Ugrás a fő tartalomra

Belevetni magunkat

Halak jegyében a Jupiter: 2021.12.29 – 2022.05.09

Bevezető gondolat: "Az élet értelmének kérdése, ahogy Buddha tanította, nem tanítható. Fejest kell ugrani az élet folyójába, és hagyni a kérdést elsodródni." (Irvin David Yalom)

Az év utolsó bejegyzése tulajdonképpen egy nagyon pozitív asztrológiai fordulat: a Jupiter visszatérése saját birodalmába. Az uralmi pozíció idegen szóval domiciliumnak nevezzük, ami azt jelenti: lakóhely szerinti.

Ez az a hely, ahol a lélek hazaér, megnyugszik és a lehető leglazábban, legtermészetesebben fejezi ki önmagát. Otthon nem kell senkinek és semminek megfelelni: levetkőzzük a külvilág felé viselt álarcokat és közelebb kerülünk a valódi önmagunkhoz.

Az energiák értelmezésében ez nem azt jelenti, hogy az öltönyt mackónadrágra cseréljük, épp ellenkezőleg: a planéták otthon öltik magukra a rájuk jellemző kifejeződéseket. A Nap az Oroszlánban veszi fel a koronáját, a Mars a Kos jegyében válik gladiátorrá, a Jupiter meg épp itt a Halakban válik színtiszta spiritualitássá. 

A Halak jegy a kollektív tudatalatti óceánja: a bennünk rejlő potenciál végtelen tárháza. Itt rejtőznek a sosem látott kincsek és a felszín alá süllyesztett félelmek.

Ez az a teremtő tér, amiből a szemben lévő Szűz jegyen keresztül megnyilvánul a mindennapi életünk.

A Halak az álomvilág, amiből a realitás születik – és most két segítséget is kapunk ennek magas szintű kifejezéséhez. 166 évente a jegy mindkét ura – a Jupiteren kívül a Neptunusz is – egyszerre tartózkodnak otthon.

Míg a Neptunusz transzperszonális égitestként a teljes emberiséget "dolgozza meg", addig a Jupiter az egyéni értelmezést, felismeréseket, aha-élményeket alapozza meg.

Olyan területen hajózunk már egy jó ideje, ami az elme számára ismeretlen terep: egyre több helyzet jön velünk szembe, ahol a megszokásoktól eltérően kell lavíroznunk. A rutin helyett mind gyakrabban kell a megérzéseinkre hallgatni, a bevált utak helyett az inspirációnkat követni, az óvatos tapogatózás helyett pedig ugrani... Erről fog szólni a következő év és ennek egyik kulcseleme ez a jegybe lépés képlete.

Nagyon izgalmasnak találom, hogy most milyen egyértelművé válhat számunkra, hogy a legnagyobb akadályunk önmagunk vagyunk. A Bika-Skorpió holdcsomópont-tengely kvadrátja mutatja, hogy ha nem tudjuk magunkhoz ölelni az életet, akkor egyre nagyobb nyomást érzünk, hogy nem találjuk a helyünket a világban.

A magunkhoz ölelt élet kiszorítja az űrt a valódi énünk és a külvilág felé mutatott arcunk közt. Ott nem lesz helye a maníroknak, a minden áron megfelelni akarásnak, az elérhetetlen magasságokba tett elvárásoknak, a kifogásoknak, hogy miért nem követjük a lelkünk. 

A Halak Jupiter útján és fényszögein végigpillantva láthatjuk majd, hogy lehetőséget nem kapni nehéz, hanem sokszor élni vele. Hangosan és szenvedélyesen kell igent mondani azokra a dolgokra, amiket szívünk mélyén szeretnénk.


A Halak Jupiter kalandozása


Korábbi bejegyzés: Az óceán lélekzete

A Halak Jupiter csak támogató fényszögeket kap, ám ez nem azt jelenti, hogy repkedni fognak a sült galambok. Általában az a tapasztalatom, hogy a Jupiterhez a Szaturnuszon keresztül vezet az út. Mint a mesében: a szegény fiú sem hitte volna el, hogy övé a fele királyság meg a királylány keze, ha nem tette volna próbára többszörösen is az erejét. Az áldást is tudni kell fogadni!


Uránusz

Január 26-tól a Bika Uránusztól kapunk egy szextilt, ami a pozitív jövőkép felragyogása. Ebben az időszakban spontán, forradalmi meglátásaink születhetnek. Bátrabban és egyre határozottabban képviselhetjük az individuumunk hangját a mindent egybe mosni akaró tömegben.

Csúcspont: 02.18 | vége: 03.14


Neptunusz

A két uralmi planéta együttállásának hatóköre március 9-én kezdődik, amivel a létezésbe vetett hitünk erősödhet meg. Idealizmusunk az egekig fokozódhat, de ez akár összezavarodottsággal, irányvesztéssel vagy hamis álmok követésével is együtt járhat. Befelé, a szív csendjére figyelve azonban nem lesznek tévutak.

Csúcspont: 04.12 | vége: 05.22 (már a Kos Jupiternél)


Holdcsomópontok

Kvadráttal lépünk be, de március 31-től már szextillé szelídül a kettejük kommunikációja. Ez segít letisztázni életcéljainkat, támogatást adhat életfeladatunk felismerésében, megvalósulásában.

Csúcspont: 04.13 | vége: 04.26


Plútó

2020-as év egyik legkiemeltebb fényszöge a kettejük együttállása volt (A változás állapota), ami gyógyító folyamatokat indított el bennünk. Ennek eredményét tapasztalhatjuk meg fizikai síkon: értékeinket, eszméinket plántálhatjuk el a világban.

Ez a fényszög hajlamosíthat bennünket arra, hogy a látható-érzékelhető világból átlépjünk a transzcendenciába és kirajzolódjon előttünk az a jövőkép, aminek segítségével az emberiség egy új, magasabb rendbe léphet be.

Csúcspont: 05.03 | vége: 05.29 (már a Kos Jupiternél)


Állócsillagok

Azon az égi területen, ahol a Jupiter keresztülhalad, számtalan szerencsecsillaggal találkozhatunk.

01.16.: ɑ Vízöntő, Sadalmelik, "a király szerencsecsillaga"

01.18.: ɑ Déli Hal, Fomalhaut, "a négy királycsillag egyike"

01.20.: ɑ Hattyú, Deneb, "hattyúvá válás"

01.31.: ɣ Vízöntő, Sadalchiba, "a rejtett dolgok szerencsecsillaga"

02.09.: ζ Vízöntő, Sadaltager, "a kereskedők szerencsecsillaga"

03.08.: ɑ Eridanus, Achernar, "átkelés előtt"

03.11.: ζ Pegazus, Homam, "a spirituális ember szerencséje"

04.11.: ɑ Pegazus, Markab, "a Pegazus szárnyalása"

04.21., η Pegazus, Matar, "az eső szerencsecsillaga"

05.09., β Pegazus, Scheat, "tavaszpont"


Tetszett a bejegyzés?
Kérlek, oszd meg, hogy másokhoz is eljusson!
Ha pedig érdekelnek az asztrológiai aktualitások:
Kövesd a Padparadsa facebook oldalát!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Birtok és biztonság - 2-es ház

"Az életben a valódi biztonság nem más, mint az élet bizonytalanságának élvezete." - Morgan Scott Peck - Az I-es ház volt a "bejárati ajtó", a kettes ház pedig lelkünk "konyhája és éléskamrája", ahol felhalmozzuk javainak és "főzünk", vagyis gazdálkodunk velük. Ez a ház elsősorban az anyagi dolgokhoz való viszonyulásunkat mutatja. Ide tartoznak az értékek; a tehetséget éppúgy, mint a tehetősség. Ez a pénz megszerzése, a vele való bánásmód, a nyereségek és a veszteségek házterülete. Itt keressük a biztonságot a fizikai javakban, a kapcsolatokban, a tudásban, vagy mélyen önmagunkban. A test megtapasztalása, a test-tudatosság szintén kettes házas jellegű. Az aszcendens a születés pillanata, ez pedig a csecsemőkor, amikor minden érzéki élményeken alapul: az evés, a simogatás, az ölelés jelentik az alapot felnőttkori biztonságérzetünkhöz. Hangsúlyos kettes ház esetén (ide esik a Nap, a születési uralkodó vagy több bolygó is tartózkodik benn...

Csillagnevek

"A név névhez vezet, amelyek további nevekhez vezetnek, amik elvezetnek a névtelenig." - Frank Herbert - A nevekkel nap mint nap azonosulunk bemutatkozunk, egy ismerős után kiabálunk, aláírjuk a hivatalos dokumentumokat, a szerelmes leveleket. Magyarországon a név napjáról is megemlékezünk. Számmisztikai szempontból írtam már a beszédes nevekről , most azonban az asztrológiai vonatkozásról lesz szó. A nevet az őt uraló istenséggel vagy a csillagjegy energiájával is azonosíthatjuk. Kos nevek : ezt a jegyet a tüzes, energikus, erőteljes, harcias Mars bolygó uralja. A Márton, Marcell, Márkusz, Martin, Márk férfinevek és a női párjuk: Marcella, Martina bírnak ezzel a jelentéssel. " Férfias " jelentésű férfinevek: Andor, András, Andrea, Endre. " Harcos " férfi és női nevek: Alex, Alexa, Aliz, Borisz, Gedeon, Hilda, Ildikó, Klotild, Lotár, Vulfia. " Vad , féktelen " nevek:  Taksony. Bika nevek : ezt a jegyet a szerelem kifinomult, m...

Katica vagyok! Óvodai jelek üzenetei

"A jelek - néha észrevétlenül, néha egészen jól láthatóan - körülöttünk vannak. Körültekintő értelmezést kívánnak azonban, ha irányadó térképpé akarjuk alakítani őket." (Paulo Coelho) Mai napig emlékszem, milyen meghatározó volt az óvodai jelem. Anyu ráhímezte a tornazsákra és a törülközőre is, sőt ott díszelgett az öltözőpolcom felett. Attól a perctől kezdve három évigén voltam a napocska a csoportban. Felnőttként gyakran meg is feledkezünk róla, milyen jó dolog is a "pöttyöslabdaság" vagy mennyire elkeserítő, ha valaki elorrozza előlünk a cica-jelet és kénytelenek vagyunk beérni a létrával. Hiszen ez lesz az, ami megkülönböztet minket másoktól. Ami különlegessé tesz... A szimbólumok meghatározó részei az életünknek, pláne, ha ilyen mértékű önazonosságról van szó. Ezért gondoltam, a holnapi gyereknap alkalmából nézzük végig a leggyakoribb óvodai jelek üzeneteit...* Köszönöm a rengeteg érdeklődést, kérdést, visszaigazolást! Ez csak egy játékos elgondolásn...