2020. január 24., péntek

Tenyeredben a végtelen

Újhold a Vízöntő jegyében: 2020.01.24 (22h42p)

Bevezető gondolat:
"Egy porszem világot jelent,
S egy szál vadvirág az eget,
Fogd föl tenyeredben a végtelent
S egy percben élj évezredet."

(William Blake: Az ártatlanság jövendölései)

☉☽

Nagyon izgalmas időket élünk: engem kifejezetten felvillanyoz, hogy figyelemmel kísérhetem a most zajló folyamatokat. Ebben hatalmas előnyt jelent az asztrológia – hiszen rajta keresztül bepillanthatok a függöny mögé. Nélküle azt hiszem, csak kapkodnám a fejemet, mivel nagyon nehéz megérteni mi is történik. Ezért is igyekszem hétről-hétre lefordítani nektek a csillagokban rejlő összefüggéseket, hogy ti is más megvilágításba helyezhessétek mindazt, amit megtapasztaltok.

Ahogy a Vízöntő jegybe lépésnél már pedzegettem, a Vízöntő-energia egyre markánsabban érezteti a hatását. Bár a világkorszakok átmeneteit nehéz fülön csípni, most elég egyértelműen kopogtat az ajtónkon TUDATI VÁLTOZÁST követelve.

Több ezer éven keresztül az emberi tudat határát a Szaturnusz jelentette. Magát a határt félelem övezte, épp ezért a tradicionális asztrológia a "Nagy szerencsétlenség" planétájának aposztrofálja a Szaturnuszt. Számtalan jövő-társadalomról szóló film foglalkozik ezzel a jelenséggel. Például Az emlékek őre vagy A sziget – ahol elhitetik a lakókkal, hogy az elzártság biztonságos, a szabályozott világkép az emberek javát szolgálja. Ám mindig akad egy lázadó, aki a falakon túli világba merészkedve az egyén szabadságát kezdi kutatni.

Az útkereső archetípusa az Uránusz. Ott kezdődik ő, ahol a Szaturnusz véget ér: az egó tudatosságának a határainál.

Azoknak a kollektív, kulturális irányelveknek a mezsgyéjére érkeztünk, amik gátolnak minket abban, hogy a tudatunk új, ismeretlen, mondhatni elképesztő területekre merészkedjen. Rudhyar a transzperszonális égitesteket a Tejútrendszer követeinek, az Uránuszt pedig az egyetemes lélek teremtőerejének, az egyéni átváltozás lépcsőfokának nevezte.

Ha a létezés térképén keressük magunkat, örömmel jelentem: PONT EZEN A LÉPCSŐFOKON ÁLLUNK!
A Vízöntő újhold az Uránusztól kap kvadrátot, ezzel még érvényesebbé válik az üzenet. Szűkülő kereteinket eddig főképp a Szaturnusz (és a Plútó) feszegette, de az óvatos nyomás már nem elég: nagyot kell ugrani az ismeretlenbe.

Kényelmesen belakott világképünk egyre több ponton kérdőjeleződik meg. Már nem csupán az a kérdés, hogy jó-e a kapcsolat, amiben élünk, szeretjük-e a munkánkat vagy megfelelően neveljük-e a gyereket.

Magáról a valóságról alkotott elképzeléseink kezdenek átformálódni.

Fizikai, lelki és mentális kötődéseinket az egó hozza létre. Magától értetődően működünk ezekben, nem kételkedünk a létezésében. Ekkor szokott jönni az uránuszi "nagy bumm" – és csodálkozunk, hogy hirtelen összeomlik minden.
Ilyenkor az egó szenved, mert elveszíti a kontrollt, a bizonyosságot, a látszatbiztonságot. "A feleségem bejelentette, hogy válni akar. Pedig olyan jól megvoltunk!" "Elbocsátottak a munkahelyemről, pedig olyan jól elvoltam ott."

Minél szemellenzősebben élünk, annál nagyobb a csodálkozás, mikor fenekestül felfordul az életünk. Ám megelőző jelek mindig vannak: nem akarom már azt, ami van, csak nem merem felvállalni, beismerni, szembenézni.

A forradalom, ami elsöpri a gondolkodásunk korábbi rezsimjét, véget vet a réginek, a működésképtelennek, a destrukciónak. Ez a mostani időszak nem kedvez az elfojtásoknak, a hárításnak, a halogatásnak.

Ne álljunk ellen, inkább csatlakozzunk mi is a tudatosság forradalmához.

Ez az időszak – és most jóval tágabb értelembe véve, mint az újhold, hiszen ez a kínai holdújév kezdete is – a tudatküszöb alattit berobbantja a tudatba: ötlet, érzés, felismerés formájában. Minden, ami történik felszabadító, ébresztő, megvilágosító, felkavaró – ezután már semmi nem lesz ugyanaz. Felgyorsul a ritmus, emiatt hirtelen változásokra lehetünk képesek, de mindezt feszültség, nyugtalanság is kísérheti.

Abban a pillanatban, hogy az ember nézőpontot vált, a jelenlegi felkavaró energiák megnyitnak valamit, új lehetőségek bontakoznak ki előttünk.
Miközben a határon túlra merészkedünk, a saját határaink tiszteletben tartása kulcsszerepet kap a folyamatokban. Az újhold együtt áll a Bak csillagkép alfa csillagával az Algedi-vel. Ennek a csillagnak az energiája a felelősség, kozmikus küldetése pedig a belső fény megőrzése, integrálása. (Bővebben: A nem határai)

Rezonál a kínai holdújév ji-king olvasatára, ami a Korlátozás jósjele. Müller Péter így fogalmaz: "Fel kell lépned magadban a „határtalanul” kavargó érzésekkel, vágyakkal, ködös álmokkal, félelmekkel vagy bűntudattal szemben. Az álmodozás: határtalan. ,A képzelet: pontos és behatárolt. Ezért az álmodozásból nem lesz semmi - de a képzeletnek megvalósító hatalma van (például agykontroll és számos terápiás eljárás). Félelmeink határtalanak. De ha megfogalmazzuk, szavakkal kifejezzük, mitől is félünk valójában: a félelem elveszíti hatalmát. Lelkünkben sok minden „korlátlanul” kavarog - ez a jósjel arra biztat: fogalmazd meg, öntsd szavakba, mondd ki bátran. (...) Ha célodat pontosan megfogalmazod: eléred."


Tetszett a bejegyzés? Kérlek, oszd meg, hogy másokhoz is eljusson!
Ha érdekelnek az asztrológiai aktualitások, kövesd a Padparadsa facebook oldalát.
Related Posts with Thumbnails