Ugrás a fő tartalomra

Az ég könnyei

Nap együttállás Hyadok: 2020.05.26

Bevezető gondolat: "A könnyek a lélek látható részei." (Isten áldjon, Esperanza! című film)


A Nap ma együtt áll a Hyadok nyílthalmazzal*. Ez az egyik legismertebb csillagfelhő és hasonlóan a Pleiádokhoz, a Bika csillagképben található. A Hyadokat a Bika fején egy V-alakú csillagcsoport jelöli, közel a narancsszínben pompázó Aldebaranhoz.

A görögök esőcsillagoknak vagy esőhozóknak is hívták őket, mert az égen való megjelenésük májusban és november elején az esős időszak bekövetkeztét jelezik. Most együtt állnak a Nappal, míg ősszel a csillagos égbolton ragyogank.

A Hüaszok a gyermek Dionüszosz pesztrái voltak. Dionüszosz termékenységisten volt, értett a mezőgazdasághoz, de a fő "profilja" a szőlőtermesztés, a borfogyasztás és a vele járó mámor átélése volt. Így a szőlőtőkéket májusban öntöző és tápláló eső a dajkák ajándékai.

Ezen kívül a Hüaszok története egy másfajta üzenetet is hordoz: összefonódik A hét nővér meséjével. A Pleiádokkal ellentétben ők nem egyesével, személyes történetekkel vannak jelen – a nyílthalmaz csillagainak nincs is külön nevük – hanem egy közös sorsot, közös veszteséget jelenítenek meg.

Több verzióban is felbukkannak a mítoszokban, hol a vadászbalesetben elhunyt Hüasz, hol pedig az Eridanusba veszett Phaethón nővéreiként emlegetik őket, de minden esetben elveszített bátyjukat gyászolják és a legenda szerint a könnyeik potyognak ilyenkor az égből.

Az asztrológiai képletben szintén testvér (vagy más, elfeledett családtag) elvesztését jelöli a Hyadok kiemelt pozíciója, és ahogy már többször szó esett róla: az állócsillagok a transzgenerációs mintáinkra mutatnak rá.

Orvos-Tóth Noémi Örökölt sors című könyvében egy teljes fejezetet szentel az úgynevezett "helyettesítő gyerekeknek" és a testvér elvesztésének témájának. Hellinger által kidolgozott családállítási módszer is kiemelten foglalkozik a gyásszal. Sok esetben az ilyen veszteségek annyira bénítóan hatnak a családtörténetekre, hogy feloldás és kibeszélés helyett a némaságot, az elhallgatást – a tabusítást – választják.

A megszületett testvér elvesztésén kívül a meg nem születettekkel testvérek is ide tartoznak: az elhalt ikerterhességek, az abortuszok, a vetélések.
A Bika csillagképhez kapcsolódon sok rögzült, feloldásra váró témával találkozhatunk, mint például a Pleiádok női mintái, vagy akár Algol/Medúza blokkjai.

A gyermek és a kreativitás szorosan összefüggnek egymással, hiszen mindkét esetben önmagunkból hívunk életre valamit – így ezeknek az erőknek a felszabadításához elkerülhetetlen a múlt, a sérelmek és a kővé dermedt érzelmek eloldozása.

A könnyek nem csak a földeket, de a lelkünket is megtermékenyítik.

*nyílthalmaz: csillagok olyan csoportja, amely egy közös csillagközi gázfelhőből alakult ki, és tagjai még mindig laza gravitációs kapcsolatban állnak egymással.


Ha tetszett a bejegyzés, kérlek oszd meg, hogy másokhoz is eljusson!
Amennyiben érdekelnek az asztrológiai aktualitások, kövesd a Padparadsa facebook oldalát.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Birtok és biztonság - 2-es ház

"Az életben a valódi biztonság nem más, mint az élet bizonytalanságának élvezete." - Morgan Scott Peck - Az I-es ház volt a "bejárati ajtó", a kettes ház pedig lelkünk "konyhája és éléskamrája", ahol felhalmozzuk javainak és "főzünk", vagyis gazdálkodunk velük. Ez a ház elsősorban az anyagi dolgokhoz való viszonyulásunkat mutatja. Ide tartoznak az értékek; a tehetséget éppúgy, mint a tehetősség. Ez a pénz megszerzése, a vele való bánásmód, a nyereségek és a veszteségek házterülete. Itt keressük a biztonságot a fizikai javakban, a kapcsolatokban, a tudásban, vagy mélyen önmagunkban. A test megtapasztalása, a test-tudatosság szintén kettes házas jellegű. Az aszcendens a születés pillanata, ez pedig a csecsemőkor, amikor minden érzéki élményeken alapul: az evés, a simogatás, az ölelés jelentik az alapot felnőttkori biztonságérzetünkhöz. Hangsúlyos kettes ház esetén (ide esik a Nap, a születési uralkodó vagy több bolygó is tartózkodik benn...

Csillagnevek

"A név névhez vezet, amelyek további nevekhez vezetnek, amik elvezetnek a névtelenig." - Frank Herbert - A nevekkel nap mint nap azonosulunk bemutatkozunk, egy ismerős után kiabálunk, aláírjuk a hivatalos dokumentumokat, a szerelmes leveleket. Magyarországon a név napjáról is megemlékezünk. Számmisztikai szempontból írtam már a beszédes nevekről , most azonban az asztrológiai vonatkozásról lesz szó. A nevet az őt uraló istenséggel vagy a csillagjegy energiájával is azonosíthatjuk. Kos nevek : ezt a jegyet a tüzes, energikus, erőteljes, harcias Mars bolygó uralja. A Márton, Marcell, Márkusz, Martin, Márk férfinevek és a női párjuk: Marcella, Martina bírnak ezzel a jelentéssel. " Férfias " jelentésű férfinevek: Andor, András, Andrea, Endre. " Harcos " férfi és női nevek: Alex, Alexa, Aliz, Borisz, Gedeon, Hilda, Ildikó, Klotild, Lotár, Vulfia. " Vad , féktelen " nevek:  Taksony. Bika nevek : ezt a jegyet a szerelem kifinomult, m...

Katica vagyok! Óvodai jelek üzenetei

"A jelek - néha észrevétlenül, néha egészen jól láthatóan - körülöttünk vannak. Körültekintő értelmezést kívánnak azonban, ha irányadó térképpé akarjuk alakítani őket." (Paulo Coelho) Mai napig emlékszem, milyen meghatározó volt az óvodai jelem. Anyu ráhímezte a tornazsákra és a törülközőre is, sőt ott díszelgett az öltözőpolcom felett. Attól a perctől kezdve három évigén voltam a napocska a csoportban. Felnőttként gyakran meg is feledkezünk róla, milyen jó dolog is a "pöttyöslabdaság" vagy mennyire elkeserítő, ha valaki elorrozza előlünk a cica-jelet és kénytelenek vagyunk beérni a létrával. Hiszen ez lesz az, ami megkülönböztet minket másoktól. Ami különlegessé tesz... A szimbólumok meghatározó részei az életünknek, pláne, ha ilyen mértékű önazonosságról van szó. Ezért gondoltam, a holnapi gyereknap alkalmából nézzük végig a leggyakoribb óvodai jelek üzeneteit...* Köszönöm a rengeteg érdeklődést, kérdést, visszaigazolást! Ez csak egy játékos elgondolásn...