2019. április 3., szerda

Családi történetek: a mellékszereplő

Nap együttállás Alderaminnal: 2019.04.03

Bevezető gondolat: "Ahogy egy történet véget ér, már kezdődik is a másik." (A tiltott királyság című film)


Azt hiszem, azért szeretem jobban a sorozatokat, mint a filmeket, mert folyamatosságuk miatt életszerűbbek. A filmek kiragadnak egy-egy különleges pillanatot, míg a sorozatok jobban belemélyednek a hősök múltjába, személyiségének rétegeibe. Az egyes epizódok új fordulatokat hoznak, de ezek mindig az előzményekre épülnek. Erre emlékeztetnek bennünket az előtörténet-összefoglalók: vannak bizonyos tettek, amiknek következményeivel még számolnunk kell.

Természetesen az élet még ennél is összetettebb. Nem csak a tegnapunkból állunk, de 30-40-50 év tegnapjaiból, plusz a családunk végtelenbe nyúló, részben ismeretlen lelki genetikájából.

A sorozatok mellett a mitológiát is nagyon szeretem, mert szerintem döbbenetes, hogy több ezer éve milyen tiszta és átfogó emberismerettel, pszichológiával rendelkeztek. Vagy talán az a döbbenetes, hogy több ezer év alatt semmit sem változtunk, még mindig érvényesek ránk ugyanazok az archetipikus helyzetek.

Pontosítok: változtunk. Asztrológiai értelemben a Plútó felfedezésével - és vele egy időben a pszichoanalitika megjelenésével - már nem tudjuk a szőnyeg alá söpörni ezeket a dolgokat.

Kénytelenek vagyunk megismerni lelkünk árnyékos oldalát, a felszín alatti gyökereinket ahhoz, hogy felszabadulhassunk a múltunk alól.

Orvos-Tóth Noémi így fogalmazott az egyik interjúban: "Egyetlen ember sorsa sem érthető meg a transzgenerációs szemlélet nélkül." (Teljes cikk: itt)

Most a Nap épp egy ilyen területen halad keresztül, ahol az egymásba fonódó történetek egy családi drámát és egy hőstörténetet olvasztanak össze, ami egy későbbi hérosz sorsának táptalajává válik.

Pegazussal már megnyitottuk az új fejezetet és most megismerjük a többi szereplőt is: Képheuszt, Kassziopeiát, Andromédát, a Cetet, és Perszeuszt.
A Nap most a a Cepheus csillagképben jár, ezen a napon éri el az alfa csillagot, az Alderamint. Ebben a mesében Képheusz, az aithiopsok (Etiópia) uralkodója tulajdonképpen egy mellékszereplő. A mítoszok születésének idején ő még nem is jelent meg az égen, csak később, az 1. század második felében Ptolemaiosz hívta őt életre azzal, hogy megírta az Almageszt - az ókori csillagászati világkép összegzését - és a tradicionális csillagképek mellett 88 újabbat is feljegyzett.

A görög mondák idején az égre kerülni valamiféle kiváltság volt, egy hőstett vagy szolgálat jutalma, kivételesen esetben büntetés, mint Képheusz feleségének, Kassziopeia esetében, akit fejjel lefelé lógattak a csillagok közé. Történt ugyanis, hogy az asszony felingerelte a tenger isteneit: szépségversenyre hívta ki a tengeri nimfákat, s azzal dicsekedett, hogy ő aratott diadalt. Büntetésből Poszeidón árvizet küldött országára, s ráadásul még egy szörnyeteget is.

Képheusz a jósokhoz fordult, akik azt mondták neki, hogy az átkot csak a lányuk feláldozásával törhetik meg. Több sem kellett a szülőknek, Andromédát egy parti sziklához láncolták, hogy Kétó (a Cet) felfalhassa. És itt jött a képbe Perszeusz, aki Pegazus hátán ülve épp küldetéséből tért vissza. Meglátta a megbéklyózott szépséget és azonnal a segítségére sietett. Megölte a szörnyet, a lányt pedig magával ragadta és később feleségül vette.

Ők lettek a dédszülei a legnagyobb hősnek, Heraklésznek, akinek próbatételei nyomán számtalan csillagkép született: a Sárkány, a Rák, az Oroszlán, és maga a hérosz az őseivel szemben ragyog fent az égen.
Az Alderamin-együttállással tulajdonképpen saját eredettörténetünkhöz merülhetünk le.

Minden egyes szereplő hozzáad valamit a személyiségünkhöz. Képheusz "csak" annyit tett, hogy nem tett semmit. Asszisztált felesége hiúságához, majd a felelősség felvállalása helyett a lánya feláldozásával próbálta orvosolni a problémát.

Családi mintáinkban is vannak aktív (sorsrontó) szereplők: hűtlen, alkoholista, durva, családelhagyó és még sorolhatnánk. De vannak Képheuszhoz hasonlóan passzív figurák is: ők azok, akik szótlanul tűrik a hűtlenséget, az alkoholizmust, a bántalmazást.

A görögök bizony komolyan vették a transzgenerációs szemléletet, ennek a történetnek a feloldásához Képheusz ükunokájának 12 próbát kellett kiállnia, mire végre nyugalmat, valódi szerelmet és örök dicsőséget nyert el a csillagok között.

Képheusztól Perszeuszig tart ez a mostani csillagmese, a megmentő alfa csillagát május 23-án érjük el. Holnap viszont az áldozattal, Andromédával ismerkedünk meg, úgyhogy folytatódik a csillagmese!


A Cepheus csillagképpel kapcsolatban akad pár érdekesség:
- A precesszió miatt körülbelül 4000–8000 között az északi égi pólus a Cepheus csillagképben lesz. 4050 táján a γ Cephei (Alrai), majd 7530 táján az Alderamin lesz a sarkcsillag.
- V354 Cephei egy vörös szuperóriás a csillagképben. Körülbelül 9000 fényévnyire található a Naptól, és jelenleg ezt tartják az egyik legnagyobb ismert csillagnak. Becslések szerint az átmérője 1520-szorosa a Napénak.
- Szintén a csillagképben található a Kruger 60, ami viszont egyike a Földhöz legközelebbi csillagoknak, mindössze 13 fényév távolságra található.


Tetszett a bejegyzés? Oszd meg, hogy másokhoz is eljusson!
Ha pedig érdekelnek az asztrológiai aktualitások, kedveld a Padparadsa facebook oldalát.
Related Posts with Thumbnails