Ugrás a fő tartalomra

Örök-lét

Nap-Pollux együttállás: 2021.07.15

Bevezető gondolat: "Halandók módjára félünk mindentől, de úgy vágyunk mindenre, mintha halhatatlanok volnánk." (Francois de La Rochefoucauld)

A görög mitológia héroszai a legtöbb esetben hús-vér emberek – királyfiak, pásztorok, harcosok – mégis kilógnak az átlag sorából.

Valamilyen formában ők az isteni erők megnyilvánulásai, akár úgy, hogy apai ágon olümposzi vér csörgedezik az ereikben – mint Héraklész, Thészeusz, Perszeusz vagy Aszklépiosz esetében – vagy egyszerűen csak a jellemük predesztinálja őket erre: erősek, bátrak, elszántak, rendíthetetlenek – mint Odüsszeusz, Iaszón vagy Akhilleusz.

A mitológiai hősöknek van egy közös ismertetőjegyük. Mégpedig az, hogy eltérnek minden szabálytól. Ők azok, akik ki mernek lépni a közösségi komfortzónákból és szembenéznek azokkal a félelmekkel (riasztó szörnyekkel), akiktől a hétköznapi emberek csak távolról rettegnek.

Így képesek legyőzni a gorgót (Legbelső félelem), a hidrát (Ezerarcú félelem), saját javukra fordítják a kígyó halálos mérgét (Gyógyulni akarsz vagy sérülni) vagy átszelik a háborgó tengereket (Lélekutazás).

Sok esetben a héroszok népek, törzsek őseivé válnak vagy bizonyos szokásokat elsőként vezettek be.

Sorsuk példa arra, hogyan léphetünk kapcsolatba az istenekkel. Sőt mi több, az istenné válás útját is megmutatják: hiszen a legtöbben halhatatlan csillagképként ragyognak az égen.

Az égi ikerpár története sok szempontból hasonló, mégis kilógnak a sorból kilógók sorából.

A spártai ikerfiak fogantatásánál is benne volt Zeusz keze (miegymása) a történetben, de az isteni szikra csak Polluxot nemzette, fivérének, Kasztórnak a király génjeiből jutott. Így esett meg, hogy előbbi halhatatlanságot örökölt apjától, utóbbi pedig legfeljebb a göndör haját.

A dioszkuroszok – a szó mellesleg azt jelenti "Zeusz-fiak" – hősies életet éltek, ökölvívásban és kocsihajtásban jeleskedtek, de az őket megkülönböztető sajátosság a testvéri szeretet volt. Mikor Kasztór életét vesztette, Pollux le akart mondani a halhatatlanságról, amely örökre elválasztotta volna őket egymástól. Végül az egymás iránti ragaszkodásuk őket is az égbe emelte.

Ahogy azt már megszokhattuk, a mítoszok az álmokhoz hasonlóan a bennük élő lélektöredékek meséi.

Itt a földi pályafutásunk alatt halhatatlan lelkünk és halandó egónk egymásba fonódik. Egyik nap az égben, másik nap az Alvilágban – mint Kasztór és Pollux – hol egyik, hol másik uralja a létünk.

Az Ikrek csillagkép a polaritással való megbékélésre tanít bennünket, e kettősségünk elfogadására. Mindketten a fizikai testben vendégeskednek, formálják az anyagot és az anyag is formálja őket.

Halhatatlan teremtő énünk és tanulni, fejlődni, változni vágyó halandó részünk nem több vagy kevesebb a másiknál. Együtt tesznek azzá, akik vagyunk.

Itt az idő elfogadni a kettősség egységét. Vasárnaptól már a Fekete hold Lilith is ezt a leckét hozza elénk.


Tetszett a bejegyzés? Kérlek, oszd meg, hogy másokhoz is eljusson!

Érdekelnek az asztrológiai aktualitások? Kövesd a Padparadsa facebook oldalát!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Birtok és biztonság - 2-es ház

"Az életben a valódi biztonság nem más, mint az élet bizonytalanságának élvezete." - Morgan Scott Peck - Az I-es ház volt a "bejárati ajtó", a kettes ház pedig lelkünk "konyhája és éléskamrája", ahol felhalmozzuk javainak és "főzünk", vagyis gazdálkodunk velük. Ez a ház elsősorban az anyagi dolgokhoz való viszonyulásunkat mutatja. Ide tartoznak az értékek; a tehetséget éppúgy, mint a tehetősség. Ez a pénz megszerzése, a vele való bánásmód, a nyereségek és a veszteségek házterülete. Itt keressük a biztonságot a fizikai javakban, a kapcsolatokban, a tudásban, vagy mélyen önmagunkban. A test megtapasztalása, a test-tudatosság szintén kettes házas jellegű. Az aszcendens a születés pillanata, ez pedig a csecsemőkor, amikor minden érzéki élményeken alapul: az evés, a simogatás, az ölelés jelentik az alapot felnőttkori biztonságérzetünkhöz. Hangsúlyos kettes ház esetén (ide esik a Nap, a születési uralkodó vagy több bolygó is tartózkodik benn...

Csillagnevek

"A név névhez vezet, amelyek további nevekhez vezetnek, amik elvezetnek a névtelenig." - Frank Herbert - A nevekkel nap mint nap azonosulunk bemutatkozunk, egy ismerős után kiabálunk, aláírjuk a hivatalos dokumentumokat, a szerelmes leveleket. Magyarországon a név napjáról is megemlékezünk. Számmisztikai szempontból írtam már a beszédes nevekről , most azonban az asztrológiai vonatkozásról lesz szó. A nevet az őt uraló istenséggel vagy a csillagjegy energiájával is azonosíthatjuk. Kos nevek : ezt a jegyet a tüzes, energikus, erőteljes, harcias Mars bolygó uralja. A Márton, Marcell, Márkusz, Martin, Márk férfinevek és a női párjuk: Marcella, Martina bírnak ezzel a jelentéssel. " Férfias " jelentésű férfinevek: Andor, András, Andrea, Endre. " Harcos " férfi és női nevek: Alex, Alexa, Aliz, Borisz, Gedeon, Hilda, Ildikó, Klotild, Lotár, Vulfia. " Vad , féktelen " nevek:  Taksony. Bika nevek : ezt a jegyet a szerelem kifinomult, m...

Katica vagyok! Óvodai jelek üzenetei

"A jelek - néha észrevétlenül, néha egészen jól láthatóan - körülöttünk vannak. Körültekintő értelmezést kívánnak azonban, ha irányadó térképpé akarjuk alakítani őket." (Paulo Coelho) Mai napig emlékszem, milyen meghatározó volt az óvodai jelem. Anyu ráhímezte a tornazsákra és a törülközőre is, sőt ott díszelgett az öltözőpolcom felett. Attól a perctől kezdve három évigén voltam a napocska a csoportban. Felnőttként gyakran meg is feledkezünk róla, milyen jó dolog is a "pöttyöslabdaság" vagy mennyire elkeserítő, ha valaki elorrozza előlünk a cica-jelet és kénytelenek vagyunk beérni a létrával. Hiszen ez lesz az, ami megkülönböztet minket másoktól. Ami különlegessé tesz... A szimbólumok meghatározó részei az életünknek, pláne, ha ilyen mértékű önazonosságról van szó. Ezért gondoltam, a holnapi gyereknap alkalmából nézzük végig a leggyakoribb óvodai jelek üzeneteit...* Köszönöm a rengeteg érdeklődést, kérdést, visszaigazolást! Ez csak egy játékos elgondolásn...