó uralja. A Márton, Marcell, Márkusz, Martin, Márk férfinevek és a női párjuk: Marcella, Martina bírnak ezzel a jelentéssel. " Férfias " jelentésű férfinevek: Andor, András, Andrea, Endre. " Harcos " férfi és női nevek: Alex, Alexa, Aliz, Borisz, Gedeon, Hilda, Ildikó, Klotild, Lotár, Vulfia. " Vad , féktelen " nevek:  Taksony. Bika nevek : ezt a jegyet a szerelem kifinomult, m...

Katica vagyok! Óvodai jelek üzenetei

"A jelek - néha észrevétlenül, néha egészen jól láthatóan - körülöttünk vannak. Körültekintő értelmezést kívánnak azonban, ha irányadó térképpé akarjuk alakítani őket." (Paulo Coelho) Mai napig emlékszem, milyen meghatározó volt az óvodai jelem. Anyu ráhímezte a tornazsákra és a törülközőre is, sőt ott díszelgett az öltözőpolcom felett. Attól a perctől kezdve három évigén voltam a napocska a csoportban. Felnőttként gyakran meg is feledkezünk róla, milyen jó dolog is a "pöttyöslabdaság" vagy mennyire elkeserítő, ha valaki elorrozza előlünk a cica-jelet és kénytelenek vagyunk beérni a létrával. Hiszen ez lesz az, ami megkülönböztet minket másoktól. Ami különlegessé tesz... A szimbólumok meghatározó részei az életünknek, pláne, ha ilyen mértékű önazonosságról van szó. Ezért gondoltam, a holnapi gyereknap alkalmából nézzük végig a leggyakoribb óvodai jelek üzeneteit...* Köszönöm a rengeteg érdeklődést, kérdést, visszaigazolást! Ez csak egy játékos elgondolásn...