Ugrás a fő tartalomra

Újabb harcos a színen: Mars a Mérleg jegyében

"Küzdeni csak akkor tudunk, ha van miért.
Mert minden küzdelem áldozatokkal jár, s áldozatot csakis olyan célért tudunk hozni, amelynek értelmét előre látjuk."
- Müller Péter -

Nagyon megküzdöttem ezért az idézetért. Egy teljes estém ráment, hogy megfelelő bevezető gondolatot találjak, mégsem jártam sikerrel. Hiába próbálkoztam az asztrológiai képlet kulcsszavaival, egyik találat sem volt az igazi.
Aztán rájöttem, miért: mert nem a lényeget ragadtam meg.
Ez a jegyváltás nem egy finálé. Hanem csak egy fontos fejezet. Belépett a harmadik szereplő a színre. Bemutatkozik. Ismerkedünk vele. Aztán alig egy hónap múlva teljes lesz a kép, és a Fantasztikus Négyes - az Uránusz, a Jupiter, a Mars és a Plútó - megmozdítja nekünk a Változás Nagy Kerekét…

Kapcsolati úttörő
2013. december 7-én a Mars belép a Mérleg jegyébe. Ez nem egy olyan ritka jelenség, mivel a Mars átlag kétévente visszaköszön ugyanazokra a pozíciókra. Viszont itt most egy retrográd (látszólagos hátráló) mozgásnak köszönhetően 2014. július 26-ig marad "száműzetésben".
De addig is mit csinál itt?
A Mars a harc, a küzdelem, az ösztönök és az erő bolygója. Ahol megjelenik, ott mozgásba lendülnek az események.
A Kosban megharcol önmagáért, a Bikában az anyagiakért, az Ikrekben a gondolataiért, a Mérleg jegyénél pedig a kapcsolatok (és főleg a párkapcsolatok) kerülnek pengeélre.
Ezen a területen próbál felrázni bennünket, változásra, ébredésre inspirálni. És a Marsot követve cselekedni kell, mert alaptermészetéből fakadóan igen dinamikusan, lendületesen és szenvedélyen intézi az ügyeit. Ráadásul mindez a Mérleg királyság uralkodónőjének, a Vénusznak a jóváhagyásával történik mindez, hiszen az egy trigonnal támogatja a folyamatot.

Az igazság mérlege és kardja
A Mars és a Vénusz két szimbóluma a kard és a mérleg a római istennő Iustitia kezében egyesül.
Az érzékeny, ám előítéletektől mentes mérlegen megmérettetnek a dolgaink. Kézbe vehetjük ezt az eszközt önszántunkból (önvizsgálat), de az élet is mérlegre rakhat bennünket.
Egyik oldalon leszünk mi, a másik serpenyőben pedig a kapcsolataink. Az ezekről alkotott elképzelések, értékrendek, nézetek, viszonyulások.
Aki ellen küzdünk vagy amikért érdemes küzdenünk. Ez a kép jelenik meg a tarot 8-as kártyáján is.
A cél pedig a belső béke, a harmónia megteremtése. A kiegyenlítődés.
A nyolcas az új kezdet, ami magasabb szintre emel bennünket. A tudatos akarat.

Előkészületben…
Beharangoztam már a négy planéta egymásra hatását, ami alapvetően meghatározza majd a 2014-es évet.
A fent nevezett illető planéták egymással átfutó kvadrátba keverednek a kardinális tengelyen. Vagyis a totális átalakításon munkálkodó Uránusz és Plútó összekapcsolódik a Mars lendületével és a Jupiter jövőformáló lehetőségeivel.
Ami a legfontosabb életterületeket egyszerre mozdítja meg - mivel tengelyt alkotnak. Ki vagyok én? Milyennek látom a másikat és rajta keresztül a világot? Honnan jöttem, mik a gyökereim? És végül merre tartok, mik az életterveim?
Ezek a nagy horderejű energiák elsöpörnek mindent, ami az útjukba kerül. Aki ismeri őket - vagyis már egy ideje "dolgozik" önmagán, igazán emelő időszak elé nézhet. Rutin és gyakorlat nélkül azonban lehet majd kapaszkodni!
Tegyünk rendet magunkban. Szabaduljunk meg a feleslegektől. Engedjük el azt, amit még el kell engednünk. Hogy a jövő év új mederbe lépve, átlényegülve indulhasson.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Birtok és biztonság - 2-es ház

"Az életben a valódi biztonság nem más, mint az élet bizonytalanságának élvezete." - Morgan Scott Peck - Az I-es ház volt a "bejárati ajtó", a kettes ház pedig lelkünk "konyhája és éléskamrája", ahol felhalmozzuk javainak és "főzünk", vagyis gazdálkodunk velük. Ez a ház elsősorban az anyagi dolgokhoz való viszonyulásunkat mutatja. Ide tartoznak az értékek; a tehetséget éppúgy, mint a tehetősség. Ez a pénz megszerzése, a vele való bánásmód, a nyereségek és a veszteségek házterülete. Itt keressük a biztonságot a fizikai javakban, a kapcsolatokban, a tudásban, vagy mélyen önmagunkban. A test megtapasztalása, a test-tudatosság szintén kettes házas jellegű. Az aszcendens a születés pillanata, ez pedig a csecsemőkor, amikor minden érzéki élményeken alapul: az evés, a simogatás, az ölelés jelentik az alapot felnőttkori biztonságérzetünkhöz. Hangsúlyos kettes ház esetén (ide esik a Nap, a születési uralkodó vagy több bolygó is tartózkodik benn...

Csillagnevek

"A név névhez vezet, amelyek további nevekhez vezetnek, amik elvezetnek a névtelenig." - Frank Herbert - A nevekkel nap mint nap azonosulunk bemutatkozunk, egy ismerős után kiabálunk, aláírjuk a hivatalos dokumentumokat, a szerelmes leveleket. Magyarországon a név napjáról is megemlékezünk. Számmisztikai szempontból írtam már a beszédes nevekről , most azonban az asztrológiai vonatkozásról lesz szó. A nevet az őt uraló istenséggel vagy a csillagjegy energiájával is azonosíthatjuk. Kos nevek : ezt a jegyet a tüzes, energikus, erőteljes, harcias Mars bolygó uralja. A Márton, Marcell, Márkusz, Martin, Márk férfinevek és a női párjuk: Marcella, Martina bírnak ezzel a jelentéssel. " Férfias " jelentésű férfinevek: Andor, András, Andrea, Endre. " Harcos " férfi és női nevek: Alex, Alexa, Aliz, Borisz, Gedeon, Hilda, Ildikó, Klotild, Lotár, Vulfia. " Vad , féktelen " nevek:  Taksony. Bika nevek : ezt a jegyet a szerelem kifinomult, m...

Katica vagyok! Óvodai jelek üzenetei

"A jelek - néha észrevétlenül, néha egészen jól láthatóan - körülöttünk vannak. Körültekintő értelmezést kívánnak azonban, ha irányadó térképpé akarjuk alakítani őket." (Paulo Coelho) Mai napig emlékszem, milyen meghatározó volt az óvodai jelem. Anyu ráhímezte a tornazsákra és a törülközőre is, sőt ott díszelgett az öltözőpolcom felett. Attól a perctől kezdve három évigén voltam a napocska a csoportban. Felnőttként gyakran meg is feledkezünk róla, milyen jó dolog is a "pöttyöslabdaság" vagy mennyire elkeserítő, ha valaki elorrozza előlünk a cica-jelet és kénytelenek vagyunk beérni a létrával. Hiszen ez lesz az, ami megkülönböztet minket másoktól. Ami különlegessé tesz... A szimbólumok meghatározó részei az életünknek, pláne, ha ilyen mértékű önazonosságról van szó. Ezért gondoltam, a holnapi gyereknap alkalmából nézzük végig a leggyakoribb óvodai jelek üzeneteit...* Köszönöm a rengeteg érdeklődést, kérdést, visszaigazolást! Ez csak egy játékos elgondolásn...