Ugrás a fő tartalomra

Ébren álmodók: újhold a Nyilasban

"Az életem olyan volt, mint egy álom,
és az álmaim olyanok, mint az élet."
- Babits Mihály -

Az elmúlt időszakban a rengeteg Skorpió-energiának, együttállásnak és kvadrátnak köszönhetően a bejegyzések is kicsit komorabbra, csípősebbre sikeredtek.
A mostani újholdnál (2013. december 3, kedd, - budapesti idő szerint - hajnali 1 óra 23 perc) végre megkönnyebbülhetünk egy kicsit.
Még a hétköznapok feszültségei is lazulnak, de álmodozás közben vagy az álmok birodalmában sétálgatva tényleg feloldódhatunk.
Az újhold mindig az "újratervezés" ideje. Letörölhetjük az adott életterület tábláját, hogy friss üzenetekkel írjuk tele magunknak. A Nyilasnál a képzeletbeli krétánkkal nagy álmokat, messzire vivő vágyakat jegyezhetünk fel. Kitágíthatjuk a valóságunkat az álmainkon keresztül, hogy aztán a Bakban céltudatosan, következetesen, lépésről lépésre nekilássunk a megvalósításnak. 

A Skorpió szíve és a Sárkánykígyó feje
A legsötétebb Skorpió újhold című bejegyzésben olvashatsz az előző újhold elengedős energiáiról. Ezek után többen jeleztétek és az élet is visszaigazolta, hogy igencsak kemény lecke az elengedés. Volt, akit a körülmények kényszerítettek rá (rablás, szakítás, haláleset), mások pedig tudatosan szabadultak meg régóta cipelt fájdalmas emlékektől, félelmektől.
Itt az ideje, hogy a megüresedett területeket új tartalmakkal töltsük fel.
A Nap és a Hold, vagyis a tudatunk és a szívünk már a kitágulás, a felemelkedés felé fordult, azért a Skorpiótól még mindig nem szabadulunk teljesen. Az újhold az Antares és az Alwaid állócsillagok felezőpontján található. Az Antares a Skorpió szíve, a négy királycsillag egyike. Az Alwaid pedig a Sárkánykígyó feje. Ő Ladón, aki a Heszperidák kertjében álló aranyalmafát, az örök ifjúság és a halhatatlanság gyümölcseit őrizte.
A sárkány szimbolikusan a sötétséget és a teremtés titkát óvta. Hatalmas ereje abból adódik, hogy mind a négy alapelemet, a tüzet (akarat), a vizet (érzelmek), a levegőt (gondolatok) és a földet (anyagi világ) is uralni képes. Varázsereje egyesíti magában a régi sérelmeket, a mély sebeket, a jelen pillanatát és a jövő megformálását. A sárkányok mindig valamiféle kincseket őriznek. Például az almát, amelynek egyetlen magjából a mágus új világot teremthet.

Az álmok mágiája
A maják kalendáriuma szerint ez az újhold a Fehér Galaktikus Mágus napjára esik.
Minden gondolat, szó és tett egyfajta varázslat. Ahogy a pók szövi hálóját, úgy bogozzuk, gubancoljuk vagy finom csipkévé formáljuk mi is életünk mindennapi szövetét.
De még mélyebben, a tudatalatti vagy a tudattalan misztikumában már sorra csíráznak bennünk az ébrenlét eljövendő eseményei.
Álmodjunk hát tudatosan!
Hangolódjunk össze a felsőbb akarattal és lépjük túl saját korlátainkon.
Nyissuk meg a szívünket a csodák és a korlátlan lehetőségek előtt. Értsük meg, hogy minden lehetőség létezik. Bízzunk a kívánság erejében, saját teremtőerőnkben, a bennünk lévő mágusban. Ahogy N.N. fogalmazta meg: "Az álom Isten rejtett nyelve. Ki ezt a nyelvet érti, az a mágusok életét éli."
Fejtsük meg a saját kódjainkat, élettervünkbe írt üzeneteket, rejtett vágyainkat. Hagyjuk, hogy elárasszanak bennünket a képek. Még nincs velük más dolgunk. Csak befogadni őket.
A megvalósítás a következő állomás.
Ne feledd: te magad vagy az álmod!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Birtok és biztonság - 2-es ház

"Az életben a valódi biztonság nem más, mint az élet bizonytalanságának élvezete." - Morgan Scott Peck - Az I-es ház volt a "bejárati ajtó", a kettes ház pedig lelkünk "konyhája és éléskamrája", ahol felhalmozzuk javainak és "főzünk", vagyis gazdálkodunk velük. Ez a ház elsősorban az anyagi dolgokhoz való viszonyulásunkat mutatja. Ide tartoznak az értékek; a tehetséget éppúgy, mint a tehetősség. Ez a pénz megszerzése, a vele való bánásmód, a nyereségek és a veszteségek házterülete. Itt keressük a biztonságot a fizikai javakban, a kapcsolatokban, a tudásban, vagy mélyen önmagunkban. A test megtapasztalása, a test-tudatosság szintén kettes házas jellegű. Az aszcendens a születés pillanata, ez pedig a csecsemőkor, amikor minden érzéki élményeken alapul: az evés, a simogatás, az ölelés jelentik az alapot felnőttkori biztonságérzetünkhöz. Hangsúlyos kettes ház esetén (ide esik a Nap, a születési uralkodó vagy több bolygó is tartózkodik benn...

Csillagnevek

"A név névhez vezet, amelyek további nevekhez vezetnek, amik elvezetnek a névtelenig." - Frank Herbert - A nevekkel nap mint nap azonosulunk bemutatkozunk, egy ismerős után kiabálunk, aláírjuk a hivatalos dokumentumokat, a szerelmes leveleket. Magyarországon a név napjáról is megemlékezünk. Számmisztikai szempontból írtam már a beszédes nevekről , most azonban az asztrológiai vonatkozásról lesz szó. A nevet az őt uraló istenséggel vagy a csillagjegy energiájával is azonosíthatjuk. Kos nevek : ezt a jegyet a tüzes, energikus, erőteljes, harcias Mars bolygó uralja. A Márton, Marcell, Márkusz, Martin, Márk férfinevek és a női párjuk: Marcella, Martina bírnak ezzel a jelentéssel. " Férfias " jelentésű férfinevek: Andor, András, Andrea, Endre. " Harcos " férfi és női nevek: Alex, Alexa, Aliz, Borisz, Gedeon, Hilda, Ildikó, Klotild, Lotár, Vulfia. " Vad , féktelen " nevek:  Taksony. Bika nevek : ezt a jegyet a szerelem kifinomult, m...

Katica vagyok! Óvodai jelek üzenetei

"A jelek - néha észrevétlenül, néha egészen jól láthatóan - körülöttünk vannak. Körültekintő értelmezést kívánnak azonban, ha irányadó térképpé akarjuk alakítani őket." (Paulo Coelho) Mai napig emlékszem, milyen meghatározó volt az óvodai jelem. Anyu ráhímezte a tornazsákra és a törülközőre is, sőt ott díszelgett az öltözőpolcom felett. Attól a perctől kezdve három évigén voltam a napocska a csoportban. Felnőttként gyakran meg is feledkezünk róla, milyen jó dolog is a "pöttyöslabdaság" vagy mennyire elkeserítő, ha valaki elorrozza előlünk a cica-jelet és kénytelenek vagyunk beérni a létrával. Hiszen ez lesz az, ami megkülönböztet minket másoktól. Ami különlegessé tesz... A szimbólumok meghatározó részei az életünknek, pláne, ha ilyen mértékű önazonosságról van szó. Ezért gondoltam, a holnapi gyereknap alkalmából nézzük végig a leggyakoribb óvodai jelek üzeneteit...* Köszönöm a rengeteg érdeklődést, kérdést, visszaigazolást! Ez csak egy játékos elgondolásn...