Ugrás a fő tartalomra

Advent: SZERETET

Harmadik vasárnap

Bevezető gondolat: "A szeretetnek nincs szüksége eszményi alakokra. A szeretet olyan, mint… de nem, nincs hasonlat a szeretetre. Nincs oka, nincs magyarázat reá. A szeretet, úgy látszik, önmagáért való. Néha felgyűlik egy emberben és kiárad." (Márai Sándor)

⭐⭐⭐

Az adventi koszorún négy gyertya várja, hogy a karácsonyhoz közeledve hétről hétre eggyel többet s többet gyújtsunk meg. Ezzel a szertartással készülünk Jézus, a fény megszületésére.
A négy gyertya négy fontos erényt szimbolizál, túl vagyunk a hiten, a reményen, ezüstvasárnap beköszöntével pedig elérkezett a szeretet.
Itt a blogon virtuálisan egy-egy gondolattal szeretném meggyújtani az adventi koszorú gyertyáit.

Harmadik: SZERETET
A szeretetről épp olyan nehézség írni, mint a hitről vagy a reményről. Olyan mélyen gyökerező, zsigeri érzések ezek, amiket talán csak egy festő pompás árnyalatokkal, zeneszerző hangulatokkal, költő pedig ezerszínű szó-palettájával képes valamelyest visszatükrözni.

De a szeretet nem csupán a színekben, dallamokban vagy a szavakban rejlik.
Mondani sem kell és ott van a mindennapokban…
Anya vigasztaló ölelésében, apa büszke pillantásában.
A gyermekek bizalmában, csillogó tekintetében ott a valódi, csiszolatlan élet-szeretet.
Felbukkan testvérek közt, mikor megosztják a féltve őrzött csokikat, játékokat.
Átszövi a nagypapák meséit, megfűszerezi a nagymamák illatos süteményeit.
Az égig emeli a meghitt hangulatokat, a szerelmes ölelkezéseket.
Barátokkal ülve, az élet nagy dolgain merengve, a kávéscsésze fölött lebeg.
Szeretet hatja át a gazdáját üdvözlő kutya örömteli ugatását, macska elégedett dorombolását.
És mindig rátalálunk abban az osztatlan figyelemben is, amit a másik embernek adunk.

Szeretet az, ami értelmet ad az ünnepnek, attól lesz szépen csillogó a fenyőfa, gondosan kiválasztott az ajándék, az kerül a dió, mák mellé a bejglibe.

A szeretet táplál. Hiszen szer, ami etet. Az ősi tűz, a világ magja.
A szeretet áramlik, mert ha mozdulatlanná dermedne, megfagyna minden.

Ezért hullámzik körülöttünk, mindenben: a színekben, a dallamokban, a szavakban, az ölelésben, a pillantásban, a kedves gesztusokban. Erre emlékeztet bennünket a karácsony…

Az első gyertya: HIT
A második gyertya: REMÉNY


Tetszett a bejegyzés? Köszönöm, ha megosztod másokkal is!
Ha érdekelnek az asztrológiai aktualitások, kérlek kövess a Padparadsa facebook oldalán.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Birtok és biztonság - 2-es ház

"Az életben a valódi biztonság nem más, mint az élet bizonytalanságának élvezete." - Morgan Scott Peck - Az I-es ház volt a "bejárati ajtó", a kettes ház pedig lelkünk "konyhája és éléskamrája", ahol felhalmozzuk javainak és "főzünk", vagyis gazdálkodunk velük. Ez a ház elsősorban az anyagi dolgokhoz való viszonyulásunkat mutatja. Ide tartoznak az értékek; a tehetséget éppúgy, mint a tehetősség. Ez a pénz megszerzése, a vele való bánásmód, a nyereségek és a veszteségek házterülete. Itt keressük a biztonságot a fizikai javakban, a kapcsolatokban, a tudásban, vagy mélyen önmagunkban. A test megtapasztalása, a test-tudatosság szintén kettes házas jellegű. Az aszcendens a születés pillanata, ez pedig a csecsemőkor, amikor minden érzéki élményeken alapul: az evés, a simogatás, az ölelés jelentik az alapot felnőttkori biztonságérzetünkhöz. Hangsúlyos kettes ház esetén (ide esik a Nap, a születési uralkodó vagy több bolygó is tartózkodik benn...

Csillagnevek

"A név névhez vezet, amelyek további nevekhez vezetnek, amik elvezetnek a névtelenig." - Frank Herbert - A nevekkel nap mint nap azonosulunk bemutatkozunk, egy ismerős után kiabálunk, aláírjuk a hivatalos dokumentumokat, a szerelmes leveleket. Magyarországon a név napjáról is megemlékezünk. Számmisztikai szempontból írtam már a beszédes nevekről , most azonban az asztrológiai vonatkozásról lesz szó. A nevet az őt uraló istenséggel vagy a csillagjegy energiájával is azonosíthatjuk. Kos nevek : ezt a jegyet a tüzes, energikus, erőteljes, harcias Mars bolygó uralja. A Márton, Marcell, Márkusz, Martin, Márk férfinevek és a női párjuk: Marcella, Martina bírnak ezzel a jelentéssel. " Férfias " jelentésű férfinevek: Andor, András, Andrea, Endre. " Harcos " férfi és női nevek: Alex, Alexa, Aliz, Borisz, Gedeon, Hilda, Ildikó, Klotild, Lotár, Vulfia. " Vad , féktelen " nevek:  Taksony. Bika nevek : ezt a jegyet a szerelem kifinomult, m...

Katica vagyok! Óvodai jelek üzenetei

"A jelek - néha észrevétlenül, néha egészen jól láthatóan - körülöttünk vannak. Körültekintő értelmezést kívánnak azonban, ha irányadó térképpé akarjuk alakítani őket." (Paulo Coelho) Mai napig emlékszem, milyen meghatározó volt az óvodai jelem. Anyu ráhímezte a tornazsákra és a törülközőre is, sőt ott díszelgett az öltözőpolcom felett. Attól a perctől kezdve három évigén voltam a napocska a csoportban. Felnőttként gyakran meg is feledkezünk róla, milyen jó dolog is a "pöttyöslabdaság" vagy mennyire elkeserítő, ha valaki elorrozza előlünk a cica-jelet és kénytelenek vagyunk beérni a létrával. Hiszen ez lesz az, ami megkülönböztet minket másoktól. Ami különlegessé tesz... A szimbólumok meghatározó részei az életünknek, pláne, ha ilyen mértékű önazonosságról van szó. Ezért gondoltam, a holnapi gyereknap alkalmából nézzük végig a leggyakoribb óvodai jelek üzeneteit...* Köszönöm a rengeteg érdeklődést, kérdést, visszaigazolást! Ez csak egy játékos elgondolásn...