Ugrás a fő tartalomra

Gondolatok a Plútóról, második rész

Libanoni cédrus
kép innen: http://en.wikipedia.org

Születés-halál-újjászületés
Nincsen halál születés nélkül, és nincsen élet elmúlás nélkül. Ezért a görög mitológiában az örök körforgást Hádész, az alvilág ura és Démétér, a termékenység istennője jelentette.
A közöttük lévő kapocs pedig Persephoné.
Persephoné Démétér leánya, akit a "halál mindenkit befogadó királya" feleségnek elrabolt. A leány egy egyezség alapján a tavasztól őszig tartó bőséges és termékeny időszakot a felszínen töltötte Koréként, azaz lányként, a terméketlen és halott tél idején pedig férjével uralkodott az alvilág királynőjeként.
Démétér kultuszának a főhelye Athén közelében Eleusisben volt, ahol titkos szertartások keretei között tartottak az istennő tiszteletére misztériumokat.
"A föld magába fogadja a magot, mint ahogyan magába fogadja a halottakat is, mert tavaszra új élet sarjad, a mag rothadása a televényben egyszersmind az új élet erjedése is, ezért Démétér jelenléte a földben a halál utáni életre is ígéretet jelentett."
(Idézet innen: Trencsényi-Waldapfel: Mitológia)

Plútó az asztrológiában
A Plútó keringése az állatövben közel 248 év. Igen szokatlan pályája miatt van, hogy 11, de akár 30 évet is tartózkodhat egy jegyben.
Lassú mozgása miatt a Plútó jegybeli elhelyezkedése generációs mintának tekinthető.
1912-1937: Rákban (25 év)
1937-1956: Oroszlánban(19 év)
1956-1971: Szűzben (15 év)
1971-1984: Mérlegben (13 év)
1984-1995: Skorpióban (11 év)
1995-2008: Nyilasban (13 év)
2008-ban pedig átlépett a Bak jegyébe, ahol 15 évig tartózkodik.
Jegyváltásai az egész társadalmat érintő, nagy horderejű változásokat hoznak.
Személyes horoszkópunkban, az a ház - vagyis életterületünk, ahol épp tranzitban halad át a Plútó szintén jelentős átalakuláson megy keresztül.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Csillagnevek

"A név névhez vezet, amelyek további nevekhez vezetnek, amik elvezetnek a névtelenig." - Frank Herbert - A nevekkel nap mint nap azonosulunk bemutatkozunk, egy ismerős után kiabálunk, aláírjuk a hivatalos dokumentumokat, a szerelmes leveleket. Magyarországon a név napjáról is megemlékezünk. Számmisztikai szempontból írtam már a beszédes nevekről , most azonban az asztrológiai vonatkozásról lesz szó. A nevet az őt uraló istenséggel vagy a csillagjegy energiájával is azonosíthatjuk. Kos nevek : ezt a jegyet a tüzes, energikus, erőteljes, harcias Mars bolygó uralja. A Márton, Marcell, Márkusz, Martin, Márk férfinevek és a női párjuk: Marcella, Martina bírnak ezzel a jelentéssel. " Férfias " jelentésű férfinevek: Andor, András, Andrea, Endre. " Harcos " férfi és női nevek: Alex, Alexa, Aliz, Borisz, Gedeon, Hilda, Ildikó, Klotild, Lotár, Vulfia. " Vad , féktelen " nevek:  Taksony. Bika nevek : ezt a jegyet a szerelem kifinomult, m...

Birtok és biztonság - 2-es ház

"Az életben a valódi biztonság nem más, mint az élet bizonytalanságának élvezete." - Morgan Scott Peck - Az I-es ház volt a "bejárati ajtó", a kettes ház pedig lelkünk "konyhája és éléskamrája", ahol felhalmozzuk javainak és "főzünk", vagyis gazdálkodunk velük. Ez a ház elsősorban az anyagi dolgokhoz való viszonyulásunkat mutatja. Ide tartoznak az értékek; a tehetséget éppúgy, mint a tehetősség. Ez a pénz megszerzése, a vele való bánásmód, a nyereségek és a veszteségek házterülete. Itt keressük a biztonságot a fizikai javakban, a kapcsolatokban, a tudásban, vagy mélyen önmagunkban. A test megtapasztalása, a test-tudatosság szintén kettes házas jellegű. Az aszcendens a születés pillanata, ez pedig a csecsemőkor, amikor minden érzéki élményeken alapul: az evés, a simogatás, az ölelés jelentik az alapot felnőttkori biztonságérzetünkhöz. Hangsúlyos kettes ház esetén (ide esik a Nap, a születési uralkodó vagy több bolygó is tartózkodik benn...

Püthagorasz és a számok misztikája

Püthagorasz neve a matematikaórákról mindenkinek ismerősen cseng. Azt azonban már kevesebben tudják, hogy e jeles tudós számmisztikával is foglalkozott. Még azon kor embere volt, mikor a tudomány szorosan összefonódott a művészetekkel és a filozófiával, így a materiális és az ezoterikus megközelítés szoros egységet alkotott. Néhány évszázaddal később, ahogy az asztrológia és az asztronómia vagy az alkímia és a kémia, úgy a matematika és a numerológia is két külön ágra szakadt. Püthagorasz és tanítványai a világ jelenségeit a számok szimbolikáján keresztül szemlélték és  foglalták rendszerbe. A planétákat vagy éppen a betűket egy-egy számmal azonosították, így maga szám, illetve a betű egymás energiáinak a megtestesítői lettek. A pütharoaszi számmisztika alapjai A latin ábécé huszonhat betűjét a kilenc számhoz a fenti táblázat alapján rendelték. A névszámot úgy kapjuk meg, hogy a nevünk betűit a számokkal helyettesítjük, majd a kapott szám számjegyeit addig adjuk össze, míg eg...