Ugrás a fő tartalomra

Heti holdnaptár: 09.22-től 09.28-ig

"A hétköznapi életben sötétnek látjuk a világosat, zavarosnak a tisztát, színtelennek a szivárványt. Ha mindennapi életeden felülemelkedsz, megpillanthatod a fényt, a tisztaságot, a színeket - s rajtuk keresztül önmagadat. Ha magadban mindezeket megtaláltad, felfedezed őket az emberekben is." (Hioszi Tatiosz)

A héten beköszönt az őszi napéj-egyenlőség, ami újabb jelentős fordulópontot jelent: belevágunk a már említett újholdas nyitányokba. Mindezekről lesz szó részletesen a jegybe lépés kapcsán, most azonban a hold járását követve lássuk a hetet!

Hétfőre és keddre még a múlt hét vasárnapi Szűz Hold lesz érvényben!

2014.09.24, szerda: újhold a Mérlegben

(reggel 6 órától) Párkapcsolat terén járjunk nyitott szemmel. Nem feltétlenül konkrétumokról szól ez a pár nap, vagyis nem biztos, hogy most ér véget vagy kezdődik el egy kapcsolat. De valamiféle megértés, felismerés, elhatározás beköszönhet az életünkbe. Olyasmi, ami hosszú távon valóban megváltoztatja az életünket (sorsunkat?). Figyeljünk befelé, a megérzéseinkre vagy akár az álmainkra: onnan is érkezhet megerősítés, útmutatás. Bármilyen úton is indultunk el, tartsuk a magunk számára kijelölt irányt!
(Az újholdról lesz egy külön, részletesebb bejegyzés.)

2014.09.26, péntek: növő hold a Skorpióban

(16 óra 30 perctől) Ha döntéshelyzetbe kerülünk, könnyen összemosódnak az érzelmi és a racionális érvek. Az eszünk jobbra húz, a szívünk balra: vagy az egyik, vagy a másik kerül túlsúlyba. Kavaroghatnak bennünk az indulatok, a kőkemény elhatározások, a kísértések szirénhangjai, az emóciók. Mielőtt bármit is lépnénk, próbáljuk lecsendesíteni magunkban ezt a összevisszaságot. Ha nem hagyjuk magunkat "rángatni" a különböző érzetektől, letisztul, lecsendesedik és megszületik a lehető legjobb megoldás.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Birtok és biztonság - 2-es ház

"Az életben a valódi biztonság nem más, mint az élet bizonytalanságának élvezete." - Morgan Scott Peck - Az I-es ház volt a "bejárati ajtó", a kettes ház pedig lelkünk "konyhája és éléskamrája", ahol felhalmozzuk javainak és "főzünk", vagyis gazdálkodunk velük. Ez a ház elsősorban az anyagi dolgokhoz való viszonyulásunkat mutatja. Ide tartoznak az értékek; a tehetséget éppúgy, mint a tehetősség. Ez a pénz megszerzése, a vele való bánásmód, a nyereségek és a veszteségek házterülete. Itt keressük a biztonságot a fizikai javakban, a kapcsolatokban, a tudásban, vagy mélyen önmagunkban. A test megtapasztalása, a test-tudatosság szintén kettes házas jellegű. Az aszcendens a születés pillanata, ez pedig a csecsemőkor, amikor minden érzéki élményeken alapul: az evés, a simogatás, az ölelés jelentik az alapot felnőttkori biztonságérzetünkhöz. Hangsúlyos kettes ház esetén (ide esik a Nap, a születési uralkodó vagy több bolygó is tartózkodik benn...

Csillagnevek

"A név névhez vezet, amelyek további nevekhez vezetnek, amik elvezetnek a névtelenig." - Frank Herbert - A nevekkel nap mint nap azonosulunk bemutatkozunk, egy ismerős után kiabálunk, aláírjuk a hivatalos dokumentumokat, a szerelmes leveleket. Magyarországon a név napjáról is megemlékezünk. Számmisztikai szempontból írtam már a beszédes nevekről , most azonban az asztrológiai vonatkozásról lesz szó. A nevet az őt uraló istenséggel vagy a csillagjegy energiájával is azonosíthatjuk. Kos nevek : ezt a jegyet a tüzes, energikus, erőteljes, harcias Mars bolygó uralja. A Márton, Marcell, Márkusz, Martin, Márk férfinevek és a női párjuk: Marcella, Martina bírnak ezzel a jelentéssel. " Férfias " jelentésű férfinevek: Andor, András, Andrea, Endre. " Harcos " férfi és női nevek: Alex, Alexa, Aliz, Borisz, Gedeon, Hilda, Ildikó, Klotild, Lotár, Vulfia. " Vad , féktelen " nevek:  Taksony. Bika nevek : ezt a jegyet a szerelem kifinomult, m...

Katica vagyok! Óvodai jelek üzenetei

"A jelek - néha észrevétlenül, néha egészen jól láthatóan - körülöttünk vannak. Körültekintő értelmezést kívánnak azonban, ha irányadó térképpé akarjuk alakítani őket." (Paulo Coelho) Mai napig emlékszem, milyen meghatározó volt az óvodai jelem. Anyu ráhímezte a tornazsákra és a törülközőre is, sőt ott díszelgett az öltözőpolcom felett. Attól a perctől kezdve három évigén voltam a napocska a csoportban. Felnőttként gyakran meg is feledkezünk róla, milyen jó dolog is a "pöttyöslabdaság" vagy mennyire elkeserítő, ha valaki elorrozza előlünk a cica-jelet és kénytelenek vagyunk beérni a létrával. Hiszen ez lesz az, ami megkülönböztet minket másoktól. Ami különlegessé tesz... A szimbólumok meghatározó részei az életünknek, pláne, ha ilyen mértékű önazonosságról van szó. Ezért gondoltam, a holnapi gyereknap alkalmából nézzük végig a leggyakoribb óvodai jelek üzeneteit...* Köszönöm a rengeteg érdeklődést, kérdést, visszaigazolást! Ez csak egy játékos elgondolásn...