Ugrás a fő tartalomra

Lélekfrissítés

Kos jegyébe lép a Nap: 2020.03.20 (04h50p)

Bevezető gondolat: "Ahelyett, hogy azt kérdeznéd 'mit akarok az élettől?', egy nyomósabb kérdés az, hogy 'mit akar az élet tőlem?'" (Eckhart Tolle)


Mozgalmas hónap vár ránk – azt gondolom, ezt most asztrológusi előrejelzés nélkül is tudja mindenki – de ha a bejegyzés végére görgetünk, láthatjuk, hogy szinte egymást érik az égi események is.

Sokan kérdezitek, meddig tart ez a mostani őrület. Ahogy már korábban is többször hangsúlyoztam, én az energiákat fürkészem, azok leképezése, fizikai megvalósulása mindig egyéni – vagy most épp jóval erőteljesebben kollektív – tapasztalat. A Halak jegybe lépés káosza és kozmosza megvalósult, de szerintem erre a jelenlegi állapotra egy-két embert kivéve senki sem számított.

Mi itt áramlatokkal foglalkozunk, így most sem teszek másképp, mint felvázolom az ezekben rejlő lehetőségeket.

Sem az asztrológiai időszak, sem pedig a vírushelyzet nem egy rajtunk kívül létező dolog. Mi együtt, mindannyian hozzuk létre azt az illúziót, amit valóságnak hiszünk. Minél inkább felismerjük a személyes szerepünket és felelősségünket az életünkben, annál pozitívabb lefutása és lecsengése lesz a dolgoknak.

A maradj otthon szlogen spirituális szempontból még nem elég. Vizsgáljuk meg a helyzetre adott reakcióinkat! Sokan elképesztő mennyiségű élelmiszert halmoztak fel, és nem az ésszerűséget szem előtt tartva, hanem kizárólag a megszokott életvitelük biztosítását. Vajon tényleg muszáj ugyanannyi húst, kólát, chipset fogyasztani? Mennyi rég lejárt ételt dobtunk ki, hogy helyet csináljunk az újnak, mert nem vettük figyelembe korábban sem azt, hogy ne pazaroljunk? Alig várjuk, hogy visszatérhessünk a "normál kerékvágásba", pedig épp ebből a kényelmes, de már tarthatatlanná vált komfortzónából próbálnak meg kimozdítani bennünket.

Ezek kivételesen a személyes észrevételeim, de gyakorlatilag 2010 óta másról sem írok, mint hogy szükséges a szemléletváltás. Csodás égi állások vannak, asztrológusként gyönyörködöm bennük, kizárólag rajtunk, embereken áll, hogy együtt mozdulunk-e a fejlődéssel, az átalakulással vagy kapaszkodunk a szétporladó régibe.

Jelenlétről vagy a tudat teremtő erejéről beszélünk. Követjük Tollé-t, Bruce H. Lipton olvasunk (és még sorolhatnám hány gondolkodó közvetíti ugyanezeket), mi pedig bőszen bólogatunk, viszont

a spiritualitás ott kezdődik, hogy ezt nem csak felfogni, de élni is tudjuk!
A Nap egy különleges Szaturnusz szextillel kísérve lép át a csillagászati tavaszba. Különlegessége abban áll, hogy épp 60 fok a távolságuk, a Szaturnusz még a Bak jegyéből veszi fel a Kos Nappal a kapcsolatot. A két jegy feszültségben van egymással, vagyis ez egy "szigorú feltételekhez kötött" támogatás.

Meggondoltságra, kimért előrehaladásra figyelmeztet bennünket, ami a Kos természetének igencsak ellent mond: ő rohanni, kirobbanni szeretne. Türelmetlen és akaratérvényesítő, most azonban ahhoz, hogy hosszú távon prosperálhassunk a kötelességet, a felelősséget és az együttműködést kell előtérbe állítanunk.

Az aszcendens közelében lévő Halak Merkúr az Uránusztól kap szintén támogatást, ami a gondolkodás rugalmasságát segíti elő. Ezáltal gyorsan be tudunk illeszkedni az új helyzetekbe, környezetünk változásait napra készen követhetjük. Képesek leszünk a pillanatnyi helyzetre reagálni.

A Mars (ami ráadásul a hónap születési uralkodója is) ténykedése központi szerepet kap, ugyanis sorra aktiválja a Bak-bolygókat. Ez volt a róla szóló bejegyzés címe: Amit akarok, azt véghez is viszem. Érdemes ismét elolvasni, hogy milyen cselekvési hozzáállás igényel tőlünk ez az időszak.

Mielőtt végigléptetnénk a hónap eseményeit egy fontos momentumra még felhívnám a figyelmet. A Bika Uránusz és a sok Bak planéta kapcsán azonnal megvalósulás van. Tegyük be a "közösbe" a józanságot, a mértéktartást, a felelősségvállalást, a belátást és nem győzöm hangsúlyozni a derűt is! Bármit képesek vagyunk fizikai-anyagi szinten életre hívni, próbáljunk meg tudatosabbak lenni, hogy nem az elfojtások, negatív információk öltsenek testet.

A Kos hónap legfontosabb égi eseményei

Március 20., péntek: Mars-Jupiter együttállás

Egyből (12h35p) egy Mars aktiválással találjuk szembe magunkat. Ahogy korábban is írtam, itt indul a "nagyon erőteljes három hét-egy hónap". Ebben a konstellációban hatalmas átütőerő van, még akkor is, ha jelen pillanatban drasztikusabb lépésekre van szükség. A Bak mindig hosszú távon – de állhatatosságon, lemondáson és következetességen keresztül – ígéri a hasznot.

Március 22., vasárnap: Vízöntő Szaturnusz

Az év egyik legjelentősebb jegyváltása lesz ez (04h59p), mikor a Szaturnusz a Bak után átlép a másik felségterületére. Mindezt egy Uránusz kvadráttal kísérve teszi meg, vagyis folytatja a korábban megkezdett munkát: lebontja a régi, bemerevedett struktúrákat, áttöri és megújítja azokat. Sajnos a velejárója ennek a fényszögnek a szabadság korlátozása is. Ahogy még a középiskolában megtanultam: a szabadsággal élni a legnagyobb felelősség. Vajon az emberiség mennyire éli akár egyik, akár másik formulát?

Március 23., hétfő: Mars-Plútó együttállás

A kezdeti lendület és lelkesedés inkább feszültségekbe csaphat át. Ennek a két energiának a jellemzője a kiszámíthatatlanság, a hirtelen harag, a robbanásszerű dühkitörések, a nyugtalanság, a lobbanékonyság. Tartsuk szem előtt, főleg az emberi kapcsolatainkban. Nem csak mi, mások is feszültek!

Március 24., kedd: Kos újhold

Az újhold (10h29p) szokás szerint a hónap összenergiájára reflektál, vagyis két piros vonallal aláhúzza a megújulás szükségességét. Főleg a spiritualitás szintjén.

Március 30., hétfő: Vízöntő Mars

A Vízöntő Mars (20h44p) lendületét szintén a Szaturnusz korlátozza, arra figyelmeztet bennünket, hogy legyünk észnél. Nem fizikai, hanem lelkierőre van a legnagyobb szükségünk.

Március 31., kedd: Mars-Szaturnusz együttállás

A 19h32p-kor bekövetkező együttállásról ezt írtam korábban: "Itt már kimondottan megosztó energiákat tapasztalhatunk. Azok, akik képesek a koncentráltságra, az erőik irányítására és felszabadultak bizonyos kötöttségek alól, kimondottan támogatónak fogják érzékelni ezt az időszakot. Ellenkező esetben a bevezetőben leírt életenergia és keret-egyensúly kibillenését fogjuk tapasztalni (akár másokon is)."
Előreláthatóan húsvétig tart ez a feszült időszak, addigra a Mars kilép a fenti planéták hatóköréből és az Uránusz kvadrátjából.

Április 3., péntek: Ikrek Vénusz

Az Ikrek Vénusz már hozhat egy kisebbfajta megkönnyebbülést, fellélegzést érzelmi éren – főképp ha azt a belső csendben keressük.

Április 5., vasárnap: Jupiter-Plútó konjunkció

Erről is írtam korábban a Megvalósulás című bejegyzésben. "Lelki és szellemi átalakulás, megújulás, gyógyulás" – de ez megint csak velünk együtt történhet meg.


Április 8., szerda: telihold a Mérlegben

Ez a telihold (04h36p) már az átbillentést mutatja, ahogy írtam a húsvéti időszakot, itt is körvonalazódik valamiféle letisztulás. Az újholdhoz hasonlóan ez is egy ismétlő-emlékeztető állomás.

Április 11., szombat: Kos Merkúr

A kora reggel átlépő Merkúr a gondolkodásunkra lesz jótékony hatással, egyszerre konstruktív és logikus, cselekvésben, megvalósításban kikristályosodó.


Tetszett a bejegyzés? Kérlek, oszd meg, hogy másokhoz is eljusson!
Ha érdekelnek az asztrológiai aktualitások, kövesd a Padparadsa facebook oldalát.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Birtok és biztonság - 2-es ház

"Az életben a valódi biztonság nem más, mint az élet bizonytalanságának élvezete." - Morgan Scott Peck - Az I-es ház volt a "bejárati ajtó", a kettes ház pedig lelkünk "konyhája és éléskamrája", ahol felhalmozzuk javainak és "főzünk", vagyis gazdálkodunk velük. Ez a ház elsősorban az anyagi dolgokhoz való viszonyulásunkat mutatja. Ide tartoznak az értékek; a tehetséget éppúgy, mint a tehetősség. Ez a pénz megszerzése, a vele való bánásmód, a nyereségek és a veszteségek házterülete. Itt keressük a biztonságot a fizikai javakban, a kapcsolatokban, a tudásban, vagy mélyen önmagunkban. A test megtapasztalása, a test-tudatosság szintén kettes házas jellegű. Az aszcendens a születés pillanata, ez pedig a csecsemőkor, amikor minden érzéki élményeken alapul: az evés, a simogatás, az ölelés jelentik az alapot felnőttkori biztonságérzetünkhöz. Hangsúlyos kettes ház esetén (ide esik a Nap, a születési uralkodó vagy több bolygó is tartózkodik benn...

Csillagnevek

"A név névhez vezet, amelyek további nevekhez vezetnek, amik elvezetnek a névtelenig." - Frank Herbert - A nevekkel nap mint nap azonosulunk bemutatkozunk, egy ismerős után kiabálunk, aláírjuk a hivatalos dokumentumokat, a szerelmes leveleket. Magyarországon a név napjáról is megemlékezünk. Számmisztikai szempontból írtam már a beszédes nevekről , most azonban az asztrológiai vonatkozásról lesz szó. A nevet az őt uraló istenséggel vagy a csillagjegy energiájával is azonosíthatjuk. Kos nevek : ezt a jegyet a tüzes, energikus, erőteljes, harcias Mars bolygó uralja. A Márton, Marcell, Márkusz, Martin, Márk férfinevek és a női párjuk: Marcella, Martina bírnak ezzel a jelentéssel. " Férfias " jelentésű férfinevek: Andor, András, Andrea, Endre. " Harcos " férfi és női nevek: Alex, Alexa, Aliz, Borisz, Gedeon, Hilda, Ildikó, Klotild, Lotár, Vulfia. " Vad , féktelen " nevek:  Taksony. Bika nevek : ezt a jegyet a szerelem kifinomult, m...

Katica vagyok! Óvodai jelek üzenetei

"A jelek - néha észrevétlenül, néha egészen jól láthatóan - körülöttünk vannak. Körültekintő értelmezést kívánnak azonban, ha irányadó térképpé akarjuk alakítani őket." (Paulo Coelho) Mai napig emlékszem, milyen meghatározó volt az óvodai jelem. Anyu ráhímezte a tornazsákra és a törülközőre is, sőt ott díszelgett az öltözőpolcom felett. Attól a perctől kezdve három évigén voltam a napocska a csoportban. Felnőttként gyakran meg is feledkezünk róla, milyen jó dolog is a "pöttyöslabdaság" vagy mennyire elkeserítő, ha valaki elorrozza előlünk a cica-jelet és kénytelenek vagyunk beérni a létrával. Hiszen ez lesz az, ami megkülönböztet minket másoktól. Ami különlegessé tesz... A szimbólumok meghatározó részei az életünknek, pláne, ha ilyen mértékű önazonosságról van szó. Ezért gondoltam, a holnapi gyereknap alkalmából nézzük végig a leggyakoribb óvodai jelek üzeneteit...* Köszönöm a rengeteg érdeklődést, kérdést, visszaigazolást! Ez csak egy játékos elgondolásn...