Ugrás a fő tartalomra

Kötélhúzás

Vízöntő jegyében a Mars: 2020.03.30 - 05.12

Bevezető gondolat: "Nagy csapda nem akarni mást, mint egy kicsit jobban érezni magunkat, ahelyett, hogy azért tennénk, hogy jobban legyünk." (Pál Ferenc)


Maradjunk a nálam megszokott metódusnál: mielőtt előre tekintenénk, pillantsunk egy kicsit hátra. Február 16-án a Mars belépett a Bak jegyébe, aminek azt a címet adtam: Amit akarok, azt véghez is viszem.

Ha kizárólag ezt a mondatot vesszük figyelembe, akkor asztrológiai árulásnak is érezhetjük a jelenleg kialakult helyzetet. Igen ám, de itt mi mindig energetikákról beszélünk! Hiába állnak rendelkezésünkre kiváló teremtőerők, kellő felkészültség (tudatosság) híján úgy járunk, mint Harry Potter, mikor mérgében felpuffasztotta a nénikéjét.

Hiányzik a kezünkből a "varázspálca" – a körülményekre és a következményekre való rálátás, a fókuszáltság, a felelősségvállalás – és magukkal ragadnak minket a körülmények.

"Hiba keletkezett a rendszerben", ahogy azt korábban is írtam. "Hétköznapi megélésekben elpazarolt életenergiát, beszűkült élethelyzeteket, egy helyben toporgást vagy olyan helyzetekben való időzést jelenti, ahol nagyon nem szeretünk lenni. Amennyiben az utóbbi szituációk a jellemzőbbek az életünkre, akkor valószínűleg most nőni fog a nyomás, hogy változtassunk végre."

A nyomás mostanra ambivalenciává nőtte ki magát. Köszönhető ez annak, hogy a Mars Vízöntőbe lépésével a jegy két urával kerül közvetlenül kapcsolatba: együtt áll a Szaturnusszal, az Uránusz pedig kvadrálja őket.

Az ambivalencia több szinten is jelen van az életünkben. Láthatjuk makro-szinten: egyesek elbagatellizálják, míg mások túldramatizálják a mostani történéseket. De a saját érzelmeinkben is felfedezhetjük a szélsőséges ellentmondásokat: szinte kötélhúzásnak élhetjük meg a mindennapokat. Félünk és bizakodunk egyszerre. Akarjuk a változást, miközben rettegünk tőle.
Szaturnusz és Uránusz még egy kicsit (na jó, nagyjából egész évben) két világ határán billegtet minket. Szaturnusz a már megélt múlt, a bevált dolgok értéke, a hagyományok és konvenciók merev rendje, míg az Uránusz a még ismeretlen jövő, az újdonság, az állandó változás, a kiszámíthatatlanság.

Előbbi a megszokásokban, utóbbi pedig a folyamatos inspirációban való létezést jelenti.

Mindkettő fontos része az életünknek, hiszen egymásból táplálkoznak, épülnek, formálódnak. Spirituális fejlődésünk is erről szól: elsétálunk a kereteinkig, hogy túlnőhessünk rajtuk, de az utunk során újabb és újabb meghaladásra váró életfeladatokkal találkozunk.

Jelen pillanatban az okozza a gondot, hogy nehezen fogadjuk el az átmenet kettős természetét. Egyszerre érvényesül a Szaturnusz visszatartó és az Uránusz előrehúzó energiája. Még kapaszkodunk a régi világrendbe, hitrendszereinkbe, miközben zsigeri szinten érezzük, hogy ami volt, az már szűkös, nem jó és ezért forradalmian meg akarunk újítani mindent.

Ezért van egyre több spirituális kereső, tudatos életmód-váltó. De ezeket a tapasztalatokat nem lehet "fejben" lejátszani, meg is kell élni őket, át kell égetni magunkon. Akár azt is mondhatjuk: ehhez kaptunk most egy lehetőséget. Megfigyelhetjük saját érzéseinket, reakcióinkat, félelmeinket, elfedéseinket. Annyira intenzív és felfokozott minden, hogy a felismerések szinte az arcunkba kiabálnak.
A maja naptár szerint ezzel a nappal egy új, 260 napos ciklus is kezdődik. Ráadásul ez majdnem a Szaturnusz következő Vízöntő-belépéséig tart – vagyis többé-kevésbé lefedi ezt az évet.

A Vörös Magnetikus Sárkány mindig az ősbizalomra emlékeztet bennünket, vezérgondolata is így hangzik: "Feltétel nélkül megbízom az isteni gondviselés forrásában." Ebben a transzformációs időszakban hatalmas erőt adhat, ha magunkénak érezhetjük ezt az érzést.

A lebontó folyamatok belőlünk indultak el, hiszen ha egy pici önvizsgálatot is tartunk, rájöhetünk, hogy mennyi mindennel voltunk elégedetlenek. A munkánkkal, a tömegközlekedés vagy a forgalmi dugók okozta stresszel, a kapcsolatainkkal, a célnélküliséggel, a gazdasági egyenlőtlenséggel, az ingatlanárakkal, az elvesztett emberséggel, a szeretteinkre fordítható idő mennyiségével és minőségével, az odaforduló figyelem hiányával és még sorolhatnánk a végtelenségig.

Megkaptuk, amit kértünk – a Bika Uránusznak köszönhetően azonnal fizikai megvalósulás van.

A kérdés csak az, mihez kezdünk a teremtésünkkel. Felismerjük-e végre a szerepünket abban, hogy pillanatról pillanatra mi formáljuk a saját valóságunkat és vállaljuk-e ezért a teljes körű felelősséget?

Vagy okoljuk a vírust, a politikusokat, a nyugdíjasokat, a fiatalokat, a munkáltatónkat, a családunkat, a másképp-gondolkodókat. Kényszerűen bezáródunk a négy fal közé, de itt sem befelé, hanem folyamatosan kifelé pislogunk. Híreket olvasunk, csoportokhoz csatlakozunk, elpazaroljuk az életünk átkeretezésének lehetőségét.

Önismeretre csak a legritkább esetben ösztönöznek minket kellemes élmények. Ki akarna fejlődni egy friss, elvarázsoló szerelem-élményben, hirtelen jött bőségben, elzsongító nyugalomban. A mesehősök sem a királylányt ölelve, kincsesládát szorongatva indulnak neki a kalandnak, hanem a szűkös, szegény körülmények kényszerítik őket arra, hogy felfedezzék saját képességeiket, erejüket, bátorságukat, a kiteljesedésre, boldogságra való érdemességüket.

Pont egy ilyen kaland kezdetén állunk, rángatnak vissza a külső-belső félelemmel teli hangok, miközben a szívünk az ismeretlen angyala felé húz.

Jelen pillanatban a Mars már menne előre, de a Szaturnusz visszafogja: a lendület, a szabad energiaáramlás, a spontaneitás korlátozva van – ismerős érzés? Ehhez jön az Uránusz, aki tovább feszíti a Mars késztetéseit, vibrálássá, türelmetlenséggé, nyugtalansággá fokozva azt.

Indulni mindig akkor kell, mikor a kint és bent összeér, vagyis a szándék és a lehetőségek összetalálkoznak. Ha lépni most még nem is tudunk, lélekben már úton lehetünk arra felé, ahova érkezni szeretnénk.

Pál Ferivel kezdtem és vele is zárnám ezt a bejegyzést, mert fontosnak tartom ezt a megengedést is önmagunk felé: "Amikor a szükséges szenvedéseinket el akarjuk kerülni, rengeteg szükségtelen, fölösleges szenvedésnek adunk teret. Hatalmas önámítássá válhat a pozitív érzések, a pozitív életfilozófia hangsúlyozása, ha azt arra használjuk, hogy akkor is jól érezzük magunkat, amikor az volna a természetes, hogy negatív érzéseink legyenek, és valami fájjon. A valódi reményt és életigenlést az jelenti, ha van bátorságunk rosszul lenni, ha annak itt van az ideje."

Idővonal helyett most csak egy gyors áttekintés:

Holnap, azaz március 31-én lesz egzakt a Mars-Szaturnusz együttállása, de azzal a Plútó hatóköréből ki is kerül, majd április 3-án a Jupiter együttállásról is ledokkol.
Április 7-én az Uránusz kvadrát teljesedik ki, az még feszült napokat hozhat.
Április 12-én a Szaturnusz szorításából lépünk ki, majd április 16-án az Uránusz kvadrátból. Onnantól várható az enyhülés.


Tetszett a bejegyzés? Kérlek, oszd meg, hogy másokhoz is eljusson!
Ha érdekelnek az asztrológiai aktualitások, kövesd a Padparadsa facebook oldalát.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Birtok és biztonság - 2-es ház

"Az életben a valódi biztonság nem más, mint az élet bizonytalanságának élvezete." - Morgan Scott Peck - Az I-es ház volt a "bejárati ajtó", a kettes ház pedig lelkünk "konyhája és éléskamrája", ahol felhalmozzuk javainak és "főzünk", vagyis gazdálkodunk velük. Ez a ház elsősorban az anyagi dolgokhoz való viszonyulásunkat mutatja. Ide tartoznak az értékek; a tehetséget éppúgy, mint a tehetősség. Ez a pénz megszerzése, a vele való bánásmód, a nyereségek és a veszteségek házterülete. Itt keressük a biztonságot a fizikai javakban, a kapcsolatokban, a tudásban, vagy mélyen önmagunkban. A test megtapasztalása, a test-tudatosság szintén kettes házas jellegű. Az aszcendens a születés pillanata, ez pedig a csecsemőkor, amikor minden érzéki élményeken alapul: az evés, a simogatás, az ölelés jelentik az alapot felnőttkori biztonságérzetünkhöz. Hangsúlyos kettes ház esetén (ide esik a Nap, a születési uralkodó vagy több bolygó is tartózkodik benn...

Csillagnevek

"A név névhez vezet, amelyek további nevekhez vezetnek, amik elvezetnek a névtelenig." - Frank Herbert - A nevekkel nap mint nap azonosulunk bemutatkozunk, egy ismerős után kiabálunk, aláírjuk a hivatalos dokumentumokat, a szerelmes leveleket. Magyarországon a név napjáról is megemlékezünk. Számmisztikai szempontból írtam már a beszédes nevekről , most azonban az asztrológiai vonatkozásról lesz szó. A nevet az őt uraló istenséggel vagy a csillagjegy energiájával is azonosíthatjuk. Kos nevek : ezt a jegyet a tüzes, energikus, erőteljes, harcias Mars bolygó uralja. A Márton, Marcell, Márkusz, Martin, Márk férfinevek és a női párjuk: Marcella, Martina bírnak ezzel a jelentéssel. " Férfias " jelentésű férfinevek: Andor, András, Andrea, Endre. " Harcos " férfi és női nevek: Alex, Alexa, Aliz, Borisz, Gedeon, Hilda, Ildikó, Klotild, Lotár, Vulfia. " Vad , féktelen " nevek:  Taksony. Bika nevek : ezt a jegyet a szerelem kifinomult, m...

Katica vagyok! Óvodai jelek üzenetei

"A jelek - néha észrevétlenül, néha egészen jól láthatóan - körülöttünk vannak. Körültekintő értelmezést kívánnak azonban, ha irányadó térképpé akarjuk alakítani őket." (Paulo Coelho) Mai napig emlékszem, milyen meghatározó volt az óvodai jelem. Anyu ráhímezte a tornazsákra és a törülközőre is, sőt ott díszelgett az öltözőpolcom felett. Attól a perctől kezdve három évigén voltam a napocska a csoportban. Felnőttként gyakran meg is feledkezünk róla, milyen jó dolog is a "pöttyöslabdaság" vagy mennyire elkeserítő, ha valaki elorrozza előlünk a cica-jelet és kénytelenek vagyunk beérni a létrával. Hiszen ez lesz az, ami megkülönböztet minket másoktól. Ami különlegessé tesz... A szimbólumok meghatározó részei az életünknek, pláne, ha ilyen mértékű önazonosságról van szó. Ezért gondoltam, a holnapi gyereknap alkalmából nézzük végig a leggyakoribb óvodai jelek üzeneteit...* Köszönöm a rengeteg érdeklődést, kérdést, visszaigazolást! Ez csak egy játékos elgondolásn...