Ugrás a fő tartalomra

A levegő urai

Ikrek jegyébe lép a Nap: 2020.05.20 (15h50p)

Bevezető gondolat: "Új világok akkor születnek, amikor a minták megtörnek." (Tuli Kupferberg)



Az idei év első kvadránsa magas fordulatszámon pörgött, ehhez képest a Bika hónap – az égi mozgások tekintetében – jóval lomhábbnak bizonyult. Mégis valahogy a maga eseménytelenségével gyorsan elszaladt és máris az Ikrek ajtaján kopogtatunk.
Ez az időszak jóval több, építő, haladást szolgáló, pozitív jellegű lehetőséget tartogat számunkra, de ahogy mindig, most sem valósulnak meg az aktív közreműködésünk nélkül.

A Zodiákusban az Ikrek jegy a legkönnyedebb: levegő elemű, változó minőségű – amit leginkább a szél mozgékonyságához lehetne hasonlítani – és a szintén levegős Merkúr uralja. A gondolkodást, kommunikációt, a világgal való sokszínű kapcsolatteremtést reprezentálja.

Ha megkérdeznénk az embereket, 99 százalékuk azt vallaná, hogy az anyag fix, míg a gondolat pillekönnyű. Elképzelni, tervezgetni másodpercek alatt tudunk, de a fizikai valóságunkat – a testünket, a létállapotunkat – rendíthetetlennek tartjuk. Pedig épp fordítva van.

Gondolataink vannak "betonba ágyazva", az elme fogságába zárva. Rajtuk keresztül tartjuk fent mindazt, amit magunkról, a környezetünkről és az egész Univerzumról gondolunk.

Gondolatainkat csokorba gyűjtjük, hitrendszerré formáljuk és ebből alkotjuk meg az érzékelési valóságot.

Utóbbit az Ikrekkel szembeni Nyilas jegy szimbolizálja, ami ebben a hónapban kiemelt szerephez jut.

Az energia mozgása nem más, mint az inspiráció. "Spirit" Isten lélek-zete, inspiráció pedig az az állapot, amikor befogadjuk, beengedjük - belélegezzük - az univerzális energiákat, és ennek hatására hozunk létre valamit.

Ebben az évben mindez nagyon látványosan és erőteljesen mozdul, feladatunk az lenne, hogy átadjuk magunkat ennek az áramlásnak. Ehhez azonban le kell bontani magunkban azt a rengeteg blokkot és gátat, amit életünk (vagy életek) során beépítettünk a gondolkodásunkba.

Úgy válhatunk a levegő uraivá, ha utánozzuk a madarak, akik "ráhasalnak" a termikre* és csekély erőfeszítéssel egyszerűen csak hagyják magukat mind feljebb és feljebb emelkedni.

Ugyanezt kellene nekünk is tenni a felemelő inspirációkkal.
Az előző hónap fix jegyébe (Bika) változó kereszttel léptünk be, míg a változóba (Ikrek) kardinálissal fogunk. Máris megmagyarázom ezt az asztrológiai terminológiát: a keresztnek nevezett aszcendens-MC tengelyek a körülményeket mutatják, míg a Nap az én pozícióját. Vagyis az előző hónapban nagyjából egy helyben álltunk (fix), míg körülöttünk hullámzott a változás (változó).

Most viszont a változás belőlünk indul ki (változó) és mi hozzuk mozgásba a körülményeinket (kardinális).

Semmi sem fix, minden képlékeny, így a legkiválóbb táptalaj ahhoz, hogy a variábilis gondolkodásunkkal tudatosan foglalkozzunk. A láthatatlan erők, váratlan változások mozgásra késztetnek mindent, ami régóta mozdulatlan, de nem lesz cselekvési nyomás. Kizárólag rajtunk áll, hogy most hogyan formáljuk az életünket.

Az előző hónapok kényszerítő körülményei alól fellélegezhetünk, de csak kevés időnk van arra, hogy egy sokkal kedvezőbb valóságalakulást formáljunk. A gondolataink révén. Így nem árt, ha gyorsan nekilátunk konstruktív módon élni a saját energiáinkkal.

Az Ikrek hónap égi fordulópontjai

Május 22., péntek: újhold

Három újholdas jegybe lépés közül ez az első. Napnyugta előtt (19h39p) lesz a hónap újholdja, Szaturnusz trigonnal, ami rálátást ad magára a Szaturnusz-feladatra (Egy új világkorszak küszöbén). Érthetővé, tudatosíthatóvá válik ez az egész változási folyamat. Kiváló alkalom arra is, hogy elhatározzuk végre

maradunk az illúzióink fogságában vagy elkezdjük kinyitni a szemünket egy tágabb valóságra.

Május 28., csütörtök: Rák Merkúr

Kivételesen izgalmas Merkúr jegyváltásunk lesz, ugyanis találkozik a küszöbön álló felszálló holdcsomóponttal (Érzelmi határok, határtalan érzelmek). Segít összegezni az elmúlt másfél év tapasztalatait – ezt mi is megtesszük majd itt a blogon, bejegyzés formájában..

Május 31., vasárnap: Aldebaran-együttállás

Pünkösd, gyereknap és Aldebaran-együttállás lesz. Ennek az állócsillagnak a kulcskérdése: Mit követsz?

Június 1., hétfő: pünkösd

Pünkösd a Szentlélek kiáradásának ünnepe. Spiritus Sanctus latinul a Szentlélek, ugyanúgy felfedezhető benne a "spirit" kifejezés. Az isteni energia kiárad, nekünk pedig az a dolgunk, hogy beengedjük az életünkbe.

Június 4., csütörtök: Ikrek-Nyilas holdcsomópont-váltás

A hónap legizgalmasabb eseménye a holdcsomópontok tengelyváltása, ami hogy már korábban is említettem a gondolkodásunkat és a hitrendszereinket fogja megmozgatni. Ismét olyan áramlatot találunk, amire – ha változtatni akarunk – érdemes felfeküdni.

Június 5., péntek: telihold, holdfogyatkozás, tízmilliószoros nap

A telihold egyben félárnyékos holdfogyatkozás (21h13p) és buddhista teremtő nap is lesz. Saka dawa düchen: "A születés, a megvilágosodás és a halál napja". Hogyan lehet egyetlen napon megszületni, megvilágosodni és meghalni? Csakis úgy, hogy ha megszűnik a múlt és a jövő, helyette a minden pillanatnyi MOST-ot éljük át. Ekkor a lélek-középpontunkba kerülhetünk. Mindehhez egy Neptunusz kvadrátot kapunk, amin keresztül rálátást kaphatunk az életünk káprázat-fátylára.

Június 6., szombat: Nap-Mars kvadrát

A Nap-Mars kvadrát (Összhangban mozdulni) ezen a napon teljesedik ki, így a belső küzdelmeinkkel kerülhetünk szoros kapcsolatba.

Június 11., csütörtök: Nap-Neptunusz kvadrát

Ugyanezen az íven "dolgozunk" és ez a fényszög is hozzásegít bennünket a "felébredéshez".

Június 18., csütörtök: retrográd Merkúr

A hónapot egy hátráló Merkúrral zárjuk, ami egy kis lelassulást ad ennek a felpörgetett, "gyorsítósávos" tudatfejlődésnek.


*termik = kürtő alakban felszálló, meleg légáramlat, emelőszél

Ha tetszett a bejegyzés, kérlek oszd meg, hogy másokhoz is eljusson!
Amennyiben érdekelnek az asztrológiai aktualitások, kövesd a Padparadsa facebook oldalát.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Birtok és biztonság - 2-es ház

"Az életben a valódi biztonság nem más, mint az élet bizonytalanságának élvezete." - Morgan Scott Peck - Az I-es ház volt a "bejárati ajtó", a kettes ház pedig lelkünk "konyhája és éléskamrája", ahol felhalmozzuk javainak és "főzünk", vagyis gazdálkodunk velük. Ez a ház elsősorban az anyagi dolgokhoz való viszonyulásunkat mutatja. Ide tartoznak az értékek; a tehetséget éppúgy, mint a tehetősség. Ez a pénz megszerzése, a vele való bánásmód, a nyereségek és a veszteségek házterülete. Itt keressük a biztonságot a fizikai javakban, a kapcsolatokban, a tudásban, vagy mélyen önmagunkban. A test megtapasztalása, a test-tudatosság szintén kettes házas jellegű. Az aszcendens a születés pillanata, ez pedig a csecsemőkor, amikor minden érzéki élményeken alapul: az evés, a simogatás, az ölelés jelentik az alapot felnőttkori biztonságérzetünkhöz. Hangsúlyos kettes ház esetén (ide esik a Nap, a születési uralkodó vagy több bolygó is tartózkodik benn...

Csillagnevek

"A név névhez vezet, amelyek további nevekhez vezetnek, amik elvezetnek a névtelenig." - Frank Herbert - A nevekkel nap mint nap azonosulunk bemutatkozunk, egy ismerős után kiabálunk, aláírjuk a hivatalos dokumentumokat, a szerelmes leveleket. Magyarországon a név napjáról is megemlékezünk. Számmisztikai szempontból írtam már a beszédes nevekről , most azonban az asztrológiai vonatkozásról lesz szó. A nevet az őt uraló istenséggel vagy a csillagjegy energiájával is azonosíthatjuk. Kos nevek : ezt a jegyet a tüzes, energikus, erőteljes, harcias Mars bolygó uralja. A Márton, Marcell, Márkusz, Martin, Márk férfinevek és a női párjuk: Marcella, Martina bírnak ezzel a jelentéssel. " Férfias " jelentésű férfinevek: Andor, András, Andrea, Endre. " Harcos " férfi és női nevek: Alex, Alexa, Aliz, Borisz, Gedeon, Hilda, Ildikó, Klotild, Lotár, Vulfia. " Vad , féktelen " nevek:  Taksony. Bika nevek : ezt a jegyet a szerelem kifinomult, m...

Katica vagyok! Óvodai jelek üzenetei

"A jelek - néha észrevétlenül, néha egészen jól láthatóan - körülöttünk vannak. Körültekintő értelmezést kívánnak azonban, ha irányadó térképpé akarjuk alakítani őket." (Paulo Coelho) Mai napig emlékszem, milyen meghatározó volt az óvodai jelem. Anyu ráhímezte a tornazsákra és a törülközőre is, sőt ott díszelgett az öltözőpolcom felett. Attól a perctől kezdve három évigén voltam a napocska a csoportban. Felnőttként gyakran meg is feledkezünk róla, milyen jó dolog is a "pöttyöslabdaság" vagy mennyire elkeserítő, ha valaki elorrozza előlünk a cica-jelet és kénytelenek vagyunk beérni a létrával. Hiszen ez lesz az, ami megkülönböztet minket másoktól. Ami különlegessé tesz... A szimbólumok meghatározó részei az életünknek, pláne, ha ilyen mértékű önazonosságról van szó. Ezért gondoltam, a holnapi gyereknap alkalmából nézzük végig a leggyakoribb óvodai jelek üzeneteit...* Köszönöm a rengeteg érdeklődést, kérdést, visszaigazolást! Ez csak egy játékos elgondolásn...