2022. november 23., szerda

Letisztult öröm

Nyilas-havi újhold: 2022.11.23 (23h58m)

Bevezető gondolat: "Az élvezet mindig valami rajtad kívül álló dologból származik, míg az öröm a bensődből fakad." (Eckhart Tolle)

Sosincs két egyforma tél. Vannak csapadékosabbak telek, vannak fagyosak, enyhék, szelesek, szárazak, kiegyensúlyozottak, szeszélyesek. De az biztos, hogy november közepén járunk, közeledik az advent, készülünk a karácsony ünnepére.

Az asztrológiai évkör is hasonlóan forog: ilyenkor érjük el a Nyilas jegyét – ez fix, ám a belépés képlete mutatja, hogy "esősebb vagy naposabb" lesz a hónap.

Tavalyelőtt például jóval nagyobb hangsúlyt kapott a Nyilas "alapkészletéből" a hitrendszer, a látásmód (Szárny nélkül), ami érthető is, hiszen ez az egész év a valóságról alkotott elképzeléseinket alaposan átformálta. Korábban, 2018-ban pedig szintén ez az időszak hívta fel a figyelmünket arra, hogy "hahó, emberiség, ideje lenne változtatni a hozzáállásunkon!" (Ki kell érdemelni).

Idén nagyon különleges helyzetben vagyunk, hiszen minden energetikai térbe lépés egyből hordozza magában az átalakulás lehetőségét. Köszönhető ez annak, hogy jó pár hónapon keresztül a tudatos rálátást (Nap) szinte azonnal követi egy érzelmi megértés, a tudatalattinkkal való összehangolódás (Hold). Az újhold egy "radír".

Radírozás után tökéletesen sosem lesz tiszta egy felület – hiszen a papíron mindenképpen nyomot hagy a ceruza (mint a lelkünkön a már megtörtént dolgok) – de mégis valamilyen formában újraírhatjuk az elkövetkező időnket.

Ezzel a Nyilas újholddal a reményt, a bizakodást, a csodavárást ébreszthetjük fel ismét önmagunkban. Valami régről ismerős tiszta hitet...


Az újhold képlete

Nélkülünk – a tudatos és tudatalatti jóváhagyásunk nélkül – mindez nem fog bekövetkezni. Az asztrológiai konstellációk csak megnyitnak egy teret a lehetőségre: most éppen erre.

Ez nem azt jelenti, hogy varázsütésre mindenkit elér ez a magasztos állapot. Ez nem egy eszköz, mint a Macskafogó végén a robotkutya, amelyik bekapkodja a gonosz macskákat és kicsúszdáznak belőle a virágot gyűjtögető, doromboló kiscicák.

A "gép" mi vagyunk. Átalakulhatunk belül – vagy talán inkább

visszaváltozhatunk önmagunkká

– és ez a körülményeket is szebbé varázsolja.

A maja csillagászok úgy gondolták, hogy vannak olyan napok, amikor az "ég és a föld összeér", ilyenkor a dimenziók közt létrejön egy kapu és az adott energia könnyedén áramlik rajtunk keresztül. Ezeket "Galaktikus aktiváló portálnak" fordította a modern tzolkin-értelmezés. Ez a mai is ilyen nap, ráadásul egy úgynevezett Rezonáns Vörös Hold "csörgedezik" a tér-idő mátrixban.

Az újholddal összekapcsolódva ez egy rendkívül erőteljes, érzelmi tisztító zuhany. Hogy "kellemesen fürdőzünk" az energiákban vagy "hidegzuhanyként" érnek minket az érzéseink változó lehet. Azon múlik, hogy mennyire vagyunk szinkronban a belső hangunkkal.

A visszatalálás folyamata arról szól, hogy "az öröm bensőből fakad". Nem a külső körülményekben kell keresnünk a jó érzésünk magját.

Kifelé nyújtózva ez a belső állapot elérhet másokat, összekapcsolódhat mások örömével. Sőt még rezonálhat is helyzetekkel, hiszen egy napsütéses napon könnyebben érezzük a világgal az összhangot, mint ködös-esős, hideg estéken.

A letisztult öröm csendes állapot. Bizonyosság. Hogy jól vagyok. Hogy jó helyen vagyok. Hogy a világ részese vagyok. És ez a Nyilas egyik magasabb frekvenciája. Az élet értelme...


Tetszett a bejegyzés?
Kérlek, oszd meg, hogy másokhoz is eljusson!
Ha pedig érdekelnek az asztrológiai aktualitások:
Kövesd a Padparadsa facebook oldalát!

Related Posts with Thumbnails