Ugrás a fő tartalomra

Hold a Skorpióban

A nap energiája:
Érzelmeink sokkal hevesebben, szélsőségesebben nyilvánulhatnak meg, mint egyébként, az álmok is mélyebbé, intenzívebbé válnak ilyenkor. Ráadásul mindkettőt szívesen elemezgetjük, boncolgatjuk, hajlamosak lehetünk mélyebb értelmük megfejtésével sok időt tölteni.
Szexualitásunk is hangsúlyosabbá válik, ne fojtsuk vissza vágyainkat, éljük meg őket!
Testi-szervi érzékenység:
Hirtelen fellépő, intenzív, de gyorsan regenerálódó panaszaink lehetnek ezeken a napokon. Hasmenés vagy székrekedés is jelentkezhet, illetve a méregtelenítés (izzadás) is fokozottabbá válhat.
Lehetőleg kerüljük az orrsövény- illetve aranyér-műtéteket.
Életmód-tippek:
A napunk kialakításánál figyeljük az érzéseinket, és ne lepődjünk meg, ha egyik pillanatban kihívásokra vágyunk, a másik percben pedig csöndes magányra. Előbbi esetben hagyjuk, hogy kimeríthetetlen energiáink hajtsanak, utóbbinál pedig töltődjünk egy kis meditációval, békés szemlélődéssel.
Extrémebb sportigényeinket is kiélhetjük ilyenkor: menjünk barlangászni, búvárkodni.
Étkezési tanácsok:
Ha böjtölni szeretnénk fogyasszunk zöldségleveket, gyógyteákat: csalánt, mentát, zöld teát.
Étrendünkbe most beleférnek a fűszeres ételek, az erőteljesebb aromák. Fogyasszunk édes-sós, csípős-savanyú ízeket, leveseket, párolt zöldségeket, gombát, halféléket, sushit.
Szépségápolás:
Kiváló időpont a méregtelenítésre: ha tehetjük szaunázzunk, infraszaunázzunk.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Birtok és biztonság - 2-es ház

"Az életben a valódi biztonság nem más, mint az élet bizonytalanságának élvezete." - Morgan Scott Peck - Az I-es ház volt a "bejárati ajtó", a kettes ház pedig lelkünk "konyhája és éléskamrája", ahol felhalmozzuk javainak és "főzünk", vagyis gazdálkodunk velük. Ez a ház elsősorban az anyagi dolgokhoz való viszonyulásunkat mutatja. Ide tartoznak az értékek; a tehetséget éppúgy, mint a tehetősség. Ez a pénz megszerzése, a vele való bánásmód, a nyereségek és a veszteségek házterülete. Itt keressük a biztonságot a fizikai javakban, a kapcsolatokban, a tudásban, vagy mélyen önmagunkban. A test megtapasztalása, a test-tudatosság szintén kettes házas jellegű. Az aszcendens a születés pillanata, ez pedig a csecsemőkor, amikor minden érzéki élményeken alapul: az evés, a simogatás, az ölelés jelentik az alapot felnőttkori biztonságérzetünkhöz. Hangsúlyos kettes ház esetén (ide esik a Nap, a születési uralkodó vagy több bolygó is tartózkodik benn...

Csillagnevek

"A név névhez vezet, amelyek további nevekhez vezetnek, amik elvezetnek a névtelenig." - Frank Herbert - A nevekkel nap mint nap azonosulunk bemutatkozunk, egy ismerős után kiabálunk, aláírjuk a hivatalos dokumentumokat, a szerelmes leveleket. Magyarországon a név napjáról is megemlékezünk. Számmisztikai szempontból írtam már a beszédes nevekről , most azonban az asztrológiai vonatkozásról lesz szó. A nevet az őt uraló istenséggel vagy a csillagjegy energiájával is azonosíthatjuk. Kos nevek : ezt a jegyet a tüzes, energikus, erőteljes, harcias Mars bolygó uralja. A Márton, Marcell, Márkusz, Martin, Márk férfinevek és a női párjuk: Marcella, Martina bírnak ezzel a jelentéssel. " Férfias " jelentésű férfinevek: Andor, András, Andrea, Endre. " Harcos " férfi és női nevek: Alex, Alexa, Aliz, Borisz, Gedeon, Hilda, Ildikó, Klotild, Lotár, Vulfia. " Vad , féktelen " nevek:  Taksony. Bika nevek : ezt a jegyet a szerelem kifinomult, m...

Katica vagyok! Óvodai jelek üzenetei

"A jelek - néha észrevétlenül, néha egészen jól láthatóan - körülöttünk vannak. Körültekintő értelmezést kívánnak azonban, ha irányadó térképpé akarjuk alakítani őket." (Paulo Coelho) Mai napig emlékszem, milyen meghatározó volt az óvodai jelem. Anyu ráhímezte a tornazsákra és a törülközőre is, sőt ott díszelgett az öltözőpolcom felett. Attól a perctől kezdve három évigén voltam a napocska a csoportban. Felnőttként gyakran meg is feledkezünk róla, milyen jó dolog is a "pöttyöslabdaság" vagy mennyire elkeserítő, ha valaki elorrozza előlünk a cica-jelet és kénytelenek vagyunk beérni a létrával. Hiszen ez lesz az, ami megkülönböztet minket másoktól. Ami különlegessé tesz... A szimbólumok meghatározó részei az életünknek, pláne, ha ilyen mértékű önazonosságról van szó. Ezért gondoltam, a holnapi gyereknap alkalmából nézzük végig a leggyakoribb óvodai jelek üzeneteit...* Köszönöm a rengeteg érdeklődést, kérdést, visszaigazolást! Ez csak egy játékos elgondolásn...