Ugrás a fő tartalomra

Egy vagyok magammal

Ikrek jegyében a Fekete hold: 2021.07.18

Bevezető gondolat:
„Minden kettős, két pólusú,
mindennek megvan ellentétben a párja,
egyforma és különböző ugyanaz;
az ellentétek a természetben azonosak,
csak mértékükben különböznek;
a végletek találkoznak;
az igazságok csak féligazságok;
s az ellentmondások összhangba hozhatók.”
(Kybalion)

♊⚸

Kilenc évvel ezelőtt épp az Ikrekkel kezdődtek az oldalon a Lilith jegybe lépések. Akkor még kizárólag a frissen tanultakat gyűjtöttem csokorba a bejegyzésben, de az energiában rejlő mélységeket nem nagyon értettem. Minden igaz, amit ott leírtam, de a személyes tapasztalat, az integritás élménye még nem volt meg. Kellett ez a kilenc év, hogy – sok minden mással együtt ez is – a helyére kerüljön bennem.

A Lilith a legtöbb jegyben az ősi női ösztönökön felébresztésén keresztül tanít bennünket, de mindig úgy éreztem, az Ikrek terület kilóg a sorból. Túl intellektuális ahhoz, hogy ezt a szenvedélyes, érzelmi energiát mutassa.

És kiderült: épp ez a kulcsa! Az Ikrek Lilith nagyon is élő, mai problematika, mégpedig azért,

mert érteni és nem átélni akarjuk a női erőforrásokat.

A megértés, az elemzés, az analizálás, a kategorizálás maszkulin energia, míg az átérzés, az el- és befogadás – feminin. Ez független attól, hogy férfinak vagy nőnek születtünk, ezek a képességek mindenkiben megtalálhatók.

Lehet, hogy autóvásárlásnál a nők sokkal inkább az ösztöneikre hallgatnak és nem nézegetnek fogyasztásról, teljesítményről, lóerőkről szóló statisztikákat. Míg mondjuk a gyerekvállalás pro-kontra érveit a nők sorakoztatják fel, a férfiak pedig megadják magukat a helyzetnek: lesz, ami lesz! (Természetesen ezek csak kiragadott, általánosított példák, senki ne vegye magára a sztereotípiákat!) 

A világ ellentétpárokra épül: ennek tudatosítása az egység megismeréséhez vezető út – ahogy azt a hermetikus filozófusok is megfogalmazták. De fontos megértenünk, hogy ezek az ellentétek nem rajtunk kívül, hanem bennünk léteznek.

Az ember teljessége az nem az idealizált tökéletesség elérése, hanem a tökéletes önelfogadás.

És itt jön a képbe az Ikrek Lilith, mint kortünet: a 21. század kettéhasadtsága. Van egy kifelé mutatott énünk – aki igyekszik megfelelni az elvárásoknak, a trendeknek – és van egy belső – sokszor sérült, rettegéssel, félelemmel teli arcunk – amit szégyenlünk, rejtegetünk vagy egyszerűen nem is ismerünk.

Érzéseinket gyakran elnyomjuk, helyette azt elemezgetjük, mit gondolhatnak rólunk mások. Önmagunk megfigyelése (önreflexió) fontos, de még fontosabb, hogy ne mások szemén keresztül tegyük ezt meg. Mert amikor viszonyítgatni kezdünk, kibillenünk az egyensúlyunkból: öreg vagyok, kövér vagyok, szegény vagyok, mások bezzeg milyen boldogok, milyen jól élnek, mennyit utaznak és a többi.

A hasadás kétségbeeséshez vezet: benne van magában a szóban – egység helyett két-ség lép érvénybe. Tele vagyunk intellektualizált bálványokkal, mint értékmérőkkel, legyen szó akár anyagi dolgokról, státusz-márkákról vagy társadalmi szerepekről.

Ha pedig valami nem felel meg ennek a mesterséges mértéknek, akkor beindul a megsemmisítés, önmagunkban (értéktelen vagyok) vagy a másik félben (még ennyit sem érek neki?!).

Ez pedig kifelé fordulás, kívülre helyezett fókusz, külsőség. A nőknek (és Lilith kapcsán ez a kérdés elsősorban ránk vonatkozik) fel kellene tenni a kérdést, hogy mennyire éljük meg a nőiességünket?

Nem öltözködésben, nem külsőségekben, nem "fejben", hanem a valódi elfogadásban.

Fel kéne ismernünk, hogy a pólusok (vékony-kövér, szingli-házas, boldog-boldogtalan) csak rajtunk kívüli szélsőségek:
mi önmagunkkal egységben vagyunk.

A Lilith támogatásával erre lesz most kilenc hónapunk.

Az Ikrek Lilith komoly beavatási pont, mivel Hermész és Lilith mindkettő pszichopomposz: lélekvezető. Kezdeményező álmokon, intuíciókon és személyes belső utakon keresztül vezetnek el minket önmagunkhoz.

Ráadásul a Halak Jupiter kvadrátja tovább feszegeti az önátadás-dolgot (Az óceán lélekzete) és a holdcsomópont-tengelyt utolérve (egzakt: 2021.09.07) arra is rácsodálkozhatunk, hogy hogyan az önmagunkról kialakított gondolkodásunk mennyire meghatározza a világ-érzékelésünket

A Nap-Plútó szembenállása pedig lehetőséget teremt, hogy a fenti témában (is) rápillanthassunk az árnyékainkra és ezen az önismereti fény-játékon keresztül újjászülethessünk.


Ikrek jegyében a Fekete hold Lilith:

1924. március 23. – 1924. december 16.

1933. január 27. – 1933. október 22.

1941. december 2. – 1942. augusztus 27.

1950. október 8. – 1951. július 3.

1959. augusztus 14. – 1960. május 8.

1968. június 18. – 1969. március 13.

1977. április 24. – 1978. január 17.

1986. február 27.  – 1986. november 23.

1995. január 2. – 1995. szeptember 29.

2003. november 8. – 2004. augusztus 3.

2012. szeptember 12. – 2013. június 9.

2021. július 18. – 2022. április 14.


Tetszett a bejegyzés? Kérlek, oszd meg, hogy másokhoz is eljusson!

Érdekelnek az asztrológiai aktualitások? Kövesd a Padparadsa facebook oldalát!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Birtok és biztonság - 2-es ház

"Az életben a valódi biztonság nem más, mint az élet bizonytalanságának élvezete." - Morgan Scott Peck - Az I-es ház volt a "bejárati ajtó", a kettes ház pedig lelkünk "konyhája és éléskamrája", ahol felhalmozzuk javainak és "főzünk", vagyis gazdálkodunk velük. Ez a ház elsősorban az anyagi dolgokhoz való viszonyulásunkat mutatja. Ide tartoznak az értékek; a tehetséget éppúgy, mint a tehetősség. Ez a pénz megszerzése, a vele való bánásmód, a nyereségek és a veszteségek házterülete. Itt keressük a biztonságot a fizikai javakban, a kapcsolatokban, a tudásban, vagy mélyen önmagunkban. A test megtapasztalása, a test-tudatosság szintén kettes házas jellegű. Az aszcendens a születés pillanata, ez pedig a csecsemőkor, amikor minden érzéki élményeken alapul: az evés, a simogatás, az ölelés jelentik az alapot felnőttkori biztonságérzetünkhöz. Hangsúlyos kettes ház esetén (ide esik a Nap, a születési uralkodó vagy több bolygó is tartózkodik benn...

Csillagnevek

"A név névhez vezet, amelyek további nevekhez vezetnek, amik elvezetnek a névtelenig." - Frank Herbert - A nevekkel nap mint nap azonosulunk bemutatkozunk, egy ismerős után kiabálunk, aláírjuk a hivatalos dokumentumokat, a szerelmes leveleket. Magyarországon a név napjáról is megemlékezünk. Számmisztikai szempontból írtam már a beszédes nevekről , most azonban az asztrológiai vonatkozásról lesz szó. A nevet az őt uraló istenséggel vagy a csillagjegy energiájával is azonosíthatjuk. Kos nevek : ezt a jegyet a tüzes, energikus, erőteljes, harcias Mars bolygó uralja. A Márton, Marcell, Márkusz, Martin, Márk férfinevek és a női párjuk: Marcella, Martina bírnak ezzel a jelentéssel. " Férfias " jelentésű férfinevek: Andor, András, Andrea, Endre. " Harcos " férfi és női nevek: Alex, Alexa, Aliz, Borisz, Gedeon, Hilda, Ildikó, Klotild, Lotár, Vulfia. " Vad , féktelen " nevek:  Taksony. Bika nevek : ezt a jegyet a szerelem kifinomult, m...

Katica vagyok! Óvodai jelek üzenetei

"A jelek - néha észrevétlenül, néha egészen jól láthatóan - körülöttünk vannak. Körültekintő értelmezést kívánnak azonban, ha irányadó térképpé akarjuk alakítani őket." (Paulo Coelho) Mai napig emlékszem, milyen meghatározó volt az óvodai jelem. Anyu ráhímezte a tornazsákra és a törülközőre is, sőt ott díszelgett az öltözőpolcom felett. Attól a perctől kezdve három évigén voltam a napocska a csoportban. Felnőttként gyakran meg is feledkezünk róla, milyen jó dolog is a "pöttyöslabdaság" vagy mennyire elkeserítő, ha valaki elorrozza előlünk a cica-jelet és kénytelenek vagyunk beérni a létrával. Hiszen ez lesz az, ami megkülönböztet minket másoktól. Ami különlegessé tesz... A szimbólumok meghatározó részei az életünknek, pláne, ha ilyen mértékű önazonosságról van szó. Ezért gondoltam, a holnapi gyereknap alkalmából nézzük végig a leggyakoribb óvodai jelek üzeneteit...* Köszönöm a rengeteg érdeklődést, kérdést, visszaigazolást! Ez csak egy játékos elgondolásn...